Nem változtatunk semmit, minden ki van találva

   

Sok tapasztalat hiányzik még a játékosainkból – mondta blogunknak Miroslav Stefanka, az Érsekújvár csapatkapitánya. A MOL Liga egyik legjobb játékosát kérdeztük csapata esélyeiről és a siker kulcsáról.

– Nagyon jól kezdtek az első meccsen, aztán megtörtek és kikaptak. Az első vereség hatása maradt meg vasárnapra is, vagy mi volt az oka a nagy arányú vereségnek?

– A playoffra nagyon komolyan készültünk, és ebben a szellemben is kezdtünk szombaton. De mivel nagyon fiatal a csapatunk, nem bírtuk ezt a terhet a meccs végéig, csak két harmadon keresztül. Így a vége elúszott, a Csíkszereda fordítani tudott. Nagyon sok tapasztalat hiányzik még ezeknek a srácoknak a playoffmeccsekből. Vasárnap mindjárt az elején nagyon rosszul kezdtünk, és ezt egy olyan tapasztalt csapat, mint a Csíkszereda, azonnal kihasználta és szárnyakat kapott.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

 

– Az első két meccsen nem sikerült elvenni a pályaelőnyt a HSC-től, innen pedig már minden hiba kiesést jelenthet. Mint rutinos játékosnak, mi a véleménye, hogyan lehet az ilyen helyzetekre felkészülni, elbír-e ez a fiatal csapat ekkora tétet?

– Egyelőre csak a következő mérkőzésünkre szabad összpontosítani. Egyszerű dolgokkal kell foglalkoznunk, csak apró léptekkel előre haladni, és hinni a saját erőnkben. Mert ha megbotlunk, akkor az a szezon végét jelentené. Igen, a mi fiatal csapatunk nem bírta ezt a terhet az eddigi meccsek alatt, de megteszünk mindent azért, hogy harcban maradjunk a döntőbe jutásért. Odahaza másfajta meccsek várnak ránk.

– Van-e valami terv a változtatásra, vagy egyszerűen a játék minden elemében javulni kell ahhoz, hogy Érsekújváron nyerni tudjanak?

– Semmin sem változtatunk, minden ki van találva, összpontosítani kell arra, ami az alapszakaszban eredményessé tette a játékunkat. Okosan kell játszanunk és minimalizálni az egyéni technikai hibák számát. Fantasztikus kapusteljesítmény mellett ez a mi valós lehetőségünk egy jó eredmény elérésére.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 8., péntek
ROM 12:00 STEGAL 2-9VÉGE
DEBL 15:15 KMHGRZ 7-0VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 1-5VÉGE
EL 18:00 SCCMIS 1-3VÉGE
EL 18:30 TITFTC 3-2VÉGE
DEBL 19:15 GEPLNZ 10-0VÉGE
december 9., szombat
DEBL 11:15 GEPGRZ 9-2VÉGE
U18 13:00 VICETO 3-2 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 5-1VÉGE
U18 15:00 KACMAC 0-3VÉGE
EWHL 16:15 SAEKMH 1-4VÉGE
DEBL 16:25 MACLNZ 4-0VÉGE
EL 17:00 SCCMAC 3-4VÉGE
EL 17:00 VC2UTE 4-6VÉGE
U18 17:10 OKWMIS 2-3VÉGE
EL 17:30 BRAMIS 0-3VÉGE
U18 17:30 KMHEHL 0-10VÉGE
EBEL 17:45 AVSDEC 2-1VÉGE
U18 18:40 UTERBS 1-2VÉGE
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE INFO
ROM 17:30 SCCSTE INFO
VB20 19:00 FRAHUN INFO
EL 20:00 DABTIT INFO
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 
U18 17:20 ETOUTE 
ROM 17:30 STESCC 
EL 18:30 MISMAC 
U18 18:40 VASMIS 
EBEL 19:15 MZAAVS 
BL 20:00 ZSCLIB 
    • SPORT 2
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 
EL 17:50 VC2MAC 
MK 18:00 DABVAS 
december 14., csütörtök
U18   MISMAC 
U18 16:00 PEFZEG 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 SZDDHK 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18   AVSMIS 
U18   MACETO 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
Partnerünk