Itt az idő a cselekvésre

   

A Román Jégkorong Szövetség hétfőn választ elnököt, a magyar jelölt az esélyes. A legfontosabb teendőkről beszélt.

A november 18-i elnökválasztó közgyűlés előtt a Ziarul de Sport Olti-Pasca Zoltánnal készített interjút.

Mint a cikk említi, a szavazati joggal rendelkező klubokat megkérdezve a példaértékű brassói sportágfejlesztésben jelentős szerepet játszó Olti látszik az elnöki pozíció legnagyobb esélyesének.

“A romániai hoki kritikus pillanathoz érkezett – fejtegeti Olti a lapnak. – A sportág sürgős cselekedetekre szorul, mert ha nem így lesz, el fog tűnni.” Mint mondja, tanúja volt az elmúlt évek történetének, látta a hibákat, és úgy érzi, itt az idő a cselekvésre. Nem ígéri, hogy hegyeket fog megmozdítani, de mindent megtesz, amit személyesen megtehet. Üzletemberi tevékenységéből példát véve úgy érzi, kemény, kitartó munkával és türelemmel sikereket lehet elérni.

Legnagyobb ellenfelének Gheorghe Florian tűnik, aki korábban is a sport területén dolgozott, de akivel szemben úgy érzi, a fiatalabb kora, a nagyobb munkabírása és az eltökéltsége révén többet tudna tenni a romániai hokiért.

Mint mondja, a legjobb ajánlólevele az, hogy a hoki az élete része és a brassói projekt. A városban évtizedekig nem is beszéltek a jégkorongról, mára viszont valóságos társadalmi eseménnyé váltak a Corona hazai meccsei. Mint mondja: “Ha Brassóban meg tudtuk ezt tenni, akkor az egész romániai jégkorongba is új életet tudunk költöztetni.”

Egészséges projektek alapjait szeretné lefektetni annak érdekében, hogy a hoki a romániai sportélet élvonalába kerüljön ismét. A legfontosabb feladat Olti szerint az infrastruktúra fejlesztése. Legelőbb be kell fejezni a félkész létesítményeket (ilyenek vannak például Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen), aztán fejleszteni azokban a városokban, ahol már van jégkorong, és aztán az ország fontosabb városaiban, ahol még nem játsszák ezt a sportot.

A legelső teendői azonban ennél is sürgetőbbek. Meg kell oldani a bukaresti pályagondokat, meg kell találni a forrásokat ahhoz, hogy a juniorválogatott részt tudjon venni a decemberi U20-as világbajnokságon, és rendezni kell a szövetségi alkalmazottak hónapok óta elmaradt bérfizetését.

A bukaresti pályaügyre külön is rákérdeztek. Mint Olti elmondja, a tervezett multifunkcionális csarnokkal kapcsolatban a szövetségnek sok tennivalója van, de a legfontosabb, hogy a város addig sem maradhat működő pálya nélkül, amíg ez a régóta emlegetett csarnok felépül. Ha ez történne, a hoki jó eséllyel eltűnne a városból az új aréna elkészülte előtt. Az egyetlen értelmes megoldás Olti szerint az, ha építenek legalább egy kisebb csarnokot, amelyet a bukaresti klubok addig is használhatnának, míg a tervezett nagy aréna épül. Mint elmondja, ez az új elnökség egyik legfontosabb prioritása kell legyen, és végre egy asztalhoz kell ültetni a szövetséget, a várost és a sportért felelős minisztériumot is ebben a kérdésben.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB INFO
MOL 18:00 DHKSCC INFO
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL INFO
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   KMHMIS 
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk