Playoffvonal felett a Winnipeg

 

A Florida Panthers ellen, Tuuka Rask védésének és Patrice Bergeron két góljának köszönhetően 246. győzelmét ünnepelhette Claude Julien a Boston kispadja mögött, amivel megelőzte a második helyen lévő Milt Schmidtet. Az első helyen a legendás Art Ross áll 361 diadallal.

Közel 53 percig gól nélkül állt a Pittsburgh a torontói Air Canada Centre-ben. Ám ekkor érkezett Pascal Dupuis, aki alig több mint öt perc alatt duplázni tudott és megfordította a mérkőzést, Craig Adams üres kapus gólja csak a pont volt az i-re.

A rekordhalmozó Chicago két elveszett mérkőzés után, ha csak szétlövésben is, de nyerni tudott a Columbus otthonában. A második harmadban egy percen belül volt egy gyors gólváltás, ahol Patrick Kane megszerezte karrierje 400. pontját. Mivel más esemény nem történt sem a rendes játékidőben sem a ráadásban jöhetett a lutri, ahol megint Kane volt a főszereplő, ugyanis ő ütötte a győzelmet jelentő büntetőt.

Kétgólos előnyről bukott hazai jégen a Carolina a Washingtonnal szemben. A harmadik harmad legelején Alekszandr Ovecskin emberelőnyből egalizált, megszerezve 700. pontját.  Az orosz szélső alig több, mint kettő perccel a mérkőzés vége előtt Mike Ribeirót hozta kihagyhatatlan helyzetbe, ezzel teljessé téve a Capitals fordítását.

Az Islanders kapusának, Jevgenyij Nabokovnak mindössze 18 védésre volt szüksége ahhoz, hogy pályafutása 54. hibátlan mérkőzését teljesítse. A Tampa az utolsó 10 mérkőzéséből nyolcadik alkalommal hagyta el verességgel a jeget és egyre távolabb kerül a playoff mezőnyétől.

Nem volt tét nélküli a Rangers winnipegi vendégjátéka , ugyanis mindkét csapat azonos pontszámmal állt a konferencia nyolcadik és kilencedik helyén, de a Nagy Alma csapata volt kedvezőbb helyzetben. Az utolsó négy mérkőzésen hét pontot gyűjtő Jets tovább folytatta remek sorozatát és biztosan győzte le a Parkőröket, amivel a két csapat helyet cserélt a táblázaton. Marian Gaborik büntetőlövést hibázott a mérkőzésen, így az egész ligát figyelembe véve a 22 kísérletből csak hatot váltottak gólra a játékosok.

Két döntetlen játékrész között a második harmad volt a vízválasztó a Minnesota–Colorado mérkőzésen, ugyanis a középső 20 percet 3-1-re nyerte a Wild. Az 5-3-as hazai győzelemből Ryan Suter három gólpasszal vette ki a részét,  a svéd újonc Jonas Brodin pedig megszerezte első gólját az NHL-ben.

Chris Stewart, Alex Steen és Jake Allen volt a hős St. Louisban a Phonenix elleni mérkőzésen. Stewart és Steen csapata mindhárom góljából kivette a részét, előbbi két góllal és egy gólpasszal utóbbi éppen ellenkezőleg. A Zenészek újonc kapusa, Jake Allen pedig 28 védéssel karrierje első shutoutját érte el.

Az eltiltását töltő Corey Perry nélkül felálló Anaheim szétlövéses győzelmet aratott a Dallas otthonában. Akárcsak a Columbus–Chicago mérkőzésen, itt is egy-egy gól esett a 65 perces játékidő alatt. A szétlövésben a vendégek abszolút jobbak voltak, Hiller kapuja érintetlen maradt, a Ryan, Getzlaf duó pedig bevette a Stars kapuját.

Remekül céloztak a Vancouver játékosai a Nashville elleni mérkőzésen, a hazaiak 21 lövésből hét alkalommal vették be a Predators kapuját. A gól és pontgyártásban az Ebbett, Hansen páros járt az élen, mindkét játékos egy gólt és két gólpasszt tett a közösbe.

Kis híján elszórakozta háromgólos előnyét a San José a kaliforniai derbin. A kétgólos Logan Couture vezette Cápák hiába mentek már 3-0-ra majd 4-1-re, a Királyok Dustin Brown két góljával visszajöttek a meccsbe, de egyenlíteniük már nem sikerült. A Sharks így szűk, egygólos győzelmet ünnepelhetett a bajnok ellen, így ha éppen csak, de rájátszást jelentő helyen áll.

2013. március 14.:

Boston–Florida 4-1 (videó)
G.: Bergeron (2), Chara, Thornton ill. Matthias

Toronto–Pittsburgh 1-3 (videó)
G.: Bozak ill. Dupuis (2), Adams

Carolina–Washington 2-3 (videó)
G.: Szjomin, Dwyer ill. Crabb, Ovecskin, Ribeiro

Columbus–Chicago 1-2 (videó)
G.: Johnson ill. Oduya

Tampa Bay–NY Islanders 2-0 (videó)
G.: – ill. Tavares, Boyes

Winnipeg–NY Rangers 3-1 (videó)
G.: Antropov, Miettien, Ladd ill. Callahan

St. Louis–Phoenix 3-0 (videó)
G.: Stewart (2), Steen ill. –

Minnesota–Colorado 5-3 (videó)
G.: Koivu (2), Mitchell, Setoguchi, Brodin ill. Parenteau (2), Landeskog

Dallas–Anaheim 1-2 (videó)
G.: Whitney ill. Cogliano

Vancouver–Nashville 7-4 (videó)
G.: Ebbett, Edler, Raymond, Lapierre, Hansen, H. Sedin, Booth ill. Halischuk, Spaling, Fisher, Bourque

San José–Los Angeles 4-3 (videó)
G.: Couture (2), Burns, Irwin ill. Brown (2), King

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL 5-0VÉGE
U20 17:45 ZNOMAC 4-6VÉGE
U20 18:45 UTEDHK 4-1VÉGE
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
ROM 17:30 BRAGAL 
ROM 17:30 STESCC 
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
U18 16:15 KACAVS 
MK 17:15 MISUTE 
    • M4 SPORT
ROM 17:30 BRAGAL 
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
ROM 18:30 SCCSST 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
U18 20:00 ZNOMAC 
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 
U18 13:30 KACMAC 
U18 14:20 MISOKW 
U18 14:30 RBSAVS 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
Partnerünk