Az Érsekújvár a második helyre hajt pénteken

   

Új játékosokkal várja a Miskolcot az Érsekújvár.

A Versenybíróság csütörtöki döntése után a felvidéki csapat pozíciója kissé romlott, jelenleg a harmadik-negyedik helyen áll a csapat holtversenyben a Brassóval, bár egy meccsel kevesebbet játszva nála. Így megnövekedett a pénteki mérkőzés tétje is. Az ellenfél a jelenleg ezüstérmes pozícióban található Miskolc, amelyik a mezőnyből egyedüliként dicsekedhet azzal, hogy rendes játékidőben le tudta győzni otthonában Ladislav Lubina tanítványait. Az már biztos, hogy ha pontegyenlőség lenne az alapszakasz végén a két csapat között, akkor a borsodiak végeznének előbb, hiszen eddig már 13 pontnál tartanak, ha nyernek is péntek este Stefánkáé, akkor is csak 11 pontig juthatnának. Igazi mumus érkezik tehát Érsekújvárra, akik ellen a hazaiaknak mindenképpen szükségük lenne a győzelemre és az azzal járó örömre.

nzaMLA_9067_resize

Ugyanakkor az sem újdonság, hogy a Miskolcnak is szüksége van minden pontra. Szoros a mezőny, és még mindenkinek legalább 33 pont van a kezében, ami mellett a jelenlegi különbségek a táblázaton elhanyagolhatók. Éppen ezért senki nem dőlhet hátra, hiszen elég 2-3 rosszul sikerült meccs a veszélyzónába kerüléshez.

“Egy nagyon nehéz ellenfél vár ránk – mondja Ladislav Lubina, az Érsekújváriak vezetőedzője –, és mivel az utolsó hazai meccsünkön súlyos vereséget szenvedtünk tőlük, van mit visszaadni, és ezzel visszaszerezni a méltóságunkat. Szeretnénk újra a második helyre lépni a MOL Ligában.”

Ebben azonban nem vehet már részt Marek Uram, a felvidéiek legnagyobb sztárja, akit szerdán már meg is műtöttek súlyos vállsérülése után. Bemutatkozhat viszont a kapuban a sérült Chovant remekül helyettesítő Krajcovic helyett Jevgenyij Konobrij, a védelemben pedig Vladimir Kames.

“Nagyon kemény mérkőzésre számítok – mondja Bob Dever a Miskolc előzetesében. – A két csapatnak ugyanannyi pontja van, így aki nyer, az egy kis lépéselőnyhöz jut. A ligában mi vagyunk az egyetlen csapat, amely rendes játékidőben tudott ott nyerni, ami – látva az Érsekújvár hazai statisztikáit – óriási fegyvertény. A csapat tehát már tudja, hogy mi kell az ottani győzelemhez, ezt a receptet kell újra alkalmazni. A lényeg a fegyelmezettség, és a csapatjáték. Ha ezt a kettőt sikerül megvalósítanunk, akkor eredményesek lehetünk.”

Érsekújvár–Miskolc 1-4

   

Nem sikerült jól a KHL-tapasztalatokkal rendelkező Jevgenyij Konobrij bemutatkozása az Érsekújvár kapujában, hiszen előbb az 1., majd a 2. percben is gólt kapott a Miskolctól.

Az orosz kapusnak így egyelőre 104 másodperc jutott a MOL Ligában. 52 másodperc játék után Hajós Roland szerzett vezetést a vendégeknek, az előnyt Juraj Faith emberelőnyből duplázta meg, újabb 52 másodperc elteltével. Lubina mester nem várt tovább a változtatással, jöhetett Krajcovic Konobrij helyére. Ettől a húzástól a HC Nové Zámky hátsó gondjai megoldódtak, de elöl nem mentek úgy a dolgok, ahogy szoktak. Egyszerűen nem tudott gólt lőni a felvidéki csapat, 0-2-nél befagyott az eredményjelző.

Duschek Dávid kiválóan őrizte meg kapuját a kapott góltól, épp egy hete Újpesten ez egyszer már sikerült neki a szezonban. Ezúttal azonban nem, Weissmann az 57. percben egy emberelőnyös találattal elvette a teljesítményt a vendégkapustól. Izgalmas hajrá következett 1-2 után.

Duschek David Miskolc

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A hajrában Faith, majd Láda ülhetett ki a kispadra, ráadásul utóbbi fejre irányuló támadásért 2+2-t kapott, így az utolsó 5 percből 4-et fórban húztak le a hazaiak. A szlovák csapat edzője kockáztatott, de ez most nem jött be. Hiába próbált csapata kapus levitellel 6 a 4 ellen támadni, Tóth Adrián korongot szerzett és két perccel a vége előtt eldöntötte a meccset. A 4-1-es végeredményt 10 másodperccel a lefújás előtt Metcalfe állította be.

A mérkőzés előtt 66 ponttal állt a második helyen a Miskolc, eggyel mögötte az Érsekújvár 64 ponttal. Így most már 5 pont a Miskolc előnye az Újvár előtt. Nem volt tehát kicsi a tét, de ebben az évben ez már alap a MOL Ligában. Rendkívül értékes győzelmet aratott a vendégcsapat.

Duschek, Dávid 35 lövésből 34-et hárított, ez 97% feletti teljesítmény, az utóbbi időben kiválóan védő kapus hovatovább a MOL Liga második helyére lépett elő, 92,3%-os összprodukcióval.

Ladislav Lubina, HC Nové Zámky: “Nagyon rosszul kezdtünk, pillanatok alatt kaptunk két gólt. Utána nagyon jó másfél harmadunk volt, de egyszerűen nem ment a góllövés, pedig a helyzeteink megvoltak hozzá. Nincs idő sajnálgatni magunkat, mennünk kell tovább, készen kell állnunk a következő mérkőzésre.”

Bob Dever, Miskolci Jegesmedvék: “Csak álmodni lehet ilyen kezdésről. Az első két cserében gólt őttünk, és véleményem szerint ez döntött a meccsről. Az Érsekújvárnak kapaszkodnia kellett. Nagyon nyomtak, de jól álltuk a srat, Duschek remek formában védett. Mindig megtaláltuk azokat a megoldásokat, amelyek a győzelem felé vezettek bennünket. Igazi csapatmunka volt, nagyot küzdöttek a fiúk a győzelemért. Nincs sok időnk az örömre, vasárnap kemény meccs jön, most már arra kell figyelnünk.”

MOL Liga, Érsekújvár, 1457 néző. Játékvezetők: Varjú, Caprnka, Moravec, Mizsák.
Konobrij: 50,0% (Krajcovic: 96,8%)
K
Duschek: 97,1% (Gyenes)
Sucharda, Siska, Hurtaj, Frolík, Weissmann
1
Boyle, Láda, Dubek, Miskolczi, Rafaj
Kowalczyk, Kames, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
2
deBruyn, Hegyi, Hajós, Popovics, Tóth
Baron, Pavesic, Stefanka M., Uhnák, Polcík
3
Durco, Vojtkó, Knox, Metcalfe, Faith
Kubica, Král, Fiala, Korytko, Ruzicka
4
Budai, Roczanov, Szilágyi, Ritó
Lubina Ladislav
E
Bob Dever
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:52 MIS Hajós Tóth Popovics
0-2 01:44 MIS PP Faith Hegyi deBruyn
1-2 56:08 NZÁ PP Weissmann Frolík Hurtaj
1-3 58:08 MIS SH Tóth
1-4 59:50 MIS Metcalfe Knox Faith
35 Kapura lövések száma 35
14 Kiállításpercek 34

Az Érsekújvár–Miskolc képei

   

Az Érsekújvár–Miskolc videón

 

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 13., péntek
U18 15:00 SCCAVS 3-7VÉGE
MOL 18:00 DHKBEO 5-3VÉGE
MOL 18:00 SCCMAC 0-7VÉGE
MOL 18:00 UTEFTC 4-5VÉGE
MOL 18:30 TITMIS 1-7VÉGE
EBEL 19:30 VSVAVS 5-3VÉGE
január 14., szombat
EBJL 13:00 DMJVIC 5-2VÉGE
EBYSL 13:15 G99AVS 1-9VÉGE
EBJL 14:00 HKBEHL 5-1VÉGE
EBJL 14:40 AVSKAC 7-6 HVÉGE
EBJL 15:10 UTEOHC 5-1VÉGE
EBJL 15:45 ZASETO 1-4VÉGE
EBJL 15:50 MACMRB 16-0VÉGE
EBYSL 16:10 VASDMJ 6-3VÉGE
MOL 18:30 MISBEO 9-1VÉGE
EBYSL 18:40 ZNOHKB 4-3 HVÉGE
EBYSL 18:50 MACRBS 3-2VÉGE
NU18 19:00 HUNAUT 3-0VÉGE
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF INFO
MOL 17:30 BRAMAC INFO
MOL 18:00 UTEDAB INFO
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 
MOL 18:30 MISFTC 
január 18., szerda
U20   KMHMIS 
U20   MACZEG 
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk