Hentes újra gólt lőtt

 

Hősies meccsen, 6-1-ről kezdte meg a felzárkózást a La Chaux-de-Fonds otthonában a magyar csatár találatával a GCK Lions.

Az első harmad góltalansága után a másodikban két és fél perc alatt ütöttek hármat a hazaiak, majd a harmad végéig még háromszor betaláltak. A hat gól között esett egy szépítő találat, de a felzárkózás Hentes találatával vette kezdetét, amelyet a 42. perc elején ütött a magyar csatár. Ezt még négy találat követte, amivel kiegyenlített a két legrutinosabb játékosát is nélkülöző, így nem kevesebb, mint tíz junior korú játékossal felálló csapat. A hosszabbítás nem hozott eredményt, büntetőkkel nyertek a hazaiak, 7-6-ra. A sérülés miatt több hetet kihagyó 20 éves csatárunk ez évben eddig 7 svájci másodosztályú bajnokit játszott, ezeken 2 gólt lőtt.

Hári Jánosék újabb győzelmet arattak a finn élvonalban. A magyar csatárra továbbra is a negyedik sorban számít az edző, pontot ugyan nem szerzett, ám ezúttal is hasznos tagja volt csapatának, erről tanúskodik az egyetlen kapott góljuk is. Az ellenfél ezúttal a JYP volt, melyet hazai pályán fogadtak Háriék. Juuso Puustinen emberelőnyből szerzett vezetést a hazaiaknak a 8. percben, amelyet azonban még ugyanabban a harmadban egyenlített ki a JYP. A második harmadban aztán klasszikus mesterhármasig jutott Puustinen miután előbb emberhátrányból, majd azonos létszám mellett is betalált. A harmadik harmadban hiába próbált meg mindent a vendégcsapat, nem találta a HIFK ellenszerét, így a végén egy üres kapus góllal Háriék állították be a végeredményt, 4-1-re győztek.

Brianconban dominált ugyan a Rouen, de győzelmet nem sikerült szerezniük a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak oldalán Szélig Viktor nem gyógyult fel sérüléséből, míg a vendégeknél Vas János játszhatott. A francia bajnokság első két helyezettjének rangadóján a hazaiak szereztek vezetést, amit ráadásul második harmadban kettőre sikerült növelni. A Rouen innen állt talpra és a 30., valamint a 39. percben lőtt góllal kiegyenlítették az állást. A 2-2-vel végződő találkozó visszavágójára december 3-án kerül sor. A másik ágon a bajnoki ötödik Angers 4-3-ra nyert az nyolcadik helyezett Chamomix otthonában.

Cimkék: , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum