Giroux: még nyolc év a Flyersben

   

Mega trade-ek és mega szerződések köttettek az NHL-ben az elmúlt 48 órában. Összefoglalás.

A Philadelphia csapatkapitánya, Claude Giroux nyolc évvel meghosszabbította szerződését. A 25 éves kanadai center ezen időtartam alatt 66,2 millió dollárt kap majd kézhez. Néhány napon belül ez a Flyers második mega szerződése, ugyanis két napja öt évre megszerezték a korábbi tampai csapatkapitányt, Vincent Lecavaliert. További Flyershez kapcsolódó hír, hogy a csapat korábbi ikonja, Daniel Briere a Montrealt választotta. Briere két évre kötelezte el magát a Canadienshez, évi 4 millió dollárért.

Megegyezett egymással Patrik Elias és New Jersey is. A cseh szélső, aki minden lényeges franchise-csúcsot tart (gól, gólpassz, pont), újabb három évig marad a Devils kötelékében, 16,5 millió dollár fejében. Amennyiben Elias nagyobb kihagyás nélkül végigjátssza mindhárom szezont, úgy elveheti Ken Daneyko csúcsát is, eddig ugyanis ő játszotta a legtöbb mérkőzést a New Jersey mezében. További hír a Devils háza tájáról, hogy közel a megállapodás a csapat és Ryan Clowe között, aki az előző szezonban a Rangersben és a Sharksban is megfordult. A hírek ötéves szerződésről szólnak évi 4,85 millió dollár értékben.

Újabb három évre kötelezte el magát Paul MacLean, az Ottawa vezetőedzője. A szerződés nem meglepő, ugyanis a kanadai szakember idén megkapta a legjobb edzőnek járó Jack Adams-trófeát. MacLean mester biztosan együtt dolgozhat Clarke MacArthurral, aki 6,5 millió dollár fejében még két évre kötelezte el magát az Ottawához. Ám bizonyosan nem lesz könnyű dolga, hogy ha távozik Daniel Alfredsson. Márpedig a csapat történetének legjobb játékosa meg nem erősített pletykák szerint már meg is állapodott a Detroittal, egy egyéves 5,5 millió dolláros szerződésről.

NHL trade

Távozott Bostonból Nathan Horton, aki hétéves kontraktust kötött a Columbus csapatával. Horton a szerződés ideje alatt 37 millió dollárt kap kézhez. Apró szépséghiba, hogy az egykori bostoni szélső jelenleg vállsérüléssel bajlódik, és előreláthatólag december közepéig nem léphet jégre. És még egy bostoni távozó. A hátvéd Andrew Ference is elhagyja az idei finálét elbukó Bruinst, Edmontonba teszi át a székhelyét. 4 évre 13 millió dollárért.

A Boston és a Dallas egy 7 szereplős nagy trade-et bonyolított le. Távozott Bostonból Tyler Seguin, Ryan Button és Rich Peverley, helyettük négyen érkeztek Dallasból: Matt Fraser, Joe Morrow, Reilly Smith és Loui Eriksson.

Az Edmonton Dallasba cserélte csapatkapitányát, Shawn Horcoffot, akiért megkapta Philip Larsent és egy 2016-os hetedik körös draftjogot.

Hosszabbított Rob Scuderi is. A Pittsburgh egyik legjobb hátvédje négy évig fogja még a Pingvineket szolgálni, amely időtartam alatt 13,5 millió dollárral nő a bankszámlája.

Tyler Kennedy marad a San Joséban, miután két évvel meghosszabbította a szerződését. A kaliforniai gárda 4,6 millió dollárt fizet a játékosnak.

A frissen megmenekült Phoenix Coyotes Mike Ribeiróra csapott le, 4 évre láncolják magukhoz a centert, 22 millió dollár fejében.

Jó az öreg a háznál alapon a kupagyőztes Chicago Blackhawks megtartja a szlovák Michal Handzust, még egy évre. A kontraktus részletei egyelőre nem ismertek.

Az Edmonton és Boyd Gordon megállapodásáról sem szivárogtak még ki információk, csak annyit tudni, hogy a felek hároméves megállapodást kötöttek egymással.

Jevgenyij Nabokov marad a NY Islandersnél, ugyanis egy évvel meghosszabbította a szerződést, amiért 3,25 millió dollár üti a lepkés kesztyűjét.

A helyzet gyakorlatilag percről percre változik. Az NHL átigazolásait itt tudják folyamatosan nyomon követni.

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS ÉLŐ
MOL 18:00 UTEBRA INFO
MOL 18:30 TITSCC INFO
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL INFO
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk