Ladányiék és Vas Jánosék is a kiesés szélén

 

A Serie A rájátszásában Ladányi Balázs csapata, a Bolzano nagyon nehéz helyzetbe került, miután hosszabbításos győzelmének köszönhetően az Asiago már csak egy sikerre van a továbbjutástól. Háromszor szerzett vezetést a hazai pályán játszó Asiago, háromszor egyenlített a Bolzano, harmadjára az utolsó harmad 12. percében éppen Ladányi góljával. 24 másodperccel a hosszabbítás letelte előtt azonban a mindent eldöntő találatot is sikerült megszerezni, amivel az esélytelenebbnek tartott és alsó ágról érkezett hazaiak nyertek 4-3-ra. Ezzel az Asiago 3-1-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban, vagyis három meccslabdája is van Ladányiék ellenfelének.

Vas Jánosék is a kiesés szélére kerültek a Ligue Magnus középszakaszában, szintén egy, a bajnokságban mögöttük végzett csapat, az Epinal ellenében. Az első két, Dijonban rendezett mérkőzésből egyet meg tudott nyerni az Epinal, így kissé megnyugodva várhatta a keddi, harmadik találkozót hazai pályán. Aztán rögtön az első harmadban elhúzott 3-0-ra, amivel tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzést. A második harmadban ugyan egy gólra feljött a Dijon, de a hazai csapat egy emberelőnyt kihasználva visszaállította a kétgólos különbséget. Mivel a záró játékrészben újabb gól már nem esett, így 4-2-re nyerték a találkozót. Vas János pontot nem szerzett. Győzelmével az Epinal 2-1-re vezet összesítésben, és már csak egyetlen siker hiányzik ahhoz, hogy elüsse Vasékat a legjobb nyolc közé jutástól.

Hazai pályán kapott ki 4-1-re Bartalis István csapata, a Troja/Ljungby a Morától. A 48. percben egy emberhátrányban szerzett találattal már 3-0-ra vezettek a vendégek, a hazaiaknak csak a szépítésre telt azonban, az 53. percben, szintén emberhátrányban találtak be. A végén még a kapust is lehozták, ám ez sem segített, sőt újabb gólt kaptak. Bartalis a második sorban kapott helyet, pontot nem szerzett, sem lőtt, sem kapott gólnál nem volt a jégen.

 

Név Csapat Liga H A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan
(SWE-2)
10. (14) 44 4 5 9
Fekete Dániel VEU Feldkirch AUT-2 6. (6) 13 3 9 12
Hári János Modo Elitserien
(SWE)
5. (12) 29 0 3 3
Hári János Asplöven Allsvenskan
(SWE-2)
11. (14) 1 0 3 3
Hári János Djurgarden Allsvenskan
(SWE-2)
5. (14) 12 2 4 6
Hentes Kristóf GCK Lions NLB
(SUI-2)
7. (11) 46 5 10 15
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 13 2,43 91,3%
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 2 2,01 93,7%
Kóger Dániel South Carolina
Stringrays
ECHL 21 5 5 10
Kóger Dániel Bakersfield
Condors
ECHL 32 3 5 8
Ladányi Balázs Bolzano Serie A
(ITA)
3. (10) 11 2 3 5
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus
(FRA)
3. (14) 25 1 8 9
Vas János Dijon Ligue Magnus
(FRA)
5. (14) 29 16 28 44

Cimkék: , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 29., szerda
NHL 01:00 BOSNSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSNYR 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
U14   UTEAVS 
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk