Meglepetések a junioroknál

 

Teljes fordulót, három meccset játszottak a magyar juniorbajnokságban, legyőzték a bajnok Fehérvárt.

Az élre a Debrecen sikere kívánkozik. A hajdúságiak a négygólos Könczei vezérletével 5-3 arányban győzték le a több EBEL-kerettaggal kiálló Fehérvárt. Könczein kívül Mocsári volt eredményes a hazai oldalon, a Volán góljait Varga Arnold és Tóth Gergő szerezte, utóbbi kétszer is betalált. Ez volt a székesfehérváriak első veresége, a 10. meccsükön, ettől függetlenül fölényesen vezetik a tabellát.

A Vasas kétgólos vezetés után büntetőkkel győzte le a MAC-ot. Pápa Márton a rendes játékidőben is lőtt gólt és övé volt a győztes büntető is. Mellette Orosz volt eredményes a piros-kékeknél, az ellenfélnél pedig Dósa és Terbócs. A végeredmény 3-2.

Jóval kisebb volt a küzdelem Újpesten. Az UTE a Dab.Doclert fogadta, és gólzáporos győzelmet aratott. Pedig nem így indult a mérkőzés, egy harmad után 1-1 volt az állás. Ezt követően viszont beindult a lila henger, meg sem állta kilencig. Frajka és Turbucz 2-2 gólt szerzett, Varga, Fodor A., Radosavljevic, Zwikl és Szirányi D. volt még eredményes a liláknál, Kis Attila volt a dunaújvárosi gólszerző a 9-1-gyel zárult meccsen.

JUNIOR KOROSZTÁLY (U20)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 20 mérkőzéses alapszakaszba beleszámítanak az EBYSL-ben és a szlovák 1. ligában induló magyar csapatok egymás elleni mérkőzései. Az alapszakaszt követően az első két helyezett két nyert meccsig döntőt játszik, és ugyancsak két nyert meccsig tartó szériában döntik el a 3–4., valamint az 5–6. hely sorsát.

Részvevők

Dab.Docler
Debrecen
Fehérvár
MAC
UTE
Vasas

EBYSL (junior EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 38 meccses alapszakasz után a csoportonkénti első két-két helyezett játszik keresztbe az elődöntőben két győzelemig, majd a döntőben is két győzelem kell a bajnoki címhez.

Részvevők

A csoport:
Graz (AUT)
Innsbruck (AUT)
Klagenfurt (AUT)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Red Bull Salzburg (AUT)
Villach (AUT)

B csoport:
Fehérvár
MAC
UTE
LA Stars (AUT)
Linz (AUT)
Vienna Capitals (AUT)
Znojmo (CZE)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: 40 mérkőzéses alapszakasz

Részvevők

Debrecen
Vasas
Ruzinov Bratislava (SVK)
MHC Martin (SVK)
HK Trnava (SVK)
MHK Ruzomberok (SVK)
SHK 37 Piestany (SVK)
HK Mladez Michalovce (SVK)
MSHK Prievidza (SVK)
PHK Presov (SVK)
HK Levice (SVK)

 

IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY (U18)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 8 mérkőzéses alapszakaszt követően a bajnokság két csoportra oszlik. Az ún. „hazai csoportban” azon csapatok kaptak helyet, akik csak a magyar bajnokságban szerepelnek, a másik csoportban a külföldi bajnokságban is indulók. A csapatok az alapszakaszban szerzett pontjaikat magukkal viszik a középszakaszba. A külföldi kiírásban egymás ellen lejátszott meccsek az egész bajnokság során beleszámítanak a magyar eredménybe is.
Középszakasz:
Külföldi csoport: Fehérvár, MAC, Miskolc, UTE. 1 oda-vissza kör, azaz 6 mérkőzés/csapat
Hazai csoport: Debrecen, Kaposvár, Pesterzsébet, Vasas, ISK-HSC Csíkszereda. 2 oda-vissza + 1 oda kör, azaz 20 mérkőzés/csapat
Rájátszás: A külföldi csoport első két helyezettje automatikusan bejut a rájátszásba. A másik két kiadó helyért 2 nyert meccsig tartó Külföldi 3. helyezett–Hazai 2. helyezett és Külföldi 4.–Hazai 1.párharcot rendeznek. Ezt követően két nyert meccsig tartó elődöntő és három meccsig tartó döntő következik, a helyosztók szintén 2 győzelemig tartanak.

Részvevők

Debrecen
ISK-HSC Csíkszereda
Fehérvár
Kaposvár
MAC
Miskolc
Pesterzsébet
UTE
Vasas

EBJL (ifi EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 33 mérkőzéses alapszakasz végén 4 darab 4-es csoportos alakítanak ki, akik a következő rendben játszanak 1-1 tornát a végső helyezésekért:
1–4. helyért: a Kék csoport 1–3. és a Zöld csoport 1. helyezettje
5–8. helyért: a Kék csoport 4–6. és a Zöld csoport 2. helyezettje
9–12. helyért: a Kék csoport 7–9. és a Zöld csoport 3. helyezettje
13–16. helyért: a Kék csoport 10–12. és a Zöld csoport 4. helyezettje

Részvevők

Kék csoport:
Fehérvár
MAC
Miskolc
Graz (AUT)
Klagenfurt (AUT)
LA Stars (AUT)
LA Stars 2 (AUT)
Linz (AUT)
Medvescak (CRO)
Vienna Capitals (AUT)
Villach (AUT)
Znojmo (CZE)

Zöld csoport:
Bled (SLO)
Maribor (SLO)
Mladi Jesenice (SLO)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Slavija Ljubljana (SLO)
Triglav Kranj (SLO)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella

Részvevők

UTE (versenyen kívül)

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20 12:15 DHKAVS 
U20 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 15:40 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk