A Farkasok pontot fogtak az UTE ellen

 

Négy mérkőzést játszottak a magyar ifjúsági bajnokságban csütörtök este. Három meccs az előzetes várakozásnak megfelelő eredményt hozott, a Fehérvár 6-2-re nyert a Vasas, a MAC 10-1-re a Debrecen otthonában, míg a Miskolc ha a vártnál nehezebben is, de legyőzte a zalaegerszegi játékosokkal megerősített Kaposvárt, 5-2-re. Ugyanakkor a története első U18-as bajnoki meccsén jégre lépő Pesterzsébeti Farkasok pontot fogott az UTE ellen, mi több az 58. percben még vezetett. Végül a lilák egyenlítettek és a ráadásban a bónuszpontot is elvitték, 6-5-re nyertek.

JUNIOR KOROSZTÁLY (U20)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 20 mérkőzéses alapszakaszba beleszámítanak az EBYSL-ben és a szlovák 1. ligában induló magyar csapatok egymás elleni mérkőzései. Az alapszakaszt követően az első két helyezett két nyert meccsig döntőt játszik, és ugyancsak két nyert meccsig tartó szériában döntik el a 3–4., valamint az 5–6. hely sorsát.

Részvevők

Dab.Docler
Debrecen
Fehérvár
MAC
UTE
Vasas

EBYSL (junior EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 38 meccses alapszakasz után a csoportonkénti első két-két helyezett játszik keresztbe az elődöntőben két győzelemig, majd a döntőben is két győzelem kell a bajnoki címhez.

Részvevők

A csoport:
Graz (AUT)
Innsbruck (AUT)
Klagenfurt (AUT)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Red Bull Salzburg (AUT)
Villach (AUT)

B csoport:
Fehérvár
MAC
UTE
LA Stars (AUT)
Linz (AUT)
Vienna Capitals (AUT)
Znojmo (CZE)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: 40 mérkőzéses alapszakasz

Részvevők

Debrecen
Vasas
Ruzinov Bratislava (SVK)
MHC Martin (SVK)
HK Trnava (SVK)
MHK Ruzomberok (SVK)
SHK 37 Piestany (SVK)
HK Mladez Michalovce (SVK)
MSHK Prievidza (SVK)
PHK Presov (SVK)
HK Levice (SVK)

 

IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY (U18)

Magyar bajnokság

Sorsolás, eredmények
Tabella
Lebonyolítás: A 8 mérkőzéses alapszakaszt követően a bajnokság két csoportra oszlik. Az ún. „hazai csoportban” azon csapatok kaptak helyet, akik csak a magyar bajnokságban szerepelnek, a másik csoportban a külföldi bajnokságban is indulók. A csapatok az alapszakaszban szerzett pontjaikat magukkal viszik a középszakaszba. A külföldi kiírásban egymás ellen lejátszott meccsek az egész bajnokság során beleszámítanak a magyar eredménybe is.
Középszakasz:
Külföldi csoport: Fehérvár, MAC, Miskolc, UTE. 1 oda-vissza kör, azaz 6 mérkőzés/csapat
Hazai csoport: Debrecen, Kaposvár, Pesterzsébet, Vasas, ISK-HSC Csíkszereda. 2 oda-vissza + 1 oda kör, azaz 20 mérkőzés/csapat
Rájátszás: A külföldi csoport első két helyezettje automatikusan bejut a rájátszásba. A másik két kiadó helyért 2 nyert meccsig tartó Külföldi 3. helyezett–Hazai 2. helyezett és Külföldi 4.–Hazai 1.párharcot rendeznek. Ezt követően két nyert meccsig tartó elődöntő és három meccsig tartó döntő következik, a helyosztók szintén 2 győzelemig tartanak.

Részvevők

Debrecen
ISK-HSC Csíkszereda
Fehérvár
Kaposvár
MAC
Miskolc
Pesterzsébet
UTE
Vasas

EBJL (ifi EBEL)

Sorsolás
Eredmények
Tabella
Lebonyolítás: a 33 mérkőzéses alapszakasz végén 4 darab 4-es csoportos alakítanak ki, akik a következő rendben játszanak 1-1 tornát a végső helyezésekért:
1–4. helyért: a Kék csoport 1–3. és a Zöld csoport 1. helyezettje
5–8. helyért: a Kék csoport 4–6. és a Zöld csoport 2. helyezettje
9–12. helyért: a Kék csoport 7–9. és a Zöld csoport 3. helyezettje
13–16. helyért: a Kék csoport 10–12. és a Zöld csoport 4. helyezettje

Részvevők

Kék csoport:
Fehérvár
MAC
Miskolc
Graz (AUT)
Klagenfurt (AUT)
LA Stars (AUT)
LA Stars 2 (AUT)
Linz (AUT)
Medvescak (CRO)
Vienna Capitals (AUT)
Villach (AUT)
Znojmo (CZE)

Zöld csoport:
Bled (SLO)
Maribor (SLO)
Mladi Jesenice (SLO)
Olimpija Ljubljana (SLO)
Slavija Ljubljana (SLO)
Triglav Kranj (SLO)

Szlovákia, 1. liga (másodosztály)

Sorsolás, eredmények
Tabella

Részvevők

UTE

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
EBYSL 18:00 AVSVIC 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk