Szlovén mumus nem létezik

   

Nekünk nem megy a szlovén csapatok ellen, sokszor így érezzük. Márpedig jégkorongban lidércek nincsenek, mindenki számoljon le a saját démonával, mert nincs legyőzhetetlen csapat, legfeljebb nehezen legyőzhető. Mi igaz az Olimpija Ljubljana legendájából?

2007 szeptembere óta játszik EBEL-mérkőzéseket az Alba Volán. Korábban is rendszeresen mérkőzött különböző szlovén klubcsapatokkal, a szép emlékű Interligában, váltakozó sikerrel. Ugyanez mondható el az elmúlt 7 évről is. Az első szezon a bemutatkozásé volt, 10 meccsen mindössze 3 pontot szereztünk a két szlovén csapattól. Még a második szezon is az övék volt, de a 2009/10-es idényben fordult a kocka, és alaposan visszavágtunk, a 12 meccsből 8-at rendes játékidőben nyertünk, miközben csak 2-t buktunk el 60 perc alatt. A mostanit is beleszámolva az utóbbi két szezonig aztán magyar fölénnyel teltek a párharcok, tehát semmilyen hosszú távú szlovén fölény nem állapítható meg a két ország EBEL-klubjai viszonyában.

Fehérvár?Olimpija Ljubljana párharc az EBEL-ben

 Szezon M Gy HGy HV V Gólok
2007/08 6 1 0 0 5 12-22
2008/09 6 3 0 0 3 14-12
2009/10 6 4 0 1 1 22-15
2010/11 6 2 0 1 3 19-22
2011/12 12 7 0 1 4 53-36
2012/13 6 1 0 0 5 13-19
2013/14 4 1 0 1 2 8-12
Összesen 46 19 0 4 23 141-138

Ugyanakkor mégiscsak érdekes megnézni, hol végeztek a rájátszás előtt a csapatok a táblázaton. Megállapítható, hogy csak egyszer fordult elő hét év során, hogy a Fehérvár legalább egy szlovén gárdát ne előzzön meg, abban a bizonyos első évben. Ez azt jelenti, hogy pontokban annak ellenére megelőzte vagy a Ljubljanát, vagy a Jesenicét, vagy 2009/10-ben mindkettőt, hogy az egymás elleni eredmények tekintetében többször volt negatív a mérleg, mint pozitív. Tehát az EBEL-mezőny átlagához képest a szlovénokkal szemben valóban alulteljesít a Volán a 7 év során.

2007-től 2012-ig szerepelt ez a három csapat egy időben az EBEL-ben, ebben az öt szezonban mindannyiszor közülük az egyik végzett az utolsó helyen, a Fehérvár egyszer, a két szlovén pedig kétszer-kétszer. A bővítés óta a tiroli csapatoké ez a szerepkör.

AVSOLL 2

A Ljubljanával eddig lejátszott 46 mérkőzésen a Volán 42, az Olimpija 54 pontot zsebelt be, ugyanez az arány a Jesenicével szemben is negatív: 26:31.

Látványos a hosszabbításban megszerzett sikerek száma közötti különbség. Bármilyen szoros csatákat is vív a Ljubljanával a magyar csapat, általában eldöntik a felek a pontok sorsát 60 perc alatt. Összesen négyszer fordult hosszabbításba a küzdelem, viszont ezeket kivétel nélkül a szlovénok nyerték, tehát a Volán még sosem győzött a ráadásban. Büntetőlövésig mindössze egyszer jutottak el a csapatok.

A Jesenice ellen már jobb a helyzet, bár az első négy túlórát ott is a szlovén együttes húzta be, az utolsó két EBEL-évükben mindháromszor Ladányiék hozták el a bónuszpontot.

Fehérvár?Jesenice párharc az EBEL-ben

 Szezon M Gy HGy HV V Gólok
2007/08 4 0 0 1 3 3-14
2008/09 6 1 0 2 3 15-21
2009/10 6 4 0 1 1 23-20
2010/11 6 2 2 0 2 26-24
2011/12 4 2 1 0 1 14-11
Összesen 26 9 3 4 10 81-90

Még abban a bizonyos rossz emlékű rájátszásos évben, 2011/12-ben is kiváló eredményeket értünk el ellenük, csak a végét rontottuk el, de nagyon, és persze tagadhatatlanul ez volt a lényeg. Akkor az alapszakaszban 6-ból 5-ször, majd a playoff elejét beszámolva 9-ből 7-szer múltuk felül a zöld-fehéreket, mielőtt bekövetkezett volna a 3 meccses csőd a negyeddöntő végén. Ott kezdődött a nagyon rossz széria, mert a 2012/13-as szezonban aztán 6-ból 5-ször ők nyertek, ráadásul mindannyiszor nagyon szoros, túlnyomórészt egygólos különbségű meccsen, ahol különösen fájó veszteni.

Majd az aktuális idényben is folytatódott a lidércnyomás. 4-ből 3 csata az övék lett, ráadásul ismét nyomasztó módon, 9 nap alatt 3-szor vertek minket. Először Ljubljanában simán, majd kétszer Székesfehérváron. Az első alkalommal a hosszabbítás vége előtt 25 másodperccel, majd pedig a rendes játékidőben, de úgy, hogy az 55. percben még vezettünk. Szerencsére az év utolsó meccsén összeszedtük magunkat, és Hetényi Zoltán 44 védésével, 96%-os teljesítményével 3-2-re nyertünk abban az átkozott Hala Tivoliban. Ez idáig ez volt az utolsó találkozás a két csapat között.

A szezon legfontosabb meccse csütörtökön következik, egy nagyon erős és jó formában lévő Ljubljana érkezik Fehérvárra, ahol egy még erősebb és még jobb formában lévő csapat vár rá.

Ebből a hosszú fejtegetésből végül is egy látszik igazán fontosnak: amikor valóban jobbak voltunk a szlovén csapatoknál, akkor általában legyőztük őket. Ez alól talán csak az a felejtendő, de valójában felejthetetlen negyeddöntő a kivétel.

AVSOLL 1

Na de e nem rövid bevezető után térjünk is át gyorsan a csütörtöki mérkőzés konkrét beharagozójára.

Marty Raymond alaposan értékelte a csapat helyzetét blogunknak adott interjújában. A hivatalos ligaelőzetesben szokás szerint kitért a legutóbbi, Innsbruck elleni mérkőzésre is. “Az első harmadban raktuk le a győzelem alapjait. Jól védekeztünk és a speciális egységeink is remekül dolgoztak. Hetényi Zoltán számára több mint megérdemelt volt, hogy kapott gól nélkül zárt egy EBEL-mérkőzést.” Csütörtökön egyértelmű a magyar csapat célja, meg akarja védeni az alsóház vezető helyét a szlovénok ellen.

“Megint egy nagyon fontos meccs követezi. A Ljubljana nagyon fiatal és tehetséges csapat. Meg kell próbálnunk irányítani a mérkőzést, fegyelmezett játékra lesz szükségünk és arra, hogy amennyire csak lehet, a hibákat elkerüljük.” A Fehérvár összeállítása továbbra is változatlan.

A Ljubljanának valószínűleg ez az utolsó esélye arra, hogy versenyben maradjon a rájátszásért. Jelenleg 4 pontosak, és ugyancsak 4 pont a hátrányuk a második, még playoffot érő helyhez, a 8.-hoz képest. Ivo Jan vezetőedző ennek megfelelően várja a találkozót: “Csütörtökön nyernünk kell. Tudjuk, mi vár ránk Magyarországon. A három győzelem, amit az alapszakaszban arattunk ellenük, mit sem számít már, semmilyen előnyt nem ad nekünk. Fegyelmezetten kell védekeznünk, a kontráknál pedig hidegvérűeknek kell lennünk. Semmiképpen nem szedhetünk össze annyi kiállítást, mint a legutóbbi meccsünkön a Dornbirn ellen.”

Némi gondot okoz a szlovén trénernek, hogy egyik meghatározó csatára, Miha Verlic játéka kérdéses, miközben Rok Leber és Pascal Morency eltiltását tölti. De évek alatt megtanultuk, hogy bármilyen összeállításban veszélyesek ránk, tehát mindez mit sem számít a mi szemszögünkből.

A két nagyon jó formában védő kapus komolyan beleszólhat a mérkőzés alakulásába, mindketten képesek hiba és kapott gól nélkül végigvédeni egy ilyen rangadót is:

A 19:15-kor kezdődő mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum