Éveket kéne folyamatosan az A csoportban töltenünk

Miért jár előttünk mérföldekkel Ausztria és Szlovénia a játékosmenedzselés kérdésében? Mi kell ahhoz, hogy több magyar jégkorongozó játsszon elit bajnokságban? Erről is beszélgettünk Bognár Nándor sportmenedzserrel.

Bognár Nándor 40 éves sportmenedzser. A SportConcept ügynökség tulajdonosa, rendelkezik FIFA-licensszel, és nagyon aktív a kézilabdasportban is, többek között a Győr BL-győztes spanyol edzője is ügyfele. 5-szörös felnőtt válogatott jégkorongozóként elkötelezett a magyar hoki iránt, tízéves aktivitása során mégsem tudott sokat segíteni kedvenc sportágunknak. Elmondja, miért, és azt is, hogy miként lehetne ezen változtatni.

Egy egykori válogatott hokis miért elsősorban labdarúgók és kézilabdázók életét igyekszik megkönnyíteni?

Ezt sokan kérdik tőlem. A válasz egyszerű. A cégemben komoly felelősséggel dolgozom, ezért nem tehetem meg, hogy érzelmi döntéseket hozzak. Ha egy lehetőség gazdasági szempontból nem kifizetődő, ha az energiámat, a meglévő játékosokra, “ügyfelekre” fordítható időmet olyannal töltöm ki, ami nem hoz a cégünk konyhájára pluszt, akkor a sikerességünket veszélyeztetem és a sportolók bizalmával élek vissza.

Ennek ellenére korábban azonban több játékossal is próbálkozott. Miért változott ez meg?

Igen, nem volt mindig úgy, ahogy az előbb mondtam. Kezdetben éveket töltöttem azzal, hogy valakinek jó helyet szerezzek külföldön.

A hokit is egy jégkorongjátékos miatt hagytam abba. Amikor Hetényi Zoltán nagyon fiatalon felkerült hozzánk a Fradiba, olyan dolgokat művelt, ami mindannyiunkat lenyűgözött. Akkor egy éve indult a cégünk, ezért megbeszéltem vele, hogy csinálunk valamit együtt, megpróbáljuk jó helyre vinni. Rá egy hónapra kapott a Fraditól egy 3 éves amatőrszerződést, ami semmiről nem szólt, pénz sem szerepelt benne, ezért 30-40 ezer forint kalória pénzt kértünk. Épp a Dunaferr elleni rangadóra készültünk, amikor bejött az öltözőbe a szakosztályelnök, és közölte, hogy Zoli nem vetkőzik a meccsre, mert még nem írta alá a szerződését, engem meg mint felbujtót, kirúgott. Akkor ez rosszul érintett, de már nem panaszkodom, nagyon jó, hogy így alakult. Zolit pedig ekkor vittük Székesfehérvárra.

Sokáig foglalkoztam Zolival, a svájci A csoportos világbajnokságon még az edzőtovábbképzésre is regisztráltam, hogy közelebb tudjak kerülni a svájci és a svéd edzőkhöz. Sajnos sehová nem kellett, ki kell mondanunk, ennyire rossz a magyar hoki megítélése a világban. Tudok még példát mondani. Simon Joe-val jóban voltam, amikor a Fradiban játszott. Amikor visszament Kanadába, próbált segíteni itthon elég jó magyar játékosoknak. Kimentek, keményen dolgoztak, de a végén nem igazolták le őket. Kérdeztem Joe-t, miért nem kellettek. Azt mondta, rendes srácok voltak, jól is dolgoztak, de Kanadában minden bokorban találnak ilyeneket. Ha pedig valaki csak ugyanolyan, mint az ottaniak, akkor nem fogják szerződtetni.

Aztán amikor a Volán indult az EBEL-ben, próbálkoztunk osztrák csapatoknak magyar játékosokat eladni. Nagyon nehezen haladtunk a tárgyalásokkal. Volt, hogy például Bécsben találkoztunk egy ukrán ügynökkel, aki tucatnyi légióst vitt EBEL-csapatokhoz. Ő is segített, mégsem kellett sehová magyar játékos.

Mi szükséges ahhoz, hogy ez megváltozzon?

Nagyon egyszerű kérdés. Öt évet folyamatosan az A csoportban kell töltenünk. De legalább hármat. Ma azt mondhatjuk, hogy jó a magyar hoki. Persze sokan még jobbat akarnak. De ez nehéz. Nagyon komoly lemaradást kell behoznunk. Hogy egy példát mondjak, én válogatott hokisként 30 éves koromban játszottam először fedett jégpályán bajnoki meccset a saját klubommal. Ugyanilyen lemaradásunk van edzőfronton. Nem akarok senkit sem megbántani, de a mi generációnkból Dobos Tamást, Gömöri Csabát, meg talán még egy-két példát leszámítva nem sok jó edző lett. Komoly külföldi edzőt is csak alig egy évtizede alkalmazunk. Például Szlovénia és Ausztria ezeken a területeken is jóval előttünk tart.

Követem a sportágat, és úgy látom, bármelyik évben fel tudnánk jutni az A csoportba. Ügyes játékkal, egy kis szerencsével bármikor összejöhet ez a mai csapatnak is. De az igazi kihívás az, hogy bent maradjunk. Először, másodszor és harmadszor is. Az az igazán nagy teljesítmény. Ha csak feljutsz és kiesel, akkor mindenki azt mondja, ebből is látszik, hogy nem vagy idevaló. És ezzel nehéz vitatkozni. De külföldre csak olyan játékos kell, aki húzóember, aki jobb, mint a hazai. Ehhez pedig verni kell őket, legalább a 15?16.-at.

Rengeteg helyen jártam annak érdekében, hogy hátha tudunk valakinek egy jó pozíciót találni valahol, de minél többet láttam, annál egyértelműbbé vált, hogy elmondhatatlanul messze van tőlünk a nyugat-európai élmezőny, de talán még Ausztria is.

Persze vannak jó helyeken magyar játékosok most is. De nagy részük olyan, aki nagyon fiatalon kiment, és ott nőtt bele a felnőtt korosztályba. Akik itthonról indulnak, nem igazán tudnak kiemelkedő helyre szerződni. Jó példa erre Sofron István, aki EBEL-gólkirályként az első rostán kiesett a KHL-ből tavaly, és most is megszenvedett azzal, hogy a DEL-be tudjon elmenni. Még egyszer hangsúlyozom, nem a magyar játékosokat akarom bántani ezekkel a példákkal, de fontos rögzítenünk, mi miért történik, mert csak akkor tudunk változtatni rajta.

Ki lehetett volna klasszis külföldön is?

Az első Horváth Csaba lehetett volna. Ő extra hokis volt, de sajnos egy baleset kettétörte a felfelé ívelő karrierjét. Nála minden adott volt ahhoz, hogy Európában megállja a helyét. Aztán ott van Ladányi Balázs esete. Őt 27-28 évesen kivittük a HKM Zvolenhez egy hónapos próbajátékra. Megfelelt, nagyon akarták szerződtetni a szlovák élvonalba, meg is állapodtunk. De a Dunaferr hónapokkal tartozott neki, és csak úgy engedték volna el, hogy arról a pénzről lemond. Úgy döntött, Dunaújvárosban marad. Nem biztos, hogy jól döntött, egy-két hónap alatt visszakereste volna azt a pénzt, és a mai napig külföldi elit ligában játszana. (Néhány évvel később a Slovan akarta leigazolni Ladányit, akkor pedig az UTE nem engedte el ? F. K.)

Ha jól emlékszem, valahol olvastam, hogy ma már ő is bánja ezt a döntését. Belőle akkor az a belátási képesség hiányzott, hogy ebből többet profitálhat, de ettől függetlenül megértettem és elfogadtam a döntését. Abban az időben a játékosok még nem tudtak perspektivikusan gondolkodni, de ez nem biztos, hogy az ő hibájuk. Akkor még egy magyar jégkorongos sem gondolta úgy, hogy esetleg életet, karriert tud alapozni erre a sportágra.

Szuper Levente és Vas János esete is jó példa. Nem véletlen, hogy nem játszottak az NHL-ben. Azt gondolom, mindkettejüknél volt gyengébb a keretben akkor. De az NHL-ben a magyar hokinak nincs marketingértéke. Ez ilyen helyzetben döntő lehet. Nem áll mögöttük érdek, tömegbázis. Persze az extraklasszisok így is érvényesülni tudnak.

Mitől függ, hogy valakivel megéri-e foglalkoznia egy menedzsernek?

Minden eset és minden helyzet más. Nem lehet azt mondani, hogy x ezer eurós fizetéstől jó, addig nem éri meg. A mi irodánk amúgy is hosszú távon gondolkodik. 50-60 játékossal állunk kapcsolatban, de sokan vannak, akiken jelenleg nem keresünk. Vagy mondok egy példát. Az egyik legjobb befektetésünk Korcsmár Zsolt pályafutása volt. Vele 6 éven át nem kerestünk szinte semmit. De együtt gondolkodva építettük fel a karrierjét, nem mindig a legjobbnak tűnő, hanem a számára ideális megoldást kerestük, és így ő is és mi is jobban jártunk. Szóval nincs limit, mert nem az azonnali hasznot keressük, de az fontos, hogy a munkánk növelje az esélyét annak, hogy pénzt keressünk.

A Fradi női kézilabdacsapatában több játékossal állunk kapcsolatban. Közülük csak Zácsik Szandra hoz pénzt az irodánknak, a többiek nem. Még nem, de lehet, hogy fognak, mert van bennük lehetőség. Ha gazdasági oldalról közelítjük meg ezt a kérdést, akkor ezt kell látni valakiben ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni. És még így is rengeteg kockázat van. Megsérülhet a játékos, abbahagyhatja, rájöhet, hogy akár a hárfázás fontosabb számára.

A fentiek alapján azért mégis úgy tűnik, mindennek ellenére lehet olyan szegmense a magyar jégkorongnak, amely érdekelhetné.

Hát ha jól belegondolok, akkor leginkább egy fiatal extra tehetség felépítésében látok fantáziát. De ehhez tényleg egy kiemelkedő képességű fiatalembert kell találnunk. Esetében el tudom képzelni, hogy a szülőkkel hosszú távú együttműködés kialakításával, nagy türelemmel megpróbáljuk a pályafutásából a legjobbat kihozni számára.