Beindult az amerikai jósolás Szocsira

 

Nem akármire vállalkozott Dave Lozo, a Bleacher report jégkorong-szakírója pontosan levezette, hogyan is fog alakulni és milyen eredménnyel zárul majd a hamarosan induló jégkorongtorna a téli olimpián.

A Bleacher report szerint az A csoport küzdelmeit a házigazdák nyerik majd az Egyesült Államok, és két szomszédunk, Szlovákia és Szlovénia előtt. A „B” jelű kvartett tetején a címvédő Kanada végez, megelőzve a finneket, a norvégokat és az osztrákokat. A C csoport négyese hozza az első meglepetést, ahol Lozo Svédország mögé Svájcot várja a második helyre és csak a harmadikra a cseh válogatottat, míg a negyedik Lettország.

A csoportmérkőzések után a három csoportgyőztes Oroszország, Kanada és Svédország, valamint a legjobb másodikként az USA kiemelésre kerül és várja ellenfelét a középdöntőből. A csoportok végeredményének függvényében az második kör párosításában az alábbi mérkőzéseket rendezik majd: Finnország (5) – Szlovénia (12), Svájc (6) – Lettország (11), Szlovákia (7) – Ausztria (10) és Csehország (8)– Norvégia (9), ahol kivétel nélkül az előrébb rangsorolt csapat jut majd a nyolc közé szerinte.

A negyeddöntő párosítása ezek után így alakul: Svédország (1)- Csehország (8), Kanada (2)–Szlovákia (7), Oroszország (3)– Svájc (6), USA (4)- Finnország (5). A nyolc között a háromkoronások simán nyernek a csehek ellen a hosszabb és minőségibb kispadnak köszönhetően. A második negyeddöntőn robban a bomba, ahol Szlovákia kibekkeli a győzelmet és kiejti az egyik favoritot, Kanadát. A harmadik párosban Jonas Hiller vezetésével Svájc a hosszabbításig kihúzza, ám ott az orosz válogatott végül bedarálja ellenfelét. A negyeddöntők utolsó találkozóján pedig a finneknek nem sikerül a visszavágás a Team USA ellen a Vancouverben elszenvedett vereségért.

Az elődöntőben ezek után svéd–amerikai és szlovák–orosz derbiket rendeznek. A jóslat szerint a svédek jobb és hatékonyabb támadósoruknak köszönhetően győznek és döntőt játszhatnak az olimpián. A másik ágon az orosz válogatott megállítja a torna meglepetéscsapatát és házigazdához kötelezően aranyéremért játszik. A bronzcsatát Szlovákia nyeri a védelmét remekül megszervező Zdeno Chara vezérletével és története során másodszor szerez érmet az ötkarikás játékokon. A döntőn borul a papírforma, a svédek Torino után nyolc évvel is felérnek a csúcsra és megnyerik az olimpiát. A torna legértékesebb játékosának az északiak kapusát, Henrik Lundqvistet választják majd meg. Dave Lozo tehát svéd győzelmet látott az üveggömbjében, bő két hét múlva megtudjuk, hogy igaza volt-e.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK ÉLŐ
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
U14 18:40 UTEAVS 
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk