2014-től újra jöhet a Bajnokok Ligája

 

Marad az évenkénti világbajnokság, formálódik az európai klubliga, hamarosan megegyeznek az NHL-játékosok 2018-as olimpiai részvételéről.

Mindezt René Fasel, az IIHF elnöke jelentette be a szervezet féléves kongresszusán Portugáliában. A kongresszus előtt a nemzetközi szövetség igazgatótanácsa megegyezett abban, hogy továbbra is évenként rendeznek világbajnokságot, azt májusban fogják tartani, kivéve azokat az éveket, amikor olimpiát rendeznek, és hogy továbbra is 16 csapat részvételével rendezik meg a vb-t. A lebonyolítási formában egyelőre nem egyeztek meg, jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy két csoportban kezdik meg a küzdelmeket, ahol a negyeddöntőket keresztbe játsszák majd a csapatok.

zurich lions CL

Fasel szintén szólt a formálódó európai klubligáról is. Emlékeztetett rá, hogy a liga megszervezéséért felelős projektszervezetet már felállították, amelynek első feladata, hogy megegyezzen a kereskedelmi jogok értékesítéséről. A legfrissebb információk szerint e megegyezésre heteken belül sor kerülhet. Az érintettek remélik, hogy a Bajnokok Ligáját már a következő, 2014/15-ös szezontól megrendezhetik. Információink szerint a legtámogatottabb verzió szerint ebben csak az elit bajnokságok csapatai vehetnek majd részt, az EBEL-lel bezárólag, magyar csapatnak nem osztanak szerepet a sorozatban.

Végezetül az IIHF elnöke megköszönte az NHL és a szakszervezet közreműködését abban, hogy az észak-amerikai játékosok ott lehetnek Szocsiban. Egyben annak a reményének adott hangot, miszerint Szocsi után nagyon hamar sikerül megegyezni a Pjongcsangban való 2018-as részvétel feltételeiről is, mert az idei megegyezés nagyon sokáig húzódott.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO ÉLŐ
U20 19:00 UTEVAS ÉLŐ
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk