Széligék győztek a ligakupában

   

A francia ligakupa első fordulójából egy mérkőzés maradt szerdára, a Briancon fogadta a Villard de Lans-t. Hiába lőttek az első harmadban négyszer annyit kapura (16-4) Széligék, mint az ellenfél, gólt nem sikerült szerezniük. Aztán a második harmad hetedik percében megtört a góltalanság, egy perc alatt három gól is esett. A szlovén Jaka Ankerst góljával vezettek a hazaiak, de nem sokáig, mert a vendégek a szintén szlovén Crt góljával 29 másodperc múlva egyenlítettek. Újabb 31 másodpercnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Briancon vissza tudja venni a vezetést, így 2-1-es hazai előnnyel kezdték a záró felvonást Széligék.

Ebben a periódusban 23-szor tesztelték az ellenfél kapusát, aki ebből két gólt is kapott, így a meccs hajrájára már megnyugtató, háromgólos előnnyel fordulhattak Basile mester tanítványai. Három és fél perccel a vége előtt még szépítettek a vendégek, de ez már nem osztott, nem szorzott, kialakult a 4-2-es végeredmény. Szélig pontot nem szerzett, azonban a második brianconi gólnál a jégen volt.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 13., péntek
EL 17:30 BRAVC2 4-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 2-4VÉGE
EL 18:00 DABFTC 4-2VÉGE
EL 18:00 SCCMAC 5-3VÉGE
EL 18:30 MISTIT 6-4VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 
U20 20:00 UTEPEF 
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk