11 év után nyert a Leafs Calgaryban

 

2002. december 27. után tudott ismét két ponttal távozni a Toronto kanadai derbiről.

A több mint egy évtizedes nyeretlenségi sorozatnak Jonathan Bernier és a Leafs speciális egysége tett pontot. A Leafs kapusa 41 lövést hárított a mérkőzésen, míg James van Riemsdyk és Paul Ranger egy-egy gólt szerzett emberhátrányban.

A tavaszi playoffsöprés óta először találkozott egymással a Pittsburgh és a Boston, a Pingvineknek volt miért törlesztenie a Mackókkal szemben. A Pens végig irányítva és végig kézben tartva a mérkőzést legyőzte ellenfelét, ez azt jelenti, hogy a szezon során először szenvedett vereséget a Bruins idegenben. Sid Crosby egy pontot szerzett, megerősítette az első helyét a ponttáblázaton.

A vancouveri Henrik Sedin viszont hiába szerzett pontot zsinórban tizedik mérkőzésén, csapata minimális egygólos vereséget szenvedett hazai jégen a Detroittól. A vendégeknél a győztes találatot a szezonban először eredményes Tomas Tatar jegyezte, míg a kapuban Jimmy Howardnak nem kellett megszakadnia a győzelemért, mindössze 19 hazai kísérletet kellett hárítania.

A nap mérkőzését Los Angelesben rendezték, ahol a San Jose vendégeskedett. A Cápák hiába vezettek három alkalommal is mérkőzésen, a Királyok mindhárom alkalommal egyenlítettek és kiharcolták a ráadást. A hosszabbításban azonban fordult a kocka, a találkozón először és a legfontosabb pillanatban vezetést szerzett a Los Angeles, ez egyben a győzelmet is jelentette. A mindent eldöntő találatot az az Anze Kopitar lőtte emberelőnyből, aki 2-3-nál kihagyhatatlan helyzetbe hozta Justin Williamst, szintén emberfórban.

Pittsburgh–Boston 3-2 (videó)
G.: Kunitz, Sutter, Jokinen ill. Bergeron, Iginla

Calgary–Toronto 2-4 (videó)
G.: Stajan, Jones ill. Lupul, van Riemsdyk, Raymond, Ranger

Vancouver–Detroit 1-2 (videó)
G.: D. Sedin ill. Alfredsson, Tatar

Los Angeles–San José 4-3 (videó)
G.: Doughty, Stoll, Williams, Kopitar ill. Vlasic, Pavelski, Couture

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 14., szombat
VB 11:20 DENKAZ 9-1VÉGE
VB 11:20 SWEAUT 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 CZEGBR 5-1VÉGE
VB 15:20 SUIITA 5-2VÉGE
VB 19:20 LATFIN 1-2VÉGE
VB 19:20 SVKGER 1-2VÉGE
május 15., vasárnap
VB 11:20 ITACAN 1-6VÉGE
VB 11:20 NORGBR 4-3 BVÉGE
VB 15:20 AUTUSA 2-3 HVÉGE
VB 15:20 FRAKAZ 2-1VÉGE
VB 19:20 CZESWE 3-5VÉGE
    • SPORT 2 (23.00)
VB 19:20 DENSUI 0-6VÉGE
május 16., hétfő
VB 15:20 LATNOR 3-2VÉGE
VB 15:20 SVKCAN 1-5VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINUSA 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FRAGER 2-3VÉGE
május 17., kedd
VB 15:20 CZEAUT INFO
VB 15:20 ITADEN INFO
VB 19:20 SUIKAZ INFO
VB 19:20 SWEGBR INFO
május 18., szerda
VB 15:20 FRAITA 
VB 15:20 NORAUT 
VB 19:20 FINSWE 
    • SPORT 2
VB 19:20 SUISVK 
Partnerünk
Archívum