Laperriere tough guyból ironman lett

   

A 2012-ben visszavonult játékos, az NHL-ben több mint 1000 mérkőzést lejátszó és közel 2000 büntetéspercet begyűjtő Ian Laperriere most a jégen kívül is megmutatta, hogy kemény fából faragták.

Vasárnap rajthoz állt a Quebec állambeli Mont-Blanc környékén megrendezett triatlonversenyen, ahol 39 évesen teljesítette a klasszikus ironman távot. A 3,86 km úszásból, 180,25 km kerékpározásból és egy maratonfutásból álló triatlonos versenyt Laperriere 12 óra 11 perc 55 másodperc alatt teljesítette, ami a 35-39 éves korosztályban a 124. helyre volt elég a 258 indulóból.

A korábbi jobb szélső, aki agyrázkódás miatt vonult vissza, a táv teljesítése után így nyilatkozott: “Azon aggódtam, hogy vajon fejben és fejjel bírni fogom-e. Megfájdult a nyakam és mozgatni kellett a fejem, de szerencsére nem éreztem semmilyen tünetet. Az úszás és a kerékpározás remekül ment, de mentálisan a futás volt a legnagyobb kihívást jelentő dolog. Néha sétálnom is kellett, mert kimerültem, rosszul osztottam be az erőmet, igazi újonchibákat vétettem. A célba érkezés fantasztikus volt. Megálltam a cél előtt, és megtapsoltam a szurkolókat, megköszöntem nekik az egész napos biztatást. Hihetetlen volt a közönség. Nagyszerű érzés volt a verseny, élveztem minden pillanatát.”

Laperriere_ironman_1

Laperriere_ironman_2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk