HSC Csíkszereda–Miskolc 0-3

   

A Miskolc a legjobbkor szerezte meg idei első csíkszeredai győzelmét, ezzel második csapatként zárta hat ponttal az erdélyi túráját. Duschek Dávid fantasztikus teljesítményt nyújtott, 34 lövést hárított, shutouttal zárt.

Igazi playoff-meccset hozott a találkozó, nagy iram, kimondottan erős testjáték jellemezte a mérkőzést, látszott, hogy mindkét csapat az életéért küzd. Ennek a semleges szurkolók örültek a legjobban, az élethalálszag képernyőn keresztül is érezhető volt. Ezzel együtt az első harmad a Miskolcnak sikerült jobban, hiszen Moldován kiállításából már a harmadik percben megszerezték a vezetést, De Bruyn volt eredményes. Két miskolci hátrány következett, amelyet a mérkőzés legnagyobb részére jellemző betonvédekezéssel sikerült ártalmatlanítani. A 15. percben Curilla szabálytalankodott Knox-szal szemben gólhelyzetben, a játékvezetők büntetőt ítéltek, amit a kanadai csatár be is lőtt Kozuchnak, így az első húsz perc után 2-0-s vendégelőnyt mutatott az eredményjelző.

Duschek David

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A második játékrész De Bruyn áthúzódó kiállításával indult, a HSC mindent egy lapra feltéve rohamozott, azonban az előnyjáték a mai napon nem volt elég hatékony. Lendületben maradtak a hazaiak, sorra dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, ám Duschek elképesztő formában védett és a védők is ellentmondást nem tűrően takarítottak. A 27. percben Láda, a 33. percben Popovics szabálytalankodott két percet érően, azonban ezek a lehetőségek is kimaradtak. A hazaiaktól, főként Novak, Becze és Ölander volt aktív. Láda Balázs szabálytalanságát követően Góga kétszer is kapásból lőtt, Duschek mindkétszer hárított, azonban a második kísérletnél a szeredai hátvéd megsérült. Nagyon akart a HSC, azonban ez már-már a hatékonyság rovására ment. Azért miskolci helyzetek is akadtak ebben a játékrészben is, a legnagyobb talán Roczanov előtt, aki egy támadásból kétszer is próbálkozhatott, Kozuch mindkettőt fogta, a harmadiknál pedig Curilla szabálytalankodott, így a Jegesmedvék is kaptak egy előnyt. A játékrész végén egy percig ismét emberelőnyben játszhatott a HSC, de a lefújás pillanatában Mihály Edét látták szabálytalannak a játékvezetők, így az utolsó húsz perc 4-4 elleni játékkal kezdődött.

A harmadik játékrész ugyanott kezdődött, ahol a második játékrész végén befejeződött, mindkét csapat mindent megtett a győzelemért. A Miskolc ugyan kihasználatlanul hagyta egyperces előnyét, azonban a 45. percben, egyenlő létszám mellett, De Bruyn kanyarodott fel a kapu mögül és mivel a hazaiaktól senki nem lépett ki rá, így lövésre szánta el magát, Kozuch pedig tehetetlen volt. A bekapott gól láthatóan megfogta a HSC-t, amit újabb miskolci helyzetek jeleztek, Knox például alig valamivel durrantott a kapu mellé. A továbbiakban kiegyenlítettebb lett a játék, valamivel jobban nyomtak a hazaiak, de nagy gólveszély, vagy az eredményt befolyásolni képes elszántság már nem látszott rajtuk. De Bruynnek ellenben megjött a kedve aa lövésekhez, 1:20-szal a vége előtt hatalmas lökettel kínálta meg Kozuchot, aki azonban bravúrral hárított. Az eredmény azonban nem változott, nyert a Miskolc, az utolsó erdélyi túráján szerzett hat pontja minden bizonnyal elég lesz a rájátszásra, sőt, a továbbiakra nézve is biztató. Duschek szezonbeli második kapott gól nélküli mérkőzését ünnepelhette.

Gál Sándor, vezetőedző, HSC Csíkszereda: „A legfontosabb mérkőzésünkön kikaptunk. Nem mondhatom azt, hogy a Miskolc nem érdemelte meg a győzelmet, jobban akartak. Viszont két olyan gólt kaptunk, amelyet egyértelmű bírói tévedés előzött meg. Ilyet itthon nem gondoltam volna, hogy megcsinálnak velünk. Ezek után remélem nem fognak panaszkodni a játékvezetésre. Viszont lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni. A csatáraink csődöt mondtak.”

Bob Dever, vezetőedző Miskolc: „Úgy terveztük, hogy erősen kezdünk. Kemény, gyors játékot mutattunk az első harmadban. Jól használtuk ki az emberelőnyünket is. Szerencsénk volt a második góllal. Az utolsó harmadot is jól játszottuk végig. Még nem vagyunk a rájátszásban hátravan két kemény mérkőzésünk. Csak azt követően dől el.”

MOL Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1600 néző. Játékvezetők: Rudolf, Martin, Redai.
Kozuch: 85,7% (Ruczuj)
K
Duschek: 100% (Gyenes)
Hruby, Góga, Curilla, Mihály, Novák
1
Boyle, deBruyn, Knox, Metcalfe
Flinta, Papp, Moldován, Szőcs, Bíró T.
2
Durco, Vojtkó, Roczanov, Dubek, Faith
Ölander, Nagy I., Becze, Molnár Zs., Kulha
3
Láda, Hegyi, Hajós, Popovics, Tóth
Bors, Salló, Farkas, Gecse
4
Budai, Ritó, Miskolczi, Rafaj
Gál Sándor, Hozó Levente
E
Bob Dever
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:44 MIS PP deBruyn Dubek
0-2 14:23 MIS PS Knox
0-3 44:12 MIS deBruyn Faith Boyle
34 Kapura lövések száma 21
8 Kiállításpercek 26
Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC ÉLŐ
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
ROC 13:10 MISRIT 
április 3., hétfő
VÁL 19:00 HUNSWE 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk