Japán NHL-es kapussal érkezett

   

A jövő vasárnap kezdődő budapesti világbajnokság első vendégei máris itt vannak, Japán csütörtök késő este landolt Ferihegyen. A 2011-ben cunami miatt elmaradt vb-részvétel után 2 évvel tétmeccsen is köszönthetjük őket az Arénában.

A müncheni átszállással érkező csapatot a másik irányból ideutazó Mark Mahon szövetségi kapitány és Urbán Máté, a Jégkorongblog fiatal aktivistája várta a budapesti repülőtéren. Pénteken a japánok is megkezdik a vb-felkészülést, némileg pikáns, hogy ugyanabban a jégcsarnokban, ahol a magyar válogatott is készül, tehát a Jégpalotában. A két csapat edzőmérkőzést is játszik a vb előtt, méghozzá április 9-én.

Mark Mahon beszámolt arról, hogy közösen még nem készült a keret a mostani világbajnokság előtt, mert az Ázsiai Liga (AL) küzdelmei zajlottak. “Ez egy magas színvonalú bajnokság, kellőképpen felkészültek a játékosok – mondta a hosszú évek óta regnáló japán kapitány. – Követtem az AL rájátszását, ahol a válogatott keret tagjai jó teljesítményt nyújtottak. Akklimatizálódunk Budapesten, és elvégezzük az utolsó fontos feladatokat. Nem tudom megjósolni, mi lesz ennek a rendkívül erős vb-nek a végeredménye, de úgy érzem, jó helyen tudunk zárni. Mivel minden játékosom jó formában van, bízom a sikerünkben.”

Bár ez hivatalosan még csak az előzetes japán játékoskeret, a távolság miatt aligha módosul a világbajnokságig. Komoly változás az előző évhez képest, hogy ezúttal itt lesz a legjobb japán kapus, az NHL-t is megjárt Jutaka Fukufudzsi, aki a szezonban 93%-kal, a három olimpiai selejtezőn közel 95%-kal védett. A keret magja maradt, egy-két változás van 2012-höz képest, de például a honosított kanadai bekk, a veterán Aaron Keller is itt lesz, miként a legjobb japán AL-pontszerző Go Tanaka is.

A két csapat április 20-án találkozik a vb-n, a világbajnokság zárómeccse lesz a Magyarország–Japán csörte.

Fotó: Urbán Máté

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk