Együttműködik a Dab.Docler és a Vasas

   

A legjobb Vasas-juniorok a DAB MOL ligás csapatában játszhatnak. Update: A két csapat külön indul a magyar juniorbajnokságban.

A kooperáció lényege, hogy a mindkét csapat minden játékosa számára azon a szinten biztosítsanak versenyzési lehetőséget, amely az életkori sajátosságainak, játéktudásának és fizikai jellemzőinek a legmegfelelőbb.

Az együttműködés keretében a Vasas junior játékosainak legjobbjai lehetőséget kaphatnak a MOL Liga-címvédő Dab.Docler felnőtt csapatában, míg a dunaújvárosi utánpótlás tehetségei a Vasas színeiben léphetnek pályára azokban a korosztályokban, melyekben a klub egyelőre nem indít csapatot. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosi klub jégkorongozóinak fejlődését is a Stephan Lundh, Jonas Johnson, Randy Smith trió követi majd nyomon. Ennek megfelelően a legjobb játékosok részt vehetnek a DAB augusztusi felnőtt edzőtáborán.

Az együttműködésről Szuper Levente így nyilatkozott a dunaújvárosiak honlapján: “Nagy megtiszteltetés klubunknak, hogy az utóbbi két év MOL Liga bajnokával, a Dab.Doclerrel sikerült megkötnünk ezt a szakmai megállapodást. Néhány junior játékosunk lehetőséget fog kapni, hogy részt vegyen a DAB augusztusi felnőtt edzőtáborában, ami óriási lehetőség nekik, hogy megmutassák tudásukat a dunaújvárosi edzői stábnak ? emellett remélhetőleg mérkőzéseken is lehetőséget fognak kapni. A DAB serdülő, ifi és junior csapatainkat fogja segíteni néhány játékosával. A legfontosabb, hogy mind a két klub játékosainak a lehető legjobb versenyzési lehetőséget tudjuk nyújtani.”

A magyar juniorbajnokságban mindkét klub külön indul. A Vasas a DAB ifjúsági korú játékosaira számít a magyar ifjúsági és a szlovák juniorbajnokságban, mivel a DAB nem indít U18-as csapatot. Igaz, hogy ezeket az ifjúsági korú játékosokat a DAB nevezi a saját juniorcsapatába is, de ők kettős játékengedéllyel játszhatnak a Vasasban az említett két bajnokságban. Ezenkívül a DAB néhány serdülő korú hokisa is a Vasasban versenyez ez évben.

DABVAS

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum