Csalódottak lennénk, ha nem nyernénk bajnokságot

   

Ezzel a címmel adott interjút a albavolanhockey.hu-nak az U20-as csapat edzője, Tyler Dietrich.

A kanadai tréner elmondta, a csapat jó szereplése a nyáron elvégzett munkának a gyümölcse. Kiemelte azt is, hogy a játékosok közül sokan szeretnének előrelépni, az EBEL-csapatban szerepelni, ám ez csak azoknak adathat meg, akik a legjobban teljesítenek. A tavalyi EBYSL-győzelem után idén is a bajnoki cím a fehérváriak célja.

Egy idei cikkben pedig Kóger István beszélt arról, hogy az U18-as csapattal magyar és EBJL-bajnoki címet is szeretnének nyerni. Az októberi mélyponton már túljutott az ifjúsági együttes, megfelelőnek tartja a játékosok mentalitását. Kifejtette, az 1996-os korosztály mögött az egy évvel későbbiek háttérbe szorultak, emiatt kevesebb húzóember van, ám fegyelmezettek, ezért csapatként erős az együttes.

A fehérváriaknál adnak a marketingre is, ennek egyik fontos jele, hogy a felnőtt csapattól független közösségi oldalt hoztak létre az utánpótlás számára.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk