Indulnak a juniorbajnokságok

   

Két bajnokság három magyar érdekeltségű mérkőzésével indul a juniorok hivatalos klubszezonja. Hat csapatra, három bajnokságra kiterjedő részletes bemutatás.

Ez évben is három különböző bajnokságban szurkolhatunk a magyar U20-as csapatoknak. Mindhárom ligában játszhatnak túlkorosok is, az eltérő szabályozások miatt némi nehézség is adódik, de hamar túllépnek ezen a csapatok, biztosak lehetünk benne. Óriásit léptünk előre a felső két korosztályban, hiszen ne feledjük, 2-3 éve nem is tudtunk önálló U20-as bajnokságot kiírni, és az OB II.-U23-as vegyes bajnokságban is csak két juniorcsapat indult, míg az ifiknél 6 magyarországi klub versenyzett. Ezzel szemben idén már 6 U20-as és 8 U18-as csapat nevezett, miközben folyamatosan csökkentjük az U20-asba visszajátszó túlkorosok létszámát.

A szerdai program szerint a junior EBEL-ben (EBYSL) 18 órakor az UTE a MAC-ot, 19 órakor a Fehérvár a Vienna Capitalst fogadja, míg 18.30-kor egy magyar bajnokira is sor kerül, a Vasas látogat Dunaújvárosba.

A magyar bajnokság 6 csapatos, az alapszakasz két oda-vissza körből, azaz 20 mérkőzésből áll, de mint a folytatásból kiderül, a meccsek egy része más bajnoksággal közös. A Debrecen, a DAB, a Fehérvár, a MAC, az UTE és a Vasas nevezett. Ez évben 4 U23-as játszhat minden magyar U20-as bajnoki meccsen, tehát az idén a junior korosztályt jelentő 1994-ben és 1995-ben született játékosokon kívül az 1991. január 1-je után születettek is jégre léphetnek. Légióskorlátozás egyelőre nincs idehaza.

A magyar mezőnyből a Dab.Docler az egyetlen, amelynek juniorcsapata csak a magyar bajnokságban indul.

37

Három klubunk a junior EBEL-be is nevezett. A két bajnokságban is címvédő Fehérvárhoz ez évben csatlakozott két budapesti csapat, a MAC és az UTE. Az EBYSL-ben 38 mérkőzés vár minden csapatra az alapszakaszban. Itt 5 túlkoros versenyezhet, de nem U23-as, hanem csak U22-es az engedmény, tehát csak az 1992-esek és a náluk fiatalabbak játszhatnak. Külföldi játékosok is jégre léphetnek, de minden egyes légiós elvesz egy túlkoros helyet a keretből. További megszorítás, hogy a légiósok közül legfeljebb kettő lehet túlkoros.

A Debrecen és a Vasas a szlovák junior 1. ligában, azaz az ottani másodosztályban is indul. Itt jövő szombaton kezdődnek a küzdelmek, és február végéig 40 meccses alapszakasz vár a felekre. Ebben a ligában 5 1993-as születésű játszhat vissza.

A magyar bajnokságba minden olyan mérkőzés beleszámít, amelyet két magyar csapat játszik egymással valamelyik külföldi bajnokságban. Ezért ezeken a találkozókon kettős szabályrendszer lép életbe, ami azt jelenti, hogy mivel mindkét bajnokság szabályainak meg kell felelni, ezért mindenhonnan a szigorúbb feltételeket kell figyelembe venni. Ez egy szemléletes példával azt jelenti, hogy a szerdai UTE?MAC meccsen annak ellenére csak 4 fő U22-es játékos szerepeltethető, hogy a magyar bajnokságra vonatkozó szabály szerint 4 U23-as játszhat. A 4 U22-es a legnagyobb közös osztó (vagy legkisebb közös többszörös, tudja a fene), azaz ez a peremfeltétel a legkedvezőbb azok közül, amelyek még kielégítik mind a junior EBEL, mind a magyar bajnokság kritériumrendszerét. Ugyanez a Szlovákiában játszó két csapatunkra úgy igaz, hogy esetükben az 5 U21-es, azaz 1993-as születésű hokis szerepeltetése okoz korlátozást a magyar szabályokhoz képest.

Magyar utánpótláscsapatok külföldön (2013/14):

Ausztria:

EBYSL:
Fehérvár U20
MAC U20
UTE U20

EBJL:
Fehérvár U18
MAC U18
Miskolc U18

Szlovákia:

1. liga:
Debrecen U20
Vasas U20

1. liga:
UTE U18

 

Edzői nyilatkozatok

Fekti Bálint (UTE): ”Azért jó nekünk ez a bajnokság, mert itt végre minden meccs számít, amit játszunk, ez nagyon sokat jelent szakmailag. Sajnos az előző évben nagy volt a különbség a csapatok között a magyar bajnokságban. Bő keret áll rendelkezésünkre, célunk a rájátszásba kerülés.”

Kiss Dávid (Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, Fehérvár): ”Nem szeretnénk jobban kezdeni a szezont, mint egy éve, akkor ha jól emlékszem, 7 góllal vertük a bécsieket. Ebben az évben nem számítunk könnyű bajnokságra. Minden ellenfelünk erősített. Közülük is a bécsiek adják az egyik legidősebb, azaz legrutinosabb ellenfél keretét, előzetesen azt gondolom, az egyik legnagyobb riválisaink lesznek a szezonban.

Igyekszünk mi is minden alkalommal a legerősebb játékoskeretünkkel kiállni. Éppen ezért lép jégre szerdán az EBEL-csapattal dolgozó és meccselő U20-as játékosok közül mindenki. A túlkorosok közül ezúttal Tóth Gergőt és Varga Arnoldot kapjuk vissza. Ez évben a még ifi korú, 1996-ban született játékosok közül a jobbak már a junioroknál lesznek alapemberek. De természetesen ha előre látható módon erős U18-as ellenfél kerül az utunkba, akkor azon a meccsnapon azt a ligát részesítjük előnyben számukra.

Visszatérve a juniorhoz: ez évben 4 jó csatársort tudunk kiállítani, ezen a poszton nem lesznek gondjaink. Ugyanakkor a védelem vékonyabb lehet, mint egy éve. Ráadásul sérülések is sújtanak minket, Arany Máté porcleválással tért vissza a válogatottól, az új kanadai-magyar légiósunk vállával és papírjaival vannak problémáink. A kapuban megbízható emberek állnak idén is. Az esélyeinkről néhány forduló után tudok majd beszélni Nem jelenthetjük ki, hogy csak a címvédés az elfogadható eredmény idén, ez nem versenysport, a fiatalok fejlődése is fontos szempont.”

Marton Tibor (MAC): ”Számunkra a legfontosabb, hogy a szlovák bajnokság után az EBYSL minden téren kiváló fejlődési lehetőséget biztosít számunkra. Sok erős és számunkra új csapattal találkozhatunk ebben a szezonban.

Egy nagyjából 55 fős keret áll rendelkezésünk a két felső korosztályban, tehát az ifiknél és a junioroknál együttvéve. Nekik kell helyt állniuk a magyar bajnokságokban és az EBEL utánpótlásligáiban, tehát összesen négy versenysorozatban. Így megfelelő számú és minőségű meccs jut mindenkinek.

Ráadásul kevés, mindössze 15 junior korú játékosunk van, így sok U18-as játékosnak lesz lehetősége az idősebbek között játszani. Mindenki keményen dolgozik, hogy meg tudjon felelni a kihívásoknak, s talán ez a legfontosabb. A srácok sosem elégednek meg azzal, ami éppen van, mindig éhesek a sikerre, és ez a továbblépés kulcsa.

Nem fogalmaztunk meg számszerű elvárásokat, sokkal inkább arra fektettük a hangsúlyt, hogy kihozzunk mindent a csapatból, és azt hiszem, hogy jó úton járunk. Csapatunk nagy része még 2-3 év múlva is játszhat az U20-as ligában, ezért a fejlődés, fejlesztés, tanítás a legfontosabb célunk a MAC-nál. Szeretnénk minél több olyan játékost kinevelni, aki megállja a helyét külföldi bajnokságokban, vagy a hazai felnőtt mezőnyben.

Sajnálatos módon Dósa Krisztiánnak a Szlovéniával játszott válogatott mérkőzésen megrepedt a veséje, így ő egyelőre nem léphet pályára.”

 

A játékoskeretekről

Az MJSZ aktuális adatbázisából lementettük a magyar U20-as bajnokságra nevezett játékosok névsorát, csapatonkénti bontásban. Az alábbi listákon szereplő játékosokon kívül továbbiak is felbukkanhatnak a csapatokban, hiszen egyrészt kettső engedéllyel átjátszhatnak ide más klubokból, amelyek nem indítanak juniorcsapatot, másrészt a saját utánpótlásra is támaszkodhatnak az egyesületek, a MAC például jelentősen épít majd a saját U18-as korosztályára, az 1996-97-es fiatalokra.

Az UTE nagyon bő, 41 fős kerettel dolgozik az 1991?1995 korcsoportban. Visszahozták Fodor Zoltánt, végleg leigazolták Gágyor Pétert és Hodos Detrét a Vasasból, ők tavaly kettős engedéllyel játszottak lila-fehérben, ugyancsak érkezett Hardi Márton, és ne feledjük, annyira fiatal a MOL ligás csapatuk, hogy a játékosok nagy része a juniorban is játszhat.

UTE U20

A Fehérvár leigazolta a juniorválogatott kapusát, Ágoston Olivért, aki az EBYSL-csapat első, míg az EBEL-keret harmadik számú kapusa lesz e szezon kezdetekor. A távozó Jed Rusk helyére egy másik kanadai-magyar kettős állampolgárságú fiatal érkezett, Jamie Gallo. Mivel mint írtuk, a papírjai és a válla még nincs rendben, ezért bemutatkozása várat magára.

Fehervar U20

A MAC még mindig nagyon fiatal kerettel vág neki a szezonnak. Végzős juniorjuk, tehát 1994-es talán ha kettő akad, túlkoros pedig egy. Két kanadaival és egy magyar származású szlovákiai fiatallal erősített. Andrej Lőrincz hátvéd, budapesti egyetemen tanul tovább, az előző szezonban a nyitrai és a nagyszombati U20-as csapatban hokizott. Nyáron több MAC-játékos is a tengerentúlon edzőtáborozott. Az egyik ilyen campben érdeklődött náluk két 1995-ös kanadai játékos, honnan jöttek, játszhatnának-e az ő csapatukban. Ennek eredménye az lett, hogy Jared Fedosoff és Dillon McGuire ezt a szezont a budapesti csapatnál tölti. Hazájukban a legmagasabb szintű, AAA vagy Tier 1 besorolású ifjúsági bajnokságban és a VIJHL-ben, azaz egy kisebb vancouveri juniorligában játszottak mindketten.

MAC U20

A Vasasnál felbukkan két 1991-es születésű, korábbi utánpótlás-válogatott csatár, Maszlov Szergej és Pilcsik Tamás. Hozzájuk átjátszhatnak olyan klubokból, amelyeknek nincs U20-as csapatuk a magyar bajnokságban. Mint írtuk, a DAB fiataljaira is számíthatnak.

Vasas U20

A Dab.Docler összesen 4 játékost nevezett a junior korosztályból, a többiek fiatalabbak, vagy visszajátszók. Az újvárosi az egyetlen csapat a hatból, amelynek ifjúsági korúakat is be kellett neveznie az U20-as bajnokságba. De ez végül is érthető, mert ez évben nem tudnak U18-as csapatot kiállítani. Itt is elképzelhető ugyanaz, mint a Vasasnál, hogy más csapatoktól kettős játékengedéllyel átjátszanak majd néhányan.

DAB U20

A 2014/15-ös MOL Ligára készülő Debrecen játékoskeretéről pedig nemrég részletesen írtunk.

Debrecen U20

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum