Csehország büntetőkkel verte Finnországot

   

A két észak-amerikai válogatott magabiztosan gyűrte le ellenfelét a vb nyitónapján.

A kisebbik jégpályán megrendezett délutáni mérkőzés hozta a játéknap legtöbb izgalmat hozó találkozót. Az első harmadban Finnország kétszer is vezetett, de Csehország rendre egyenlített. A második harmadban egy cseh, míg a harmadikban egy finn gól született, így hosszabbításra került sor. A ráadásban nem született döntés, a büntetőknél pedig egyedül Lasková volt eredményes, Csehország 4-3-ra nyert.

Az általunk is érintett B csoport másik összecsapásán az USA Oroszországgal játszott. Az európaiak a mérkőzés feléig tudták tartani a lépést a legutóbbi vb ezüstérmesével, a második harmad közepén aztán négy perc alatt hármat lőttek az amerikaiak, Tarakanova helyét Morozova vette át az orosz kapuban. A záró húsz percben egy-egy gól született, közülük a szocsi olimpiát is megjárt Sohina találata szép szóló után született, de az Egyesült Államok így is 6-1-es győzelmet aratott.

A centerpálya esti mérkőzésén Japán megtette azt, mint egy évvel korábban Magyarország, azaz egyenlített Kanada ellen. A folytatás viszont eltért, bár sebességben felvették a versenyt az észak-amerikaiakkal az ázsiaiak, eredményességben nem, a juharlevelesek 7-1-re diadalmaskodtak.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS INFO
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 15:40 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk