Eltemették Doru Tureanut

   

Kedden elhunyt a valaha volt legjobb román jégkorongozónak tartott Doru Tureanu.

1969 és 1987 között a Dinamo Bucuresti csapatában játszott, részese hat román bajnoki címnek, számtalan válogatott mérkőzésnek. 16 éven át tagja volt a román hoki fénykorát jelentő 1977-ben az A csoportban is szereplő válogatottnak, részese az ott az USA ellen elért 5-4-es győzelemnek. Két olimpián is részt vett. Az 1976-os, innsbrucki olimpián 6 meccs 6 gól és 6 gólpassz került a neve mellé, 1980-ban, Lake Placidben 5 meccsen 5 gól, 2 gólpassz volt a termése, Ebből 3 gólt és 1 asszisztot a nyugat-németek elleni történelmi 6-4-es győzelem alkalmával. Azon a meccsen kétszer is Gál Sándor volt a gólpasszt adó játékos Tureanu góljainál.

tureanu 2

Viktor Tyihonov, a legendás szovjet edző egyszer azt mondta róla, minden adottsága megvan ahhoz, hogy a világ bármely csapatában játszani tudjon. Számos alkalommal ajánlottak szerződést neki a világ minden tájáról, egyes források szerint egyedül a Montreal Canadiens kétszer próbálkozott, azonban a politikai helyzet nem tette lehetővé számára, hogy kipróbálja magát külföldön is. Tureanut 2011-ben választották be az IIHF Hall of Fame tagjai közé.

Március elején agyvérzést kapott, egy bukaresti kórházban ápolták, ahol kedden hunyt el, 60 éves korában. Csütörtökön temették Bukarestben.

Tureanu

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 10., csütörtök
PRE 17:00 ZILSCC 4-0VÉGE
NU18 18:00 HUNPRH 5-1VÉGE
PRE 18:00 MISMIC 4-3 BVÉGE
PRE 19:00 NZÁFTC 5-0VÉGE
augusztus 11., péntek
NU18 10:30 HUNITA 2-0VÉGE
NU18 15:00 HUNSVK 1-2VÉGE
PRE 18:00 AVSBBY 7-0VÉGE
PRE 18:00 POPSCC 8-2VÉGE
PRE 18:00 TOPFTC 7-1VÉGE
augusztus 12., szombat
NU18 09:00 HUNECS 2-0VÉGE
PRE 19:00 MACVIC 1-2VÉGE
augusztus 15., kedd
PRE 17:00 DABOLL 3-2VÉGE
PRE 18:00 FTCNZÁ 4-1VÉGE
PRE 18:00 TITSCC 4-5VÉGE
VIS 19:00 POPAVS 4-3VÉGE
augusztus 16., szerda
PRE 18:00 TOPSCC 2-4VÉGE
augusztus 17., csütörtök
PRE 12:00 DTVBRA 
PRE 15:00 DABJUN 
PRE 17:00 SKAUTE 
PRE 18:00 MISVC2 
U16 18:30 SPAHUN 
augusztus 18., péntek
PRE 12:00 BRAKAT 
PRE 18:00 TITVC2 
PRE 18:00 TOPUTE 
U16 19:00 BERHUN 
VIS 19:00 MACNZÁ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk