Tisza Volán–Spartak Subotica 8-7

   

A szegedi csapat drámai mérkőzésen, 1-6-ról fordítva, végül büntetőkkel nyert a szabadkaiak ellen a szerb bajnokságban.

A második perc végén vezetést szereztek a vendégek, gyakorlatilag az első kapura lövésük eljutott Balázs Csongor kapujába a 17 éves Aleksandar Kolaric révén. A negyedik perc elején Bontovics Márton kapott két percet bottal akasztásért, a szabadkai előny során nem tudtak felállni a vendégek, sőt a Szegednek több helyzete is adódott. A 8. percben Egyed Máté ült ki két percre, amit 18 másodperc alatt ki is használtak a vendégek, Bojan Zidarevic volt eredményes. Az első igazán nagy lehetőség a 9. percben adódott a Tisza Volán előtt, de Ódry Tamás közeli próbálkozását védte Vedran Veres. A 10. percben Bontovics másodjára ült ki, a szegedi csapat kivédekezte az emberhátrányt, majd a 14. percben kapuvasig jutott Varga Dávid révén, két perc múlva pedig Ódry lőtt újabb bődületes vasat. A 17. percben Egyed lövésénél  nagyot védett Veres, a kontrából pedig gólt lőttek a vendégek, az akció során több szép cselt is bevetett Karl Wittmer. A harmad végét megnyomták a szegediek, ám rendre kimaradtak a ziccerek, amik megbosszulták magukat, fél perccel a játékrész vége előtt megszületett a negyedik szabadkai találat, Alen Peter lőtt gólt. De láthatott még szegedi gólt a 700 kilátogató ember, Muzsik Norbert lövése utáni kipattanót bepofozta a rutinos Egyed Máté.

A második harmad is szerb góllal kezdődött, kettő az egy ellen vezették a vendégek Balázs Csongorra a korongot, aki tehetetlen volt. A folytatásban is a Spartak dominált, a 25. percben Molnár Ádám ült ki térdhasználatért, az emberelőnyt pedig egy kékvonalas bombával kihasználtak a szabadkaiak. A bekapott gól után Balázs helyét Kormos Tamás vette át a szegedi kapuban. A 29. percben megszületett a második hazai gól, újfent Egyed Máté volt eredményes egy rövid fölsőbe helyezett kapáslövéssel Pilcsik Tamás passza után, egy perc múlva pedig Varga Dávid is betalált Veresnek egy kapumegkerülős góllal. A folytatásban a szegediek domináltak, 34. percben viszont egy az egyben vezették Kormosra a korongot, aki két hatalmas bravúrt is bemutatott, a másodiknál egyértelműen topligákba illó módon kapott bele a korongba. Az eset után nem sokkal Molnár Ádám ült ki, de kivédekezte a hátrányt a Szeged. A harmad utolsó előtti percében pedig eljött az első vendég kis büntetés is, Zach Jackson ült ki akadályozásért, az adódó lehetőséget pedig Pilcsik kihasználta, miután Muzsik lövése visszajött a palánkról.

A harmadik játékrész elején újabb szegedi emberelőny következett, amelynél Bosnyák Márkó lövése átcsorgott Vedresen, így már csak egy góllal vezettek a szabadkaiak. A 45. percben pedig Pilcsik egyenlítő góljánál felrobbant a jégcsarnok nézőtere, a szegediek 1-6-ról álltak föl. A 47. percben pedig bekövetkezett a fordítás is, Egyed lövése még kijött a kapuvasról, de Varga érkezett és belőtte. A gól után emberelőnybe kerültek a szerbek, amit Kis Attila visszatérése után kihasználtak. A harmad második felében mindkét csapat előtt adódtak ziccerek, de kimaradtak, hosszabbítás következett. A ráadásban nem esett gól, büntetők döntöttek. A rávezetéseknél Egyed belőtte, Kormos védte Jackson próbálkozását, Ódry beverte a korongot, Mark Mclean eredményes volt, Pilcsik spin-o-rama büntetője nem lepte meg Vedrest, viszont az utolsó szerb próbálkozás Wittmer révén a kapuvason csattant, így a Tisza Volán 8-7-re nyert.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk