

A Dab.Docler átveheti a vezetést
Hétfőn három mérkőzéssel búcsúzik a MOL Liga 2013-tól, az UTE és az Érsekújvár helyet cserél, a Miskolc pihen, a Ferencváros pedig Dunaújvárosba utazik.
A nap első mérkőzésén a Brassó fogadja az UTE-t. A HSC példája jókor jött intő jel lehet a házigazdáknak a tekintetben, hogy csúnyán pórul járhat az a csapat, amelyik alábecsüli a tabella utolsó helyén tanyázó együttest. Ancsin Jánosék pedig azok után, hogy teljesítették a túra előtt megfogalmazott elvárásukat a továbbiakban nyilván azon fognak dolgozni, hogy bármennyire is komolyan veszi őket aktuális ellenfelük, akkor is megkeserítsék annak életét és minél több győzelmet begyűjtsenek a hátralévő mérkőzések alkalmával. Az mindenesetre biztos, hogy a Brassó vasárnapi győzelme akkor ér igazán sokat, ha hétfőn a kötelezőnek mondott három pontot is megszerzi.
Kari Rauhanen (Brassó): Akkor ér valamit az Érsekújvár legyőzése, ha hétfőn legyőzzük az Újpestet is. Nem szabad félvállról vennünk őket, mert akkor meglepnek bennünket, egyébként is rendszeresen szenvedünk ellenük, ez már önmagában figyelmeztetés. Továbbra is a csapat mentális képességein kell javítanunk, fegyelmezett játékra, igazi csapatmunkára lesz szükségünk.
A játéknap másik erdélyi meccsén igazi rangadót láthatnak a nézők, hiszen a listavezető Érsekújvár Csíkszeredába látogat. Nagy kérdés, mennyire viselte meg a hazaiakat a lila-fehérek ellen hazai pályán elszenvedett előző napi zakó. Az biztató lehet a hazaiak számára, hogy a szezon eddigi részében kimondottan jól megy a felvidéki csapat ellen. Hazai pályán mindkét meccsüket rendes játékidőben megnyerték, és idegenben is elhoztak hatból három pontot. Az Érsekújvár számára nyilván annál is sürgetőbb, hogy megtörje csíkszeredai nyeretlenségét, hogy a többi mérkőzés számukra kedvezőtlen alakulása esetén akár még az első helyüket is elveszíthetik a tabellán.
Ladislav Lubina (Érsekújvár): A HSC egy kifürkészhetetlen, jó kis csapat. Azért a csapatomat úgy készítettem fel, hogy a méltóságunkat továbbra is meg tudjuk tartani. Nagyon elégedettek volnánk, hogy ha a hazafele útra pontokat tudnánk gyűjteni.
Szintén izgalmas mérkőzésnek ígérkezik a Ferencváros dunaújvárosi vendégjátéka. Miskolci vereségével a zöld-fehérek kezdenek lecsúszni a rájátszásért folytatott küzdelemről, így létfontosságú, hogy minden meccsen pontokat szerezzenek. Dunaújvárosban ez már sikerült nekik, ráadásul a hazaiak védőgondokkal küzdenek, hiszen Hüffner eltiltását tölti, a szintén egyre jobb formában játszó Erdélyi pedig megsérült az Érsekújvár ellen. Bemutatkozik viszont a csapat új amerikai légiósa, Andy Contois. A hírek szerint a vendégeknél is lesz újonc, az újonnan igazolt svéd csatár minden bizonnyal szerepet kap. Az eddigi tapasztalatok alapján gólgazdag mérkőzésre van kilátás, hiszen a két csapat eddigi öt mérkőzésén 46 találat született. A szurkolók számára fontos információ, hogy a meccset a Digi Sport élőben közvetíti, ezért a meccs a szokásoktól eltérően fél hétkor kezdődik.
Stephan Lundh (Dab.Docler): Kőkemény mérkőzésre számítunk a Ferencváros ellen. Egyértelmű, hogy mindenkinek a maximumot kell nyújtani, hiszen hiába állnak a zöld-fehérek a hatodik helyen, mindössze kilenc pont a különbség az első és az utolsó előtti között. Továbbra is egyszerűen kell játszanunk, s ki kell használnunk az adódó lehetőségeket.
Dobos Tamás (FTC Budapest ESMTK): Legutóbb kikaptunk otthon a DAB-tól, köszönhetően részben magunknak is, de természetesen a DAB jobb játékának is. Svéd edzőkollégáim nagyon összekapták a piros-fehéreket, de szeretnénk pontokkal hazatérni ellenük.
HSC Csíkszereda–Érsekújvár 2-5
Novak és Hurtaj összesen négy gólban volt benne, de ennek most nem annyira örültek a szeredai szurkolók.
Hamar vezetést szerzett az Érsekújvár, Frolik nem egész 4 perc elteltével lőtt gólt. Hiába próbálkozott jóval többször a kapuralövéssel a házigazda HSC, mégsem járt eredménnyel a szünetig, egy kétperces emberelőnyt is kihasználatlanul hagyott. Az első szünetet követően aztán sikerült az egyenlítés. Novak értékesítette Góga és Curilla asszisztját. Ám a Becze könyökhasználata miatt megítált kisbüntetésből Hurtaj a gólpassza után gólt is ütött, ezzel újra a vendégenél volt az előny. És ez még nem volt elég, kicsit több, mint 3 perccel később a korábbi évek egyik legnagyobb szeredai közönségkedvence újra betalált. Összeomlott a HSC, egy perc múlva Uram növelte az előnyt, és a második harmadbeli 6 szeredai lövés nem is kecsegtetett sok jóval.
A harmadik harmadra újra feljött a HSC, viszonylag korán sikerült két gólra csökkenteni a különbséget Szőcs góljával, de az újabb találatok csak nem akartak megszületni. Nem úgy a túloldalon. Éppen 50 perc telt el a mérkőzésből, amikor Weissmann gólja visszaállította a megnyugtató háromgólos vendégelőnyt. Ez már nem is változott a 60. perc leteltéig, az Érsekújvár javított a brassói vereségét követően, a HSC viszont sorozatban harmadik meccsén nem szerzett pontot.
A Dunaújváros, a Ferencváros, a Brassó és az Érsekújvár hullámvölgye után most a Csíkszereda van gödörben, az ünnepek közti két fordulóban pont nélkül zártak Gál Sándor tanítványai. De semmi nincs még veszve, a székelyeknek hátra van még az alapszakasz egyharmada, és megannyi lehetőség a javításra.
Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1400 néző. Játékvezetők: Lascar, Gergely, Keresztes, Mathe. |
Ruczuj: 84,4% (Onodi) | K |
Chovan: 95,0% (Krajcovic) |
Hruby, Góga, Curilla, Mihály, Novák | 1 |
Sucharda, Baron, Hurtaj, Frolík, Weissmann |
Salló, Papp, Moldován, Molnár Zs., Szőcs | 2 |
Zajac, Siska, Podstavek, Stefanka M., Uram |
Flinta, Nagy, Becze, Danton, Svidkij | 3 |
Kubica, Král, Ruzicka, Stefanka O., Dubec Marek |
Bors, Bíró O., Molnár Z., Péter, Bíró T. | 4 |
Hardi, Korytko, Uhnák |
Gál Sándor, Hozó Levente | E |
Ladislav Lubina, Stanislav Meciar |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 03:40 | NZÁ | Frolík | Weissmann | Hurtaj | |
1-1 | 25:36 | SCC | Novák | Góga | Curilla | |
1-2 | 30:07 | NZÁ | PP | Hurtaj | Weissmann | |
1-3 | 33:28 | NZÁ | Hurtaj | Weissmann | Baron | |
1-4 | 34:31 | NZÁ | PP | Uram | Podstavek | |
2-4 | 41:49 | SCC | Szőcs | Salló | Moldován | |
2-5 | 50:01 | NZÁ | Weissmann | Frolík |
40 | Kapura lövések száma | 32 |
10 | Kiállításpercek | 8 |
További cikkek
- Erste-légiósok igazoltak Franciaországba
- Kozma Ferenc továbbra is a DEAC-ban
- NCAA-hátvédet igazolt az FTC-Telekom
- Szécsi és Szűcs finn csapattársa érkezik a DAB-hoz
- Farkas Márton az ötödik miskolci idényére készülhet
- Újabb három távozót jelentett be a Fradi
- Páterka Bence miskolci marad
- Hári Norbert visszatér Debrecenbe
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra