Patriot–Energie 4-5

   

12 hadra fogható mezőnyjátékossal állt fel a Patriot a cseh MHL-csapat ellen, amelytől előző nap simán kikapott. A budapesti csapat dolgát nem nehezített meg az a körülmény, hogy az Energie a csütörtöki győzelemmel biztosította helyét a rájátszásban, míg a Loko pénteken már elverte a Junosztot, így a Patriot is elérte, hogy ne az utolsó helyen végezzen, egy ponttal megelőzte fehérorosz riválisát.

Ennek ellenére mindkét csapat komolyan vette a találkozót, amelyen azonban látszott, hogy nem vérre megy. Nemes Benjámin szezonbeli 12. góljával villámgyorsan vezetést szerzett. Növelhettük volna az előnyt, de a harmad végén mégis a csehek egyenlítettek.

A második húsz perc gyors gólváltással indult, Nemes megszerezte 14. gólpasszát, mikor is Kalinac értékesítette átadását. Majd Tomecek egy villámgyors kontra után lőtte ki a botos felsőt. Glemba hamar újra vezetést szerzett a Patriotnak, majd Nedved ragasztott óriási bombát a kék vonalról a hossz felsőbe, gyönyörű találat volt ez, amellyel 4-2-re vezetett a magyar együttes. A hátralévő 9 percet elsősorban Vay Ádám kiváló formájának köszönhetően húztuk ki kapott gól nélkül. Ám a szünetben senki sem gondolta, hogy lefutott a meccs, hiszen a harmad vége felé többeken látszódtak a fáradás jelei.

Ezen azonban túlléptek a játékosok a szünetben, jó tempójú 3. harmadot láthattunk. Öt percen belül egyenlített a Karlovy Vary, de a mieink nem adták fel, küzdöttek, ahogy bírtak. Márpedig sokféleképpen bírtak. Kontráztak, önfeláldozóan védekeztek, ütköztek, visszahúzódtak, s ha kellett, még támadás közben is pihentek, tartalékolták erejüket. Amire nagy szükség volt, hiszen nagyon kevesen maradtak a csapatban a szezon végére.

Nem mértük az időt, de Nemes Benjámint figyelve abban maradtunk, hogy 40 percet garantáltan a jégen volt. Centert, szélsőt és bekket egyaránt játszott, hátul szerelt, többször utolsó emberként mentett, miközben elöl pedig igen eredményes volt. Hardi Richárdot is dicséret illeti, aki megszerezte ugyan első MHL-gólját ezen a meccsen, de az 54. percben elért gólt a játékvezető videóbírózást követően magas bot miatt érvénytelenítette. Nem tett így az 59. percben gyömöszölt cseh gólnál, ott a felvételek megtekintését követően középre mutatott. Ezzel nyert az Energie, megérdemelten.

A Patriot úgy fejezte be ezt a meccset, ahogy a szezon nagy részében játszott, igazán hősiesen küzdve. Üde színfoltot jelentenek ők a magyar hoki palettáján, nem lenne rossz, ha jövőre is lenne magyar MHL-csapat, természetesen kicsivel több magyar hokissal.
A lefújást követően állva vastapsolt a 3-400 fős közönség, a végén pedig hatalmas ünneplést csapott a kis szurkolótábor. A csapat nagyon lelkesen köszönte meg a biztatást, felszereléseiket ajándékozták a legkitartóbbaknak.

Patriot Budapest

4-5 (1-1, 0-0, 0-0)

Energie Karlovy Vary

MHL, Jégpalota. Játékvezetők: A. Gyemura, Juhász G., Székely G.
Vay (Boraros) K Habal (Feco)
Dvorák, Nedved, Glemba, Kalinac, Nemes 1 Klimícek, Sik, Tomecek, Kverka, Flek
Kubica, Daniska, Csányi, Dolník, Hardi 2 Dvorák, Schusser, Jurák, Svec, Kohout
Kocsubej, Piacka, Priganc 3 Chalupa, Kvapil, Novák, Sykora, Zadrazil
4 Troska, Harkabus, Vrána, Csamango
Milan Novy E Milan Novy
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 01:05 Nemes Glemba
1-1 18:56 Klimícek Vrana
2-1 20:37 Kalinac Nemes
25 Kapura lövések száma 51
16 Kiállításpercek 4

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
   H I R D E T É S
Partnerünk