Vas Jánosék elődöntősök

   

A Rouen 3-0-val zárta le a negyeddöntőt, nagyon kemény csata vár rá az Angers-val szemben. Széligék botlottak, Gőzék javítottak. Hári szép gólpasszt adott, Bartalisék készülhetnek a bentmaradásért folytatott rájátszásra.

A francia bajnokság negyeddöntőinek harmadik összecsapását az esélytelenebb csapatok nehéz helyzetből kezdték, hiszen a Rouen, Briancon, Angers, Dijon négyes mindegyike megnyerte első két hazai meccsét esélytelenebb riválisával szemben. Vas János csapata, a Rouen folytatta ellentmondást nem tűrő játékát a Chamonix-val szemben és 5-1-es győzelmével harmadik győzelmét szerezve bejutott az elődöntőbe. A Briancon botlott, a Villard de Lans büntetőkkel legyőzte Luciano Basile 52 kapuralövésig jutó tanítványait. Hiába dominált azonban a vendég együttes és hiába szereztek kétszer is vezetést Szélig Viktorék, a hazaiak mindkétszer egyenlítettek. A rávezetések során pedig a Villard de Lans játékosai voltak határozottabbak, így 3-2-re nyertek és összesítésben 2-1-re szépítettek. Gőz Balázsék sokkal kiegyenlítettebb meccset vívtak az esélyesebb Dijonnal szemben és nyerniük is sikerült. A rendes játékidő itt is 2-2-vel ért véget és a hosszabbítás sem hozott döntést. Jöhettek a büntetők és mivel az első három dijoni próbálkozás egyike sem járt sikerrel, a lett légiós, Janis Ozolins találatával Gőzék nyertek 3-2-re. A Rouen tehát már bejutott az elődöntőbe, ahol az előzetesen legnagyobb riválisának tartott Angers-val találkozik, míg a másik ágon a Briancon 2-1-re vezet a Villard de Lans ellen, míg a HCMAG 1-2-re áll aDijonnal szemben. A következő mérkőzéseket szerdán játsszák.

Hári János csapata, a HIFK hazai pályán büntetőkkel kapott ki a KalPa együttesétől. A vendégek már az első perc végén megszerezték a vezetést, amit a 11. percben újabb góllal toldottak meg. A második játékrészben rákapcsolt a HIFK, sorban három gólt szerezve visszavették a vezetést. A második gólnál Hári előkészítő szerepet vállalt, az alábbi videón 1:23-tól indul az akció. A záró húsz percben azonban a KalPa kihasznált egy emberelőnyt és kiegyenlítette az állást. A ráadásban emberelőnybe került a HIFK, azonban nem tudtak élni a lehetőséggel, így jöhettek a büntetők. Ezek során Hári is próbálkozhatott, de nem járt sikerrel. Mivel a hazaiaktól csak egy játékos, míg az ellenfélnél kettő is betalált, így végül a KalPa nyerte meg a mérkőzést 4-3-ra. Hári János egy ponttal gazdagodott, hét gólja mellett ez volt a kilencedik asszisztja.

Bartalis Istvánék alapszakaszbeli utolsó meccsüket játszották szintén hazai pályán a negyedik helyezett Karlskoga ellen. Pedig Bartalisék Razingar góljával megszerezték a vezetést, és miután az esélyesebb ellenfél még az első harmadban két gólt ütve fordított, a 45. percben emberhátrányból egyenlített. A vendégek azonban pár percen belül visszavették a vezetést, majd egy perccel a játékidő letelte előtt üres kapura is betaláltak, így 4-2-re győztek. Az már korábban eldőlt, hogy a Troja/Ljungby az utolsó két hely valamelyikén végez, végül a 13. helyet szerezték meg. A továbbiakban a 14. helyezett Björklövennel a harmadosztály, vagyis a Division 1 első négy helyezettjével játszanak egy oda-vissza kört, melynek végén az első kettő folytathatja jövőre is az Allsvenskanban.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 26., péntek
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk