Getzlaf első triplája

 

Az Anaheim centere karrierje első mesterhármasával tette emlékezetessé Teemu Selanne 1400. mérkőzését, aki harmadik európaiként Lidström és Jágr után ért el ezt a határt.

Getzlaf már az első húsz percben összehozta a mesterhármast, ami mellé még egy gólpasszt is begyűjtött, így az Anaheim egy harmad alatt lerendezte a Buffalo elleni meccset. Getzlaf mellé Dustin Penner nőtt fel, aki szintén négy pontot gyűjtött és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a Ducks egyedüliként a ligában továbbra is őrzi hazai veretlenségét.

Közel ötven percig gólt sem láthattak a nézők Torontóban, ahol Jonathan Bernier és Cory Schneider bravúrt bravúrra halmozott. A gólcsendet végül Phil Kessel gyönyörű szólógólja tört meg, amire Michael Ryder válaszolt Bernier hatalmas potyájának köszönhetően. A ráadásban és a szétlövésben a Leafs kapusa helyrehozta bakiját, hibátlanul védett, a rávezetésekben James van Riemsdyk betalált, így a sokkal esélyesebb Toronto ha nehezen is, de otthon tartotta a pontokat.

A Winnipeg az első nyolc percben háromszor is betalált Carter Hutton kapujába, akit Barry Trotz mester azonnal le is rántott ezután a teljesítmény után. A helyére érkező Marek Mazanecet is korán felavatta Devin Setoguchi, így a Jets az első harmadban gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzés sorsát. Ezután már csak egy kérdés maradt, hogy a hazaiak kapujában Ondrej Pavelec kap-e gólt. A válasz nem, a cseh hálóőr 41 védéssel szezonbeli első és pályafutása 11. hibátlan meccsén védett.

Ismét nyert a Colorado, ezúttal a Calgary ellen, és ezzel beállította a franchise történetének legjobb idénykezdeti rekordját. Az Avalanche a 15 mérkőzésen szerzett 13 győzelmével és 26 pontjával az 1995-ös Quebec Nordiques magasságába emelkedett, és ha győz vasárnap a Washington ellen, akkor túl is szárnyalja. A történelmi győzelemért Ryan O’Reilly és Jean-Sebastien Giguere tette a legtöbbet, a center egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett, a kapus pedig 30 lövést hárított.

Toronto–New Jersey 2-1 (videó)
G.: Kessel ill. Ryder

Winnipeg–Nashville 5-0 (videó)
G.: Little (2), Jokinen, Tangradi, Setoguchi ill. –

Colorado–Calgary 4-2 (videó)
G.: O’Reilly, Stastny, Mitchell, Duchene ill. Cammalleri (2)

Anaheim–Buffalo 6-2 (videó)
G.: Getzlaf (3), Fowler, Penner, Cogliano ill. Grigorenko (2)

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 12., péntek
VBN18 17:00 HUNAUT 0-1VÉGE
EL 17:30 BRAFTC 2-1 BVÉGE
ROM 17:30 SCCGAL 9-4VÉGE
EL 17:50 VC2TIT 2-5VÉGE
EL 18:00 DABUTE 4-1VÉGE
EL 19:00 MACMIS 4-3 HVÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 7-2VÉGE
január 13., szombat
U18 13:40 AVSZNO 6-3VÉGE
U18 13:40 KMHVAS 4-6VÉGE
U18 16:10 MACOKR 10-1VÉGE
EL 17:00 SCCFTC 9-2VÉGE
ROM 17:30 GALSCC 
ROM 17:30 SSTPRO 2-25VÉGE
január 14., vasárnap
ROM 10:30 PROSST 20-2VÉGE
VBN18 13:30 HUNNOR 2-3 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 6-4VÉGE
U20 14:10 AVSKMH 7-0VÉGE
U20 14:40 MACVAS 3-2VÉGE
U20 15:00 UTEDHK 2-1VÉGE
U20 16:00 ETOZNO 2-6VÉGE
EBEL 17:45 AVSKAC 0-3VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 MISDAB 4-3 HVÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-4VÉGE
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
BL 17:00 TRIJYP 
    • SPORT 2
U20 17:00 MISPEF 
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
MK 18:30 MISFTC 
U18 18:40 VASKMH 
MK 20:15 MACUTE 
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
DEBL   MARGEP 
EWHL   SAVKMH 
U18   GEPZEG 
U18   KACAVS 
U18   UTEOHC 
U18   VASETO 
U18   ZNOMAC 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
Partnerünk