Norvégiának Svájc ellen több esélye lesz

 

Legalábbis Örjan Lövdal, a norvég juniorválogatott szövetségi kapitánya szerint. A játékosként három olimpiát is megjárt szakember a norvég utánpótlás-fejlesztéséről fejtette ki a véleményét a vb hivatalos honlapjának.

A kapitány a svédek elleni 10-0-s zakó után is készségesen válaszolt a kérdésekre, bár frissen feljutott csapata három meccs után 26-1-es gólkülönbséggel, pont nélkül áll a csoport utolsó helyén. Mint elmondta, nehéz annyival gyorsabb és erősebb csapatok ellen játszani, mint a svéd, de a játékosok hozzáállásával, az elvégzett munka intenzitásával elégedett. További pozitívumként a fiatalok beépítését említette, akik lehetőséget kaptak, hogy egy ilyen rangos eseményen, 11 ezer néző előtt bemutatkozzanak. A legnagyobb különbséget a svéd és a norvég válogatott között abban látja, hogy egy ilyen színvonalú tornára ő maximum 30 játékos közül válogathat, addig svéd kollégája mondjuk kétszázból. Ez olyan különbség még a divízió 1 elejéhez képest is, amit nem lehet legyűrni. Ennek megfelelően a további fejlődés zálogát Lövdal a több jégcsarnok építésében és a több játékos nevelésében látja.

Az 51 éves szakember igazán jól ismeri a norvég utánpótlás-nevelés helyzetét, hiszen 1999. óta dolgozik az U20-as és U18-as programokban. Amikor arról kérdezték, hogy az elmúlt 15 évben mely területeken volt leginkább tetten érhető a fejlődés, így válaszolt: “A legfontosabb dolog, hogy több játékost adunk olyan külföldi ligákba, mint a svéd és a kanadai. A norvég hokiban nincsenek sokan, ezért ez ugrásszerű fejlődési lehetőséget jelent a fiatal játékosaink számára. Mivel ugyanis kevés a játékos, így a hazai juniorbajnokságban túlságosan nagyok a különbségek a legjobb játékosok és a többiek között.” Ami nyilván nem optimális e játékosok fejlődése szempontjából.

Lövdal őszintén értékelte a válogatott további esélyeit is. Mint mondta, Svájc ellen nagyobb esélyük lesz a győzelemre, mint eddig akár az oroszok (0-11), akár a finnek (1-5), akár a svédek (0-10) volt, de tisztában van vele, hogy a számukra legfontosabb meccsek a kiesés elkerüléséért folytatott két- vagy hárommeccses párharcban vár rájuk, feltehetően Németország ellen.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum