Pálffy visszavonul, Satan távozik

   

Két világbajnokkal szegényebb lesz a szlovák jégkorongsport. Zigmund Pálffy 41 évesen abbahagyja a játékot, Miroslav Satan pedig elhagyja a Slovant.

A szlovák KHL-csapat nem tudott megegyezni a 38 éves támadóval. Miroslav Satan hasonló ajánlatot kapott, mint egy évvel korábban, ám még nem érezte késznek magát arra, hogy csatlakozzon a csapat felkészüléséhez. Ezért a Slovan más játékost keres a helyére. Már csak azért is, mert kizártnak tartják a klubnál, hogy Satan visszatérne. A világbajnok szélső a legutóbbi KHL-szezonban 21 mérkőzésen 7 gólt lőtt és 5 gólpasszt adott, ám utoljára november 3-án lépett jégre a Lev ellen, amikor is Chara leütötte, véget vetve ezzel válogatottbeli társa szezonjának. Hogy Satan hol folytatja, azt még nem lehet tudni.

Satan

A 41 éves világbajnok, négyszeres NHL All Star válogatott csatár, Zigmund Pálffy a szlovák sportnapilap szerdai számában jelentette be, hogy befejezi pályafutását. “Úgy gondolom, elég volt, abbahagyom. Ez a döntés végleges. Már sehová sem akarok utazni, utaztam eleget” – nyilatkozta a szélső. Pálffy szintén tagja volt a 2002-ben vb-aranyat nyert, mindeddig legsikeresebb szlovák jégkorongos generációnak, amellyel egy évvel később vb-bronzig jutottak. Világbajnokságon és olimpián egyszer, a csehszlovák Extraligában kétszer, a szlovák bajnokságban négyszer lett pontkirály.

Palffy

21 évesen került ki az NHL-be, 12 szezont húzott le az Islanders, a Kings és a Penguins csapatánál. Ez idő alatt 708 mérkőzést játszott, melyeken 732 pontot termelt. 2007-ben tért haza Szlovákiába, a Skalica csapatába, ahol évekig együtt játszott Sille Tamással. Azóta 252 meccsen lépett pályára, ezeken 462 ponttal hálálta meg szülővárosának, hogy hokist faragott ott belőle. Tegyük hozzá, Pálffy 40 évesen is pontkirály lett a legutóbbi szlovák bajnokságban.

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL INFO
MOL 19:00 MISSCC INFO
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
MOL 12:30 FTCBRA 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
U18   TVSMIS 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk