HSC Csíkszereda?UTE 6-1

   

Tíz perc izzadás után könnyű kötelező győzelmet aratott a Szereda a kevés játékossal érkező UTE-val szemben.

Jere Ölander bemutatkozott új csapatában. A Ferencvárostól elküldött finn bekk az átigazolási határidő előtt néhány órával Erdélybe igazolt, úgyhogy itt fejezi be a szezont, ahogy írtuk is délután.

5 hátvéddel és 9 csatárral, tehát nem egészen háromsornyi mezőnyjátékossal állt ki erre a meccsre az UTE. Ehhez képest alaposan ráijesztettek a Vákár szurkolóira, hiszen Coleman révén már a 31. másodpercben 1-0-re vezettek. A legutóbbi mérkőzés fénytörésében ? akkor a lilák 3 ponttal távoztak innen ? aligha vette ezt a hátrányt bárki is félvállról.

Ezúttal azonban rendezni tudta sorait Gál Sándor csapata, a 10. percben Hruby egyenlített, gyakorlatilag kettős előnyből, igazából egy másodperccel annak letelte után. Három percre rá pedig már a vezetés is a HSC-nél volt, Szőcs Szabolcs lőtte a második hazai gólt.

A folytatásban is jól tartotta magát az UTE, a harmadik Sport Club-találatra a 26., a negyedikre a 46. percig kellett várni, előbbit Mihály Ede, utóbbit Curilla jegyezte, s itt nagyjából végképp eldőlt, hogy ezen az estén nem lesz meglepetés, a három pont mindegyike Szeredában marad. A hajrában Szőcs duplázott, majd Kulha gondoskodott arról, hogy meglegyen a gól/meccs átlaga a MOL Ligában.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): A kötelezőt teljesítettük, megvan a három pont. Ezért harcoltunk. Nehezen indult. Az elsőperces gólokról már nem is tudom, mit mondjak. Furcsa az egész. Remélem, hogy ez volt az utolsó. A vége felé elkaptuk a fonalat. Jól játszottunk, remélem, a továbbiakban is ez folytatjuk. A két új játékos hasznára válhat a csapatnak. Nehéz egy új csapatba beilleszkedni, idő kell még nekik.

Fekti Bálint (UTE): Jól kezdtük a mérkőzést. Két harmadon keresztül bírtuk is. A harmadik harmadra fejben elfáradtunk egy picit. A mérkőzés kérdőjeles momentumai mindig a másik oldalra dőltek el. Kár volt az utolsó tíz percért, addig egy jó meccset játszottunk.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 800 néző. Játékvezetők: Lascar, Trandafir, Redai, Csata.
Ruczuj: 92,3% (Onodi)
K
Pleszkán: 87,2% (Hajek)
Hruby, Flinta, Curilla, Mihály, Novák
1
Zalavári, Maklári, Reiter, Pichler, Farkas L. S.
Góga, Salló, Moldován, Szőcs, Bíró T.
2
Horváth, Garbacz, Virág Cs., Coleman, Crichton
Ölander, Nagy I., Becze, Molnár Zs., Kulha
3
Ványi, Virág T., Kovács, Fekti
Bors, Péter, Molnár Z., Farkas T., Gecse
4
Gál Sándor, Hozó Levente
E
Fekti Bálint, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:31 UTE Coleman Farkas L. S. Crichton
1-1 09:33 SCC Hruby Becze Nagy I.
2-1 12:15 SCC Szőcs Moldován
3-1 25:30 SCC Mihály Curilla Novák
4-1 45:57 SCC PP Curilla Góga Hruby
5-1 53:39 SCC Szőcs Flinta Moldován
6-1 56:44 SCC Kulha Novák Hruby
47 Kapura lövések száma 13
4 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum