Jégkorongbajnokság a dohai plázában
Katar óriási változáson és fejlődésen ment keresztül minden szempontból az utóbbi évtizedekben, köszönhetően legfontosabb természeti adottságának. Az olajpénzből, és most maradjunk szigorúan egy témánál, bőven jutott a sportra is, top teniszezők, felső kategóriás golfozók és elit zsokék adják egymásnak a kilincset, a leendő labdarúgó-világbajnokságról nem is beszélve. Persze, hogy jutott a hokira is, de pénz nem számít alapon ne legyen kétségünk arról, hogy ha nagyon akarnának, akkor egy téli olimpiát is összedobnának.
De komolyra fordítva a szót kezdjük a legelején. Katar az a hely, ahol megfizetik a minőségi munkaerőt, ezért még a messzi Kanadából is elmennek oda dolgozni, vannak itt tanárok, mérnökök, olajmunkások, pilóták és még kitudja milyen foglalkozásúak. A lényeg, hogy ahol kanadaiak vannak, ott előbb-utóbb lesz jég és előkerülnek a korcsolyák, a botok és pakkok. Nem történt ez máshogy a sivatagban sem, ahol 2003-ra olyannyira sokan lettek, hogy bajnokságba öntötték a rengeteg barátságos mérkőzést. Az azóta eltelt 11 évben 9 csapatosra duzzadt a bajnokság, amelyben túlnyomó részt még mindig a kanadai játékosokból van a legtöbb, ám rengetegen vannak Európából és az Egyesült Államokból, de ami a legfurcsább, hogy a bajnokságban ott találjuk a Qatar Oryx csapatát színtiszta arab játékosokkal, amely egyenlő a katari válogatottal.
A helyiek 2007-ben kerültek közelebbi kapcsolatba a hokival, amikor Dohában megnyílt a Villaggio Mall bevásárlóközpont két szabványos jégpályával, ahol mind a mai napig a bajnoki és kupameccseket rendezik. A katariak csak tátották a szájukat, de néhányan be akartak szállni, kipróbálni a játékot, Mike Walsh, a New Brunswick főiskola oktatója pedig felkarolta őket. Legelső meglepetésére azt tapasztalta, hogy a helyiek korcsolyázó tudása több mint jó, ezért ütőt és korongot adott a kezükbe.
Az első játékosok között, akivel Walsh kapcsolatba került, ott volt Mohammed Al-Amer is, aki így elevenítette fel a kezdeteket: “Elsőre beleszerettem a hokiba, amikor láttam a Mighty Ducks című filmet. Először megtanultam görkorizni, majd ebből egyenesen jött a jégkori. Átjártam Abu-Dzabiba játszani, mert itt Dohában nem volt lehetőség. Emlékszem apám azzal biztatott, hogy ha meg tudsz tenni valami különlegeset, akkor azt meg kell tenni, mert Dohában jégkorongozni valóban nagyon különleges.”
Al-Amer azonban itt nem állt meg és próféta akart lenni és lett saját hazájában. Minden erejét és idejét annak szentelte, hogy elterjessze és megismertesse a játékot honfitársaival. Ezen kívül képezte magát, gyakorolt, tanult, felszereléseket szerzett és még arra is maradt energiája, hogy önkéntes kanadai edzőket szerezzen csapatának. Erőfeszítéseinek első sikerét akkor érte el, amikor hazája olimpiai bizottsága 115 000 dolláros szponzori segítséget nyújtott neki. Munkáját és elhivatottságát pedig akkor koronázhatta meg, amikor 2012 májusában az IIHF hivatalosan is elismerte a Katari Jégkorong Szövetséget.
A katari nemzeti csapat tavaly márciusban lépett először jégre a hagyományos Desert Cupon, ám a nagy cél, a nagy álom Al-Amer szerint, hogy partiban legyenek a szomszéd Egyesült Arab Emirátusok csapatával. Márpedig az Emirátusok csapata helyi szinten, az arab világban az egyik legjobb, 2009-ben és 2012-ben megnyerte az IIHF Challenge Kupát. Addig azonban amíg Katar utoléri az Emirátusokat a hokitérképen, sok olaj lefolyik a csővezetékeben. Abdullah Al-Sulaiti erre csak annyit mondott: “Ez nem probléma, gyorsan tanulunk.”
