A Krakkó nem indulhat a lengyel bajnokságban

   

A Lengyel Jégkorong Szövetség klublicenszekkel foglalkozó bizottsága hétfőn ült össze, hogy a júliusban elutasított vagy hiánypótlásra felszólított kérelmeket elbírálja. Első körben mindössze három csapat, a Polonia Bytom, az MMKS Podhale Nowy Targ és a JKH GKS Hawks nevezését fogadták el. A hétfői ülésen újabb öt klub, a GKS Katowice, a KH Sanok, a GKS Tychy, az Unia Oswiecim és a KTH Krynica liceenszét adták ki.

krakko

Fotó: teraz.pasy.net

Érdekesség, hogy a Zaglebie Sosnowie mellett, anyagi problémák miatt a második körben is elbukott a címvédő, az ötödik éve döntőbe jutó és abból háromszor diadalmaskodó Cracovia Krakow. Hétfőn jégproblémák miatt az egyesület lemondta az Acélbikák elleni augusztus 14-i lengyelországi mérkőzését, nagy kérdés, hogy ezek után mi lesz a Docler Kupán történő indulásukkal, nem beszélve a Kontinentális Kupáról, melynek második körében szintén érdekeltek lennének. Ráadásul ezt a fordulót is Dunaújvárosban rendezik, a házigazdák az SC Csíkszereda és a Slavija Ljubljana részvételével. Minderről egyelőre nem sokat lehet tudni, a döntés ellen az érintett klubok fellebbezhetnek, nyilván a szövetség felé fennálló fizetési hátralékok rendezése után.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 0-4VÉGE
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk