Vas János győztes gólt szerzett

   

A Briancon magabiztos győzelmet aratott a nagy rivális Angers felett, Vas Mártonék szintén rangadót nyertek nagy küzdelemben, Nagy Gergő pedig újabb asszisztot jegyzett.

A Brianconnak jót tett a múlt heti, első francia Winter Classicon aratott győzelme, magabiztosan intézte el hazai pályán a bajnokság egyik éllovasának számító Angers-t. Széligék már 4-0-ra is vezettek a 37. percben, míg az Angers-nak a becsületgólnál többre ezúttal nem futotta, 4-1-re nyert Basile mester csapata. A Rouen ezzel szemben megszenvedett a 10. helyezett Chamonix otthonában.

Vas Jánoséknak háromszor kellett egyenlíteni, mielőtt a harmadik harmad elején első alkalommal a vezetést is megszerezhették volna. Ezzel azonban még nem volt meg a meccs, hiszen ezután a Chamonix egyenlített. Vas János 58. percben született meccset eldöntő gólja kellett ahhoz, hogy a Rouen 16 forduló után is veretlen maradjon, 5-4-es vendéggyőzelem született. A magyar csatár egy gólpasszt is adott, így összesen két pontot szerzett, a meccs egyik legfontosabb embere volt.

Gőz Balázsék hazai pályán szenvedtek vereséget a Strasbourgtól. Góltalan első harmadot követően a Morzine szerzett vezetést, ám a vendégek négy perc alatt három gólt ütve fordítottak. Kapaszkodtak a hazaiak és két perccel a vége előtt fel is jöttek egy gólra, de a Strasbourg az üres kapuba betalálva beállította a 3-5-ös végeredményt. Gőz pontot nem szerzett.

Győzött Hentes Kristóf csapata, a GCK Lions a svájci másodosztályban a La Chaux de Fonds ellen hazai pályán. Hentesék már az első perc végén betaláltak, amire a vendégek a mérkőzés feléig két góllal válaszoltak, átvéve a vezetést. Ezúttal a hazaiakon volt a sor, hogy fussanak az eredmény után, aminek még a második játékrész vége előtt meg is lett az eredménye, hiszen a 39. percben 2-2-re módosították az állást. Sőt, tíz perccel a vége előtt a vezetést is újra átvették, és mivel a vendégekben ezúttal nem volt több gól, így a meccset is megnyerték 3-2-re. Hentes nem szerzett pontot.

Vas Mártonék ligarangadóval folytatták a menetelést az Oberligában, hazai pályán fogadták legnagyobb riválisukat, a Kassel Huskiest. A mérkőzés roppant szorosan alakult, góltalan első játékrész után a vendégek szereztek vezetést a 25. percben. Vasék öt percen belül két emberelőnyös góllal válaszoltak és megfordították az állást. A harmadik harmadban igazi nyíltsisakos küzdelmet láthatott az 5600 néző. A Kassel mindent megtett az egyenlítésért, nagy tempójú, sok helyzetet hozó harmadot produkáltak a csapatok, azonban a kapusok is a helyükön voltak. Egyetlen gól esett, az utolsó percben betalált a Löwen, de a játékvezetők a gólt megelőzően kézpasszt láttak és nem adták meg a gólt, maradt a 2-1-es hazai győzelem. Vas Márton nem szerzett pontot.

Változatos meccset hozott Nagy Gergőék karácsony utáni első mérkőzése. A Quad City a Brampton otthonába látogatott és nem kezdte jól a mérkőzést, hiszen a nyolcadik percre kétgólos hátrányba került. Hamar sikerült azonban egyenlíteni, a 12. percben már 2-2 volt az állás. Az első harmad mégis hazai vezetéssel ért véget, mert a vendégek védelme a 16. perc végén ismét kapitulált. Feltűnően fegyelmezetten játszottak a csapatok, az első harmadban egy kiállítás sem volt, de az egész meccsen is csak három. A második harmadra összeszedte magát a Quad City és 3-0-ra nyerte ezt a periódust. Az első gólt ráadásul Nagyék sora lőtte, a magyar csatár ismét asszisztot jegyzett. A harmadik húsz perc legvégén még betalált a Brampton, de egyenlítenie már nem sikerült, maradt az 5-4-es vendéggyőzelem.

Nem sikerült ilyen jól Nagy Krisztián juniorválogatottból való visszatérése az NAHL-be. A Minot Aberdeenbe látogatott, ahol az emberelőnyeikkel lényegesen jobban gazdálkodó hazaiak 3-2-re győztek. Pedig Nagyék negyven perc játék után még 2-1-re vezettek, de a harmadik periódusban a hazaiak előbb egyenlítettek, majd ötödik előnyükből második góljukat szerezték, míg a Minot hat létszámfölényes lehetőségből is csak egyig jutott. A mérkőzés hőse Erik Baskin volt, aki egy gólt és két gólpasszt szerzett. A magyar csatár nem szerzett pontot.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 13., péntek
U18 15:00 SCCAVS 3-7VÉGE
MOL 18:00 DHKBEO 5-3VÉGE
MOL 18:00 SCCMAC 0-7VÉGE
MOL 18:00 UTEFTC 4-5VÉGE
MOL 18:30 TITMIS 1-7VÉGE
EBEL 19:30 VSVAVS 5-3VÉGE
január 14., szombat
EBJL 13:00 DMJVIC 5-2VÉGE
EBYSL 13:15 G99AVS 1-9VÉGE
EBJL 14:00 HKBEHL 5-1VÉGE
EBJL 14:40 AVSKAC 7-6 HVÉGE
EBJL 15:10 UTEOHC 5-1VÉGE
EBJL 15:45 ZASETO 1-4VÉGE
EBJL 15:50 MACMRB 16-0VÉGE
EBYSL 16:10 VASDMJ 6-3VÉGE
MOL 18:30 MISBEO 9-1VÉGE
EBYSL 18:40 ZNOHKB 4-3 HVÉGE
EBYSL 18:50 MACRBS 3-2VÉGE
NU18 19:00 HUNAUT 3-0VÉGE
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 
MOL 18:30 MISFTC 
január 18., szerda
U20   KMHMIS 
U20   MACZEG 
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk