A döntés elsősorban szakmai alapon született

   

Természetesen Stephan Lundh szava volt a döntő, mondta a Jégkorongblognak Azari Zsolt, a Dab.Docler elnöke.

“Nagyon fontos volt, hogy minél kevesebbet kelljen utaznunk, és a szezon közben egymás ellen lejátszott mérkőzéseink eredményei alapján is a Miskolc tűnt logikus választásnak. Stephan Lundh vezetőedző javaslatával én is egyetértettem. A szakmaiak mellett gazdasági megfontolások is a Miskolc mellett szóltak. Egyrészt jóval olcsóbb, ha velük játszunk, másrészt – szintén a szezon eddigi tapasztalatai alapján – a nézők is a Miskolc elleni mérkőzéseinkre kíváncsiak a legnagyobb számban. Azt is szeretnénk, ha a lebonyolításra az előzetes kiírásnak megfelelően kerülne sor, vagyis 2-án és 3-án Dunaújvárosban rendezzük az elődöntő első két mérkőzését.”

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk