A HSC felléphet a dobogóra

   

Vasárnap az UTE-t fogadják Gál Sándor tanítványai, számukra kedvező eredmények esetén akár a harmadik helyet is elfoglalhatják a tabellán. Ezzel a meccsel ébred karácsonyi álmából a liga.

A találkozó egyértelmű esélyesének természetesen a HSC számít, amelynek kötelező begyűjteni a három pontot a MOL Liga sereghajtójával szemben. A két csapat eddig öt alkalommal találkozott egymással, mindannyiszor az erdélyi csapat nyert, mindig rendes játékidőben, 22-8-as összesített gólkülönbséggel. Ha ez vasárnap is sikerül és az Érsekújvár pontot szerez Brassóban, valamint a Miskolc is kikap hazai pályán, akkor a HSC előrelép a jelenlegi ötödik helyéről a harmadikra. Ráadásul úgy, hogy a Miskolcnál egy, a Brassónál két meccsel kevesebbet játszott.

Az UTE legutóbbi két meccsén is meglepetést okozott. Az Érsekújvár ellen egyrészt sokáig nagyon jól tartotta magát a csapat, másrészt nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy egy meccsen hat gólt is lőtt a jelenlegi listavezetőnek. Az éppen egy hete lejátszott utolsó találkozón pedig már három góllal is vezettek Ancsin János és Fekti Bálint tanítványai, más kérdés, hogy a Ferencvárosnak még így is sikerült megszerezni mind a három pontot. Ha sikerülne e meccsek pozitívumait megtartani, akkor akár még meg is lephetik a házigazdákat, de a papírforma alapján a pontszerzés is hatalmas bravúr lenne.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): Szeretnénk jól zárni az évet, de tudjuk, hogy az idei évből hátralévő mindkét találkozó nagyon nehéz lesz. A csapatban nincsenek gondok, leszámítva Gecse Hugót, aki sérüléssel küszködik. Stanislav Kozuch is felépült, de még nem százszázalékos ezért valószínű nem fogjuk nevezni. A hosszas szünet egy szempontból rosszul, de egy másik felől jól is jött. Az újonnan jött légiósoknak több mérkőzés kellene, hogy megszokják egymást. Azt várjuk tőlük, hogy jobban teljesítsenek, mint az elmúlt mérkőzéseken. A másik szempontból jól is jött a szünet, hiszen sikerült egy kicsit pihenni és feltöltődni.

Ancsin János (UTE): Az erdélyi túránkon szeretnénk megtörni a rossz idegenbeli sorozatunkat, és az évet győzelemmel lezárni. Két kemény ütközetre számítok, korábban is mondtam már, hogy sem a Csíkszereda, sem a Brassó, mint ahogy az összes többi csapat sem engedheti meg, hogy pontot hullajtson az Újpest ellen, szóval azt gondolom, hogy nem fognak fél vállról venni bennünket. Ez a két meccs kiváló alkalmat fog nyújtani arra, hogy megmutassuk, meddig jutottunk a sok munkával, gyakorlással. Én magam is kíváncsian várom, hogy mire leszünk képesek, milyen erőt tudunk majd képviselni. Az utóbbi időben jól játszik a csapat, tulajdonképpen már “csak” a győzelem hiányzik.

HSC Csíkszereda–UTE 1-4

   

33. nekifutásra összejött az UTE első rendes játékidős győzelme a szezonban, mégpedig a HSC Csíkszereda vendégeként.

Komolyan gondolta Ancsin János, hogy javuló formát mutat a csapata, és komolyan gondolta azt is, hogy győzelemmel szeretné zárni az évet. Ennek megfelelően szinte végig vezetve, okosan és szerencsésen játszva a szezon eddigi legnagyobb meglepetését okozták tanítványai.

Flinta találatával a 7. perc elején szerzett vezetést a Csíkszereda, de még abban a percben egyenlített a vendégcsapat Dakota Dubetz góljával. Újabb 40 másodperc múlva pedig alighanem sok szeredai szurkoló gondolta azt, hogy rosszul lát, amikor David Coleman a vezetést is megszerezte a liláknak. Jellemző a csíkiak impotenciájára, hogy három emberelőnyt, közte egy 38 másodperces kettős előnyt is kihagytak.

hsc-ute 9_sml

Fordulás után is folytatódott az okos újpesti játék. Egy újabb hazai emberelőny telt el szeredai találat nélkül a harmad elején. Bár a hazaiaknak kicsivel több lehetőségük akadt, azok nem voltak igazán nagy gólhelyzetek, és nem is sikerült kihasználniuk azokat. Nem így a liláknak. Az első hazai kiállítást annak lejárta előtt nem sokkal Sommer büntette góllal, már kétgólos volt a vendégek előnye, és ez így is maradt a második szünetig.

A harmadik harmad eleje hozta meg az újabb lila találatot. Ványi lőtte be Coleman passzát, ideje volt hát elkezdeni aggódniuk az újpesti híveknek, nehogy megint háromgólos előnyről kapjanak ki kedvenceik. Ez azonban nem történt most meg, az UTE okosan és olykor szerencsésen őrizte előnyét az utolsó 4 percben kapus nélkül, 6 mezőnyjátékossal játszó HSC ellen. Végül az UTE 4-1 arányban nyert, megduplázta pontjait, a HSC pedig azon izgulhat, nehogy ezek a pontok hiányozzanak majd a 48. forduló végén a rájátszásba kerüléshez.

Gál Sándor, HSC Csíkszereda: „Bekövetkezett az, amit már régebben is mondtam, hogy mi bárkitől ki tudunk kapni. Egy olyan mérkőzést veszítettünk el, amelynek az elejét kontrolláltuk. Vezettünk 1–0-ra, majd egy perc alatt elveszítettük azt. Felhívtuk számtalanszor a figyelmet arra, hogy nem szabad félvállról venni az Újpestet. Ezt egy hete mondjuk. Megbeszéltünk valamit és végig az ellenkezőjét csináltuk. Nehéz úgy mérkőzést nyerni, hogy a csatáraink egy gólt sem képesek lőni. Pedig most nálunk van fiatal, idős, komoly bajnokságot megjárt játékos és mégsem megy. Hátul nagyon lyukasok voltunk. Holnap biztos, hogy jobban fogunk játszani, de most elpuskáztunk három olyan pontot, ami lehet a rájátszásba fog kerülni. A közönség előtt le az összes kalapokkal, hiszen még egy ilyen mérkőzés után is képesek voltak megtapsolni.”

Ancsin János, Újpesti TE: „Nagyon örülünk az első győzelmünknek. Már az elmúlt mérkőzések során is jól játszottunk, azokat is megnyerhettünk volna. Nagyon jól védekeztünk, és jó volt a kapusunk teljesítménye is. Külön öröm, hogy két 16 éves játékosunk is végig játszott. Ez a csapat már nagyon megérdemelte a győzelmet.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 870 néző. Játékvezetők: Toparceanu, Gergely, Redai, Siko.
Ruczuj: 78,9% (Onodi)
K
Pleszkán: 97,1% (Hajek)
Hruby, Góga, Curilla, Mihály, Novák
1
Zalavári, Maklári, Reiter, Pichler, Szűcs
Salló, Papp, Moldován, Molnár Zs., Szőcs
2
Horváth, Bereczki, Dubetz, Crichton, Sági
Bors, Flinta, Becze, Danton, Svidkij
3
Ványi, Sommer, Virág T., Virág Cs., Coleman
Kósa, Nagy I., Molnár Z., Bíró O., Farkas T.
4
Kovács, Dömötör, Fekti
Gál Sándor, Hozó Levente
E
Ancsin János, Fekti Bálint
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 06:18 SCC Flinta Danton Becze
1-1 06:51 UTE Dubetz Szűcs
1-2 07:30 UTE Coleman Virág T. Virág Cs.
1-3 27:36 UTE PP Sommer Maklári Kovács
1-4 44:24 UTE Ványi Coleman
34 Kapura lövések száma 19
6 Kiállításpercek 12

A HSC–UTE képei

 

A forduló bombameglepetése a lila-fehérek szeredai győzelme.

A mérkőzés teljes fotógalériája itt található.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum