A csehek kikaptak a németektől, a kiesés szélén állnak

 

A hétfő a meglepetések napja volt a malmői junior-világbajnokságon.

Németország Csehországot, a finnek pedig az oroszokat győzték le, de Szlovákia is nagyon közel állt a bravúrhoz az eddig nem túl meggyőző Kanada ellen. Az alapszakasz utolsó napján szuperrangadók következnek.

A meglepetések már kora délután, a Csehország–Németország mérkőzésen elkezdődtek. A csehek Kanada legyőzése után talán elhitték, hogy a németek ellen nem kaphatnak ki és erre csúnyán ráfizettek. Eltiltás miatt mindkét csapat nélkülözni volt kénytelen egy-egy játékosát, a csehek a védő Plutnart, a németek a csatár Draisaitlt. Utóbbiak alaposan meglepték a cseheket, az első harmadban nagy fölényben játszottak, aminek a 15. Percben lett meg az eredménye, a meccs hőse, Tiffels talált a kapuba. Komolyra a második játékrész második felében fordultak a dolgok, amikor a 36. és 38. perc között Tiffels előbb gólpasszt adott, majd egy kékről megeresztett bombával megszerezte saját maga második, csapata harmadik gólját. A harmadik periódusban hiába rohamoztak a csehek és nyerték 19:9-re a kapura lövéseket, az összesen negyven lövést fogó és shutouttal záró Cüpper kapus eszén nem sikerült túljárni, így 3-0-ra nyertek a németek.

A győzelem értékét mutatja, hogy az U20-as vébék történetében ilyenre még nem volt példa, az eddigi tíz találkozó mindegyikét, 69-18-as összesített gólkülönbséggel, a csehek nyerték . Az alapszakasz utolsó mérkőzésén a csehek a szlovákokkal játsszanak és ha nyernek, akkor elkerülik a kiesési rangadót. A sors iróniája, hogy a három pontig jutó Tiffels Draisaitl eltiltása miatt került a kétpontos Kahun mellé, akivel együtt megoldhatatlan feladatot jelentettek a cseh védelem számára. Hogy még cifrább legyen a helyzet, Kahun Csehországban látta meg a napvilágot. „Csak kapura akartam lőni – mondta második góljára Tiffels. – Általában nem gyakran lövők ilyen messziről, ezért hihetetlen volt, hogy végül bement. Most már igazi csapat vagyunk. Mindenki hozzátette a magáét, mindenki blokkolt, mindenki ütközött. A csehek nem voltak olyan jók, mint az amerikaiak, de mi is többet korcsolyáztunk és jobban sikerült betartani az edző kéréseit, mint előző nap.”

A meglepetéseknek azonban ezzel még nem volt vége. A másik délutáni találkozón az eddig hibátlan, 18-1-es összesített gólaránnyal rendelkező Oroszország játszott Finnországgal, akik a norvégokat ugyan megverték, de a svédektől kikaptak. Az oroszok a hatodik percben szereztek vezetést, ekkor mindenki azt gondolhatta, hogy az első gól után a kérdés a különbség lesz. Kivéve a finneket, akik a második harmadban három gólt is ütöttek a meglepett oroszoknak, amit a harmadik játékrészben még eggyel megtoldottak, így 4-1-re nyertek. Hatalmas győzelem ez a finneknek, akik az eddigi 36 találkozóból mindössze tízet tudtak nyerni.

Sokáig úgy nézett ki, hogy a nap harmadik mérkőzése is a meglepetések számát fogja gyarapítani, hiszen Szlovákia a mérkőzés felénél már 3-1-re is vezetett. Mindhárom gólt az egész vb legeredményesebb sora, a Griger, Reway, Kolena trió hozta össze, Griger egymaga két gólt is lőtt. Kanada azonban visszajött a meccsbe és az 1+3-ig jutó Mantha vezérletével, valamint a mérkőzést helyszínen megtekintő 2500 szurkoló támogatásával fordítani tudott és 5-3-ra nyert.

Érdekes módon az emberelőnyök ezen a mérkőzésen is meghatározó szerepet játszottak, hiszen a nyolc gólból öt született speciális játékhelyzetben, egy pedig üres kapura és csak kettő született egyenlő létszám mellett. Milan Kolena, a szlovákok csapatkapitánya nemhiába ostorozta a fegyelmezetlenséget a szlovák oldalon: „Úgy nem nyerhetünk egy ilyen erős emberelőnyös játékkal rendelkező csapat ellen, hogy ennyi felesleges szabálytalanságot szedünk össze. Kemény munkát végeztünk egész meccs alatt, végig nagyon szoros volt, de rossz időben elkövettünk néhány buta hibát és ez a győzelembe került.” A mérkőzés végén egy emberelőnyös és egy üres kapus gólt is szerző kanadai Petan szintén a fegyelmezettség fontosságára hívta fel a figyelmet: „Volt néhány buta szabálytalanságunk. Tudjuk, hogy itt, Európában a játékvezetők kicsit más felfogásban vezetnek, ehhez a továbbiakban jobban kell alkalmazkodnunk.”

A nap utolsó összecsapása a B csoport kiesési rangadója volt, hiszen az egyaránt nyeretlen Svájc és Norvégia csapott össze. A norvégok nagyon összekapták magukat az alapszakasz számukra utolsó meccsére és meg is szerezték a vezetést a 10. percben. A mérkőzés fordulópontja a második harmad eleje volt, amikor két előnyt is kihagytak közvetlenül egymás után, majd a meccs felénél ők szabálytalankodtak, ami svájci kettős előnyhöz vezetett. Nem is pocsékolta el a lehetőséget a helvét válogatott, a 35. percben kiegyenlített, majd a 47. percben a vezetést is átvette. Ezt ugyan előnyből még kiegyenlítették a norvégok, de Svájc az 52. percben szintén bevert egy emberelőnyt, kialakítva a 3-2-es végeredményt.

Svájc ezzel az ötödik egymást követő évben végez az első nyolc között, eddig mindössze egyszer tudtak érmet szerezni, még 1998-ban egy bronzot. Bár a norvég szövetségi kapitány előzetesen úgy nyilatkozott, hogy Svájc ellen több esélyük lesz, de igazából a kiesés elleni párbajra készülnek, a meccs végén érthetően csalódott volt: „Nagyon szomorú vagyok. Keményen küzdöttünk és mindent megpróbáltunk, ez így nagyon kemény.” A csapatkapitány, Erlend Lesund így folytatta: „Természetesen nagyon komoly küzdelmek várnak ránk. Most jön két nap pihi, ezalatt rendet kell tenni a fejekben. Mentálisan készen kell állnunk az előttünk álló két vagy három mérkőzésre és a lehető legjobbat kihozni belőle.” A svájciak nem szomorkodtak, Jason Fuchs csatár szerint most jön a móka-része a tornának, arra utalva, hogy most már nincs veszíteni valójuk: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy győztünk. Egy vereség nagyon betett volna. Most kezdődik a torna, legalábbis a szórakoztatóbb része. Keményen dolgozunk tovább.”

Az év utolsó napja egyben az alapszakasz küzdelmeinek utolsó napja is a világbajnokságon. Az A csoportban a csehek fél kettőkor a szlovákok ellen biztosíthatják helyüket a legjobb nyolc között, ehhez mindenképpen nyerniük kell. A fél hatkor kezdődő másik ütközet a csoport rangadója lesz, hiszen az USA Kanadával játszik. A másik ágon négy már továbbjutott csapat meccsel, itt a csoportelsőség lesz a tét. Ha délután az oroszok megverik a házigazdákat és Finnország legyőzi Svájcot, akkor az élen tökéletes hármas holtverseny alakul ki, amely esetben a gólkülönbség dönt, feltehetően az oroszok javára. A Svédország–Oroszország mérkőzés kettőkor, a Finnország–Svájc összecsapás este hat órakor kezdődik.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF INFO
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk