eszelBrassói dinoszauruszokból szépvízi vitéz(k)e(dő)k

Charles Darwin bácsi megnyalná mind a tíz ujját az evvolúczyjó íly? gyors egyedfejlövése (bocsánat: fejlődése) láttán ? ha még élne szegény.

?Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala és setét vala a mélység színén?? Sokkal-sokkal később teremté Isten a miskolci szurkolók kis csoportját, s legnemesebb szándéka szerint 2012-ben elvezérlé őket a Szent(bocsi: Székely-, de majdnem ugyanaz)földre, ahol vendégként biza valamennyien nézék és láták önszemükkel és érezék lelkükkel, hogy ottan lenni nagyon is jó, s nékik ez igen tetsző, s az Úrnak is kedvében vagyon!

Mit ad isten, az Úr 2012.évének végén kaptam egy ajánlatot az egyik utazási portáltól (a nevét nem írhatom le ? nem azért mert reklám lenne, hanem mert még nem kaptam tőlük a pénzt a promotálásért!) s feltolulván bennem a Szereda környéki víg napok szép emléke, legott szóltam Gabáéknak, hogy van egy aludásra igénybe vehető helybéli fogadósi ház, koszt-kvártély ellátással, ahol meghúzhatnánk magunkat és álomra hajthatnánk kis buksi fejünket mindahányan csak vagyunk az híves csíki éjszakákben(nak,nek,ról,től,ban-valamejjik jó, osszátok be!). Az ajánlat 2013. március végéig aktuálisan felhasználható 50%-os árengedménnyel, ami ugyi matematikailag is majdnem féláras. kedvezmény, pedig nem is megyünk annyian.

Megszakértettük a MOL Liga menetrendjét, láttuk, hogy a vizit összeköthető két ? Brassó és Csíkszereda elleni ? mérkőzés megtekintésének lehetőségével, úgyhogy nem sokat haboztunk (le a sörről, mer? kis habbal adik Miskolcon a csarnokban),, lefoglaltuk a célirányosan mozgó kegyhelyen a szobákat. (Ide leírhatom, hogy a Csillag Motel, mer? náluk már sikerült pénzzé tennem a Fanblogon kivívott celebségemet és kápében perkáltak… ? üdv, F.Kapus!) Mellékszál,de a történelmi hűség kedvéért gyorsan közlöm ország-világ nyilvánossága előtt, hogy én (nem rákos!) áttéttel kerültem abba a baráti körbe, melyet még Lajcsi(Laura), Gaba, Gabi és Szili repanzált össze Sárig Attival Szlovéniában a VB-n. Még egyszer leírom: Sárig Attila!!! (Népszerűbb nevein: Satti, Atti, Sárga, Barnamedve, Sarigol. Csak, hogy mindenki tudja, hogy ki szabadította Székelyföldre ezt az elvetemülten gaz miskolci szurkerhordát, amitől még a rekkencs is úgy megijedt, hogy már másodszor sem mert előbújni a rejtekes kiszületéséből!)

Külön inspiráló volt számunkra, hogy Brassóban még nem jártunk, így ? természetesen ? nem voltunk a jégcsarnokban sem, s maga a mérkőzés is izgalmasnak ígérkezett, akár egy kétes kimenetelű főtárgyalás.
A hajnali indulást követően a jó hangulatunk egészen Ártándig tartott, ahol a határon kiderült,hogy két embernek lejárt a személyi igazolványa, a nemzetközi jogsit meg a román oldalon nem fogadják el arcképes, személyazonosításra alkalmas dokumentumként. Mit volt mit tenni, Szili odab@szott a lóerőknek, irány vissza Miskolcra az útlevelekért. Azt tudtuk, hogy Gyöngyé érvényes, némi telefonálások után kiderült, hogy Szilié is, úgyhogy hajrá, kéz feljön, láb kipörög ? illetve tapossa nagy erőkkel a jobb oldali pedált. (Remélem, megúsztuk a traffikat, mer? a bevett mondásunk szerint ?a mennyünk bele száznegyvenbe!? helyett többször inkább százhatvannal ?osonkodtunk?…) Plusz három óra, plusz háromszáz kilométer…

Még a túra előtt Miskolcon beszéltünk a ?húsvéti székely? cimborákkal, hogy melyik a legrövidebb út Szeredába, s a tőlük ? most már tudjuk, hogy kib@szásként ? kapott információ alapján nagy hirtelen beállítottam a GDP-t (tudom, hogy GPS, de mi így hívjuk) a Debrecen-Marghita-Brassó útvonalra, lévén, hogy az elvesztegetett idő miatt már nem volt lehetőségünk először Szeredába menni. Az út egy darabig elfogadható volt, de aztán ? szó szerint ? bevitt az erdőbe, ahol olyan kanyargós szakaszra értünk, ahol csomó legurult sziklákat és követ kellett kerülgetni, s egyszer azt hittük, hogy elfogy előlünk az út, mert az erőgépek miatt felhordott sártól már nem is láttuk a vékonyka, szinte egysávnyi aszfaltcsíkot. Nem volt hosszú szakasz, köbö húsz perc alatt átvergődtünk rajta, de nekünk egy örökkévalóságnak tűnt! (Hagy ragadjam meg az alkalmat, hogy innen is üdvözöljünk minden tanácsadót, és szívből jövő ?jókívánságainkat? tolmácsoljam nekik az ?útbaigazításért?!) A GDP-nek köszönhetően viszont megtaláltuk a Kolozsvárt elkerülő autópályát, s gond nélkül eljutottunk Brassóban a jégcsarnokhoz.

Hamarabb ott voltunk, mint a ?szakasz? másik része, akik Szereda érintésével jöttek, s mivel már akkor látszott, hogy nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt, elindultunk parkolóhelyet vadászni. Rengeteg autó állt a csarnok környéki utcákban, így bekanyarodtunk egy eü-intézménnyel szembeni parkolóba, ahol szerencsénkre nemcsak magunknak, hanem a másik ? később odaérő ?kocsinak is találtunk helyet oly módon, hogy Szili keresztbe állva a kocsival ?elterpeszkedett? két placcon. Sikerült Gabáéknak elmondani, hogy merre jöjjenek, de megérkezésükig többszörös közelharcot vívtunk az értetlenkedőkkel. Tudom én, hogy nem volt elegáns tőlünk, hogy egyszerre két helyet spajzoltunk, de mindenkinek próbáltuk elmagyarázni, hogy mi nem ismerjük a környék lehetséges parkolóit, azért foglaljuk egy másik autónak is a helyet nagy bőszen, s talán tanúsíthatnának annyi empátiát és vendégszeretet, hogy megértik a messziről jött ember problémáját e téren. Az, hogy magyarul nem értettek meg minket ? vagy nem akartak? ? addig nem is zavart, amíg az egyik dühös sofőr az autójába mérgesen visszaülve ? hogy is fogalmazzam finoman ? anyanyelvünkön jól érthetően tudomásunkra nem hozta, hogy drága szülőanyánkkal mit és hogyan csináljunk szexuális együttlétünk alkalmával utódnemzésileg, az elsődleges nemi jellegre és további orális és anális aktusokra való utalásokkal egyetemben. De hogy árnyaljam a képet, azonnal leírom, hogy az utolsó taxis úr, akit sikerrel ?visszavertünk? megértette a problémánkat és mind ő, mind a tizenévesforma srác, aki az autóban ült, jó szórakozást kívánt nekünk ? magyarul!

A jégcsarnokba történő beléptetésünk korrekt volt: a vendégjegyeket megkaptuk a klubtól, még meg sem motoztak, csak megkérdezték, viszünk-é be tiltott tárgyat, s nemleges válaszunk után felkísértek a lelátóra, mondván, hogy bárhová ülhetünk. (Itt még sajnáltam, hogy nem vittem a legendás szirénámat ? később már nem annyira…) Az első benyomásom az volt, hogy vazze, itt biza teltház van, nemhogy nyolcan, hárman sem találnánk egymás melletti széket, úgyhogy gyorsan meg is egyeztünk, hogy átsétálunk a másik oldalra, mert ott több állóhely mutatkozik. (A csarnok maga kívül-belül tényleg jól néz ki, de ? érthető, ugyi? ? a miénk kedvesebb a szívünknek, meg hát ? teljesen elfogulatlanul! ? szebb is.)

No a történet ezen szakaszán magyarázom meg a címben feltüntetett ősállatokat: mentünk körbe a lelátón azonnal kellő feltűnést keltve, de végig az volt az érzésem, hogy úgy néznek ránk, mintha az Őslénytani Múzeumból kiszabadult és életre kelt, rég kihaltnak hitt dinoszauruszok volnánk! Sehol egy mosoly, sehol egy helló, egy intés, sehol egy köszöntő összekacsintás, amivel jelzik, hogy ?látjuk ám, hogy itt vagytok, tudjuk, hogy hosszú utat tettetek meg ezért?, vagy valami hasonló reakció! Az emberek max. bökdösték egymást, hogy nézd már, milyen furcsa lények szambáznak itt, értetlenkedéssel vegyes rácsodálkozással bámultak ránk ? igaz nem ellenségesen ?, de számunkra furcsa volt. Jártunk már itt-ott a jégpályák és csarnokok körül, de ennyire tartózkodóan hűvös és majdnem közönyös fogadtatásra nem emlékszünk. Tegyem gyorsan hozzá: nem gondoltuk, hogy bérmaruhás hajadonok ? a lányoknak kigyúrt chippendale fiúk ? kékszegélyű kistálcán hűtött italokkal és tárt karókkal (bocsi:karokkal) várnak, de azért meglepő volt, hogy abból a tömegből senki még csak gesztusértékű jelét sem adta, hogy szívesen látnának minket. Azonnal jött a következő csalódás (nekem nem!): a büfében nem lehetett sört kapni! Tudjuk, hogy más pályán sem lehet, de mivel ?fogyasztóink? hozzászoktak a ?kézbensörrel? történő szurkoláshoz, pötit hiányzott nekik. (Ez nem kritika, csak tényrögzítés.)

Végre találtunk egy olyan hosszú üres területet, ahol szépen (nem lúdmilla liba) sorban egymás mellett elfértünk, s kisvártatva be is dobták a pakkot, útjára indult a sírba ? illetve a rájátszásba jutás jogáért majdnem ? döntő mérkőzés. Rögtön látszott, hogy itt nem kisasszonyhoki lesz, a Brassó a PO-ba igyekvőktől elvárt vehemenciával vetette magát a küzdelembe, mi kicsit tompán ? megilletődve? ? kezdtünk. Aztán a harmadik perc környékén a Polc előtt kellő távolságban és normálisan lefékező Popovicsot Piszarenko hátulról rálökte a kapusra, amitől azonnal beindult a ?popovicsozás?. Érdekes módon a környékünkön azonnal beszélni kezdtek magyarul, s egységesen szidták nekünk a játékosunkat. Amikor próbáltuk nekik megmagyarázni, hogy ? bár valóban, Patrik viselkedése időnként finoman szólva is hagy kivetnivalót magából, s mi is tudnánk neveket sorolni a Brassó rabiátus játékosai közül ? most vétlen volt az adott esetben, akkor számunkra megdöbbentő módon egy férfi a következő mondattal zárta le a vitánkat, egyszersmind innentől eleve reménytelenné téve a további észérvekkel történő megvitatását a dolgoknak: ?Cigányok vagytok,ti is,meg a csapatotok is!?

Volt még hátra köbö ötvenhét perc, de mi ott és akkor megkaptuk a beosztást, amolyan miheztartás végett. Nem volt senki, azt mondta volna neki, hogy ezt talán nem kéne, netán rendreutasítsa, vagy csak annyit szólt volna nekünk ? akár akkor, akár utólag ?, hogy ne törődjetek vele, sokkal többen vagyunk, akik elhatárolódunk az ilyen megnyilvánulástól és normálisan viszonyulunk hozzátok. Nem, semmi ilyen, vagy hasonló nem történt, úgy látszik, az ott ülők, akik hallották a megnyilvánulást, azok teljesen egyetértettek az elhangzottakkal. Tudom én, hogy minden pályán vannak hülyék, de a mérkőzés elején ez a felütés azért nagyon durva és indokolatlan volt, az elfogultság kézzel foghatóan ? füllel hallhatóan, érzékelhetően ? elvakultságként jelentkezett. Ismervén az érintettek érzékenységet a sértő ?oláhozással? vagy ?bozgorozással? kapcsolatban talán érthető, hogy az indulatos és értelmetlen ?cigányozás? erősen megadta az alaphangulatunkat a mérkőzés további részére…

Egy háeszemben utaltam a szakértelem hiányára is, így azért csak idekívánkozik néhány észrevételem a játékszabályok ismeretével és alkalmazásával kapcsolatban, ezért megjegyzem, hogy többeknek
jól láthatóan fogalma sem volt a les megítéléséről (csak azt nézték, hogy a korongot vezető játékos mikor ér a harmadba, hogy társa hamarabb beért, az nem számított, lényeg,hogy fennhangon lehessen szidni a vonalzót), a tilos felszabadítás ? hibás ? megítélésében versenyben voltak a zebrákkal, a magas bot mezőnybeli és kapuelőtéri elbírálásának különbözőségéről fogalmuk sem volt, a kiállítások ? vagy annak elmaradásának ? megítéléséről azért nem beszélek, mert az a szabályok keretein belül annyira szubjektív a klubhovatartozás szem előtt tartásával, hogy ezt a témát esmeg boncolgatni felesleges.

Hab a tortán: történt,hogy a vége felé egy páros kiállításnál a játékvezető megállította mérkőzést, jelezvén, hogy túl sok miskolci mezőnyjátékos tartózkodik a pályán. Amikor értetlenségünknek adtunk hangot, akkor a körülbelül fél perce felállva tüntető publikum egy emberként magyarázta nekünk, hogy ki kell valakit állítani, mert öt mezőnyjátékosunk korizik a jégen. Ekkor ismételten megkérdeztem, hogy biztosan jól ítélik meg a helyzetet? Három sorral lejjebbről valaki habzó szájjal üvöltötte, hogy mi a f@szt nézel, nem tudsz számolni, egy ember ki van tőletek állítva, mégis öten támadtok, nem látok a szememtől? Finoman csikló(bocsi:csukló)mozdulattal mutattam, hogy a kapunk üres, Gyeni már az előző támadásnál lement, így következmények nélkül jöhetett be egy mezőnyjátékos. Azt már nem tettem hozzá, hogy látni es kéne, nem csak nézni, mert közben már kisebb lincshangulat alakult ki Gaba és egy szürke bőrkabátos között ugyanebben a témában. Az egészben a legszomorúbb, hogy a tényállás fennforgását a sporik is benézték a tömeghisztéria hatására…

Ettől függetlenül a szurkolás a helyén volt, a hazaiak biztosan kiválóan érezték magukat a lelátón, főleg, hogy kedvenceik meggyőző fölénnyel húzták be a három fontos pontot. Talán csak Rafi távoli ?bombájából? szerzett gólját tudták nehezen megemészteni.

Azért még két ?eszeles kisszínes?:
1. Az első szünetben robogtam a budejovicére, mert már a parkolóból úgy jöttem be, hogy meg kéne látogatni a rötyit. Vesztemre(?) belebotlottam A. Béla bácsiba (isten éltesse sokáig!), aki 1992-ben éppen Miskolcon próbált vállalkozni, s ennek történetét rövid másfél órás monológba óhajtotta összesűríteni. Már háromszor próbáltam udvariasan és virágnyelven tudtára adni, hogy sürgősen intéznem kéne folyó ügyeimet, de ő ügyet sem vetett kínjaimra, hanem témát váltva bőszen ecsetelni kezdte a brassói székelyek, szászok és románok helyzetének problémakörét, annak összes vetületével és folyományával együtt. Ezúton is köszönöm, hogy autentikus forrásként újabb információkkal szélesítette látókörömet ebben a kényes témában! További diadal, hogy egy váratlanul jól kivitelezett lefordulással sikerült időben elmenekülnöm a barátilag vállamat markolászó kezei közül, és huszáros rohammal bevettem a célhelyiséget, mielőtt behugiztam volna.

2. Nem akartunk hinni a fülünknek, amikor a brassói csarnokban a közönség egy emberként éltette a Csíkszereda jégkorongcsapatát. Leesett állunkat a földről kapargattuk fel, majd erősen elmerengtünk ? mint anyós a veje f@szán ?, amikor azt skandálta a tömeg, hogy ?Hajrá, Sportklub!? Tényleg nem értettem, főleg annak fényében, amilyen üziváltásokat olvastam a blogon, meg amilyen infómorzsákat szedeget össze az ember innen-onnan a két klub, a két település és elöljáróik közötti békés(nek nem nevezhető) (v)iszonyról. Aztán másnap Buddha lett belőlem ? bár nem magamtól világosodtam meg ?, felhomályosítottak: igazából a ?Háj Brassóvul? biztatást hallottuk és értettük félre…

Datura stammárium (illetve summa summarum): a mérkőzés után megbeszéltük, hogy bár a negatív élmény is élmény, ám akkor úgy éreztük, hogy kétszer voltunk Brassóban jégkorongmérkőzésen: először és utoljára. Nem elég, hogy kikaptunk (tegyem hozzá azonnal, hogy nem érdemtelenül győzött a Brassó, ők élesek és elszántak voltak, mi kicsit gyávák és motiválatlanok), viszont az egésznek összességében nem volt az a feelingje, amit máshol ? akár vesztes mérkőzés után is ? megtapasztalhattunk.

Visszakocsikáztunk a szeredai szállásunkra, végre elfoglaltuk a szobánkat, ahol Gaba szervezőkészségének és a motel (Csillag Motel, csak megjegyzem újabb szponzorpénzek reményében…) rugalmasságának köszönhetően az a vacsora várt az asztalon, amelynek elfogyasztásáról lélekben már korábban lemondtunk. Végre egy kampedli nagymálna, hántott rusi (nem: rántott husi), kenyérke, uborka, csíki sör… mégis szép az élet, trallala!! …s a nap eseményeinek megtárgyalása, valamint kis jkb.hu-szemezgetés után (pár gyors nyelvcsapás…) bezuhantunk az ágyba!

Másnap jó lett volna kipihenni az utazás és a mérkőzés fáradalmait, de elvetemült ?házigizdánk? (már megint bocsi: házigazdánk!) ösmét megszervezte a CSKHBK-MVZ (Csíkszeredai Kiöregedett Hokisok Baráti Köre ? Miskolci Vitéz Szurkerek) borítékolhatóan magas színvonalú összecsapását a Kárpátok legszebb jégpályáján, a ?Satti haciendán?. (Itt ért véget rapid evolúciós egyedfejlődési folyamatunk, s lettünk egy nap alatt dínókból vitézzé.) Ráadásul Szili az indulás előtt kijelentette, hogy előző nap ő vezetett, így ma én vagyok a soros ? tehát én nem ihatok egy kortyot sem egész nap! Férfiasan viseltem: hiába, vannak az életben nehéz próbatételek… Elkocsikáztunk a szépvízi tározó mellett, ahol egy csomó sikerrel vizsgázott Jézus-tanítvány (ti: járni tudtak a vízen…) nagy erőkkel lékhorgászott. (Úgy láttam, Székelyföldön még nincsen horgászrendben szabályozva, hogy két léket kell vágni egymás mellett: egyik a horgász-lék, a másik a tarta-lék…). Az első patak előtti parkolótól Satti ismét beüzemelte a terepjáró vontatta szánkós-felhúzós személyrángató pályát. A berendezés kicsit ugyan égéstermékszagú a kipufogó gáztól, de kevesebb energiát vesz el az összecsapásra szánt kondiból, mintha mindenki gyalog ment volna. (Lajcsi, Gabi és én viszont végig gyalogoltunk hegymenetbe is, jelentem tisztelettel!)

Amikor összejött a csapat a ház előtti koccintásra, Lajcsi átadta a 2012-es látogatások fényképeiből általa szerkesztett látványos montázst, amit Satti örömmel és meghatódottan vett át tőle, én pedig megleptem egy ?rettenetes rekkencsellenes eszeles szettel? a Barnamedvét, aminek gondosan összeállított hasznos tartalmán jót nevetett.

Aztán kezdetét vették az előkészületek a nagy összecsapásra, amiből azonnal következtetni lehetett arra, hogy mi milyen könnyedén vesszük a mérkőzést, biztos győzelmünk teljes tudatában. Míg a csíkiak mindenféle védőfelszerelést aggattak magukra, mi jóféle kályimpákkal és cigivel melegítettünk. Ők kínosan ügyeltek, hogy szabályos jégkorongozó kinézetük legyen ? legalább külsőségekben hasonlítsanak komoly játékosra.! ? mi a hanyag eleganciájú, sportosan könnyed stílust képviseltük öltözékünket tekintve. Még egy-két szíverősítő ? de lábgyengítő ? korty töményileg (leöblítve az adekvát csíki sörrel), aztán egymásnak estek a küzdő felek. A videó is tanúsítja, hogy mi szakítottunk a klasszikus hokikoristílussal, ami ugyan talán eredményesebb, de a miénk látványosabb, eredeti erő-és figura skating elemekkel tarkítottabb volt, úgymint: leszúrt házmester, dupla tojásflipp, tripla fetrenberger, valamint ezek egyéni kombinációja a küret (bocsi: a kűr) és a pakk kergetése közben.

Mazsi, Gaba és Szili jól láthatóan az összeszokott és eredményes előrejátékukban bíztak, arra gondolván, hogy Voscsy hátul lehúzza a rolót a kapuban, de be kell látni, vehemens támadásaink elhaltak a székelyek jól szervezett védelmén, szórványos ellentámadásaiknál pedig kiderült, hogy kapusunk nem igazán fogott ki jó napot… A 14:0 nem igaz, az első harmadban legalább két gólt szereztünk és ?csak? 11-et kaptunk! Hiába dolgoztunk ki remek taktikát ? mely hallható a videón ? mindig hiányzott valami kicsi a pontos befejezésekből. Talán ha ott lett volna a Provident helyi képviselője (nemsokára tőlük is dől a lé mán?, csak összejön az a rönkház…!)

A második harmadban ? ez a filmből sajnálatosan és erősen el nem ítélhető módon kimaradt ? én is pályára léptem, amitől alapvetően megváltozott a játék képe. Főleg azért, mert én ?mezítláb? voltam, meg azért is, mert nem volt kapusbárd számomra, így kénytelen voltam először a hólapáttal, majd a pályakarbantartó, köbö 60 centi széles kefével megakadályozni az ellent a gólszerzésben. Ez annyira jól sikerült, hogy inkább nyomtak egy mezőnyjátékos botot a kezembe, hogy végre gólt üthessenek, de rosszul számoltak, mert a többször a bravúrosan a jégre lefektetett bottal hárítottam a záporozó löketeket, majd amikor megemelték a pakkot, akkor keresztlépés után robinzonáddal tornáztam ki a korongot a felső sarkakból.

Az sem látható, hogy a kapum előteréből két egészpályás gólt szereztem: igaz, tizennégyszer próbálkoztam, és akkor éppen rajtam kívül senki nem volt a jégen… Sajnos a kondicionális felkészültségünk egy idő után némi kívánni valót hagyott maga után, ezért villámmal a helyszínen igazoltunk két idegenlégióst, akik nagy hasznára voltak egyre ziláltabb, cserére egyre korábban igényt tartó játékosállománnyal rendelkező ? de továbbra is roppant lelkes ? csapatunknak. A végső megoldást a kirobbanó formában játszó, igen tehetséges és technikás, higanymozgású, 27-es számú mezben fickándozó játékosunk (Gaba) hozta össze :egyetlen jól irányzott, ?helyből-tarkóra? elnevezésű vetődéssel összetörte a Sárga által egy napig ácsolt kapunkat, így lehetetlenné téve az ellenfél számára a további gólszerzés lehetőségét.

A végeredményt rejtse jótékony homály, amint már írtam döntetlen született: ők annyival ütöttek többet, amennyivel mi kevesebbet! Ráadásul, mi a fedett pályához vagyunk szokva, már nem gutírozzuk a nyílt katlan kihívásait: olvadó jég, 3,4 km/h-nál erősebb szembeszél, szemünkbe sütő-tűző napsütés a fenyők közül, kampós fűszálak, jó és képzett ellenfél, alkoholtartalmú italok koncentrációromboló hatása stb. Ezen fölül bénítólag hatott ránk a nem várt hatalmas nézősereg folyamatos bekiabálása, és az az alapvető miskolci elvárás, hogy megint simán győznünk kell Szépvízen, ahogy múlt évben is. Arról nem is beszélve, hogy az elfogult játékvezetők szemérmetlenül megfújták a hazai pályát!

A mérkőzés előtt-alatt-közben és utána persze folytak komolyabb beszélgetések is a világ, Magyarország és Székelyföld dolgairól, de a melegen fogyasztandó ?töltelékes káposzta? egy asztalhoz ültette a küzdő és eszmecserét lebonyolító feleket, majd a további jó hangulat mellett észre sem vettük, hogy lassan besötétedett. Egy szál fejlámpa és több lángész kisugárzása világította meg az utat a hegyről lefelé…

Ismét kiváló nap volt, fantasztikus élmény, köszönjük Barnamedve!!!(Ja és köszönjük MSE!)

Vasárnap délelőtt lovasszánoztunk egy közeli faluból indulva. Majdnem három órán keresztül csodálhattuk a havas tájakat, a falut, az erdőbirtokosság általunk bejárt részeit, ittuk a helyi szilvakályimpát és feketeáfonyást, ettük a csíksomlyói kürtőskalácsot. Két hajtónk közben mesélt a gvárgyijánról, akit megöltek a kutyafejű tatárok, a borvizes forrásról, meg a büdüs-?rehomásoknak való? vízről, meg egyáltalán a mindennapjaikról, itteni életükről, a falu dógairól meg a hogyishíjjákokról. Jó volt hallani az ?Öreg? (mint kiderült két évvel volt fiatalabb tőlem…) egyszerű, letisztult gondolkodásmódjából adódó, de bölcs meglátásait az életről, a világról és egyéb huncutságokról, ízes ?beszéggyivel? előadva. Elmesélte találkozását a hangyászmedvével, meg a nyári nagy kitelepüléseket a hegyekbe. (A másik szán kapitányát Szilveszternek hítták, brassói fordítási módszerrel el is neveztük New Yearnak, de hiába mondtuk, hogy még benne vagyunk a nyolc(van)napban, az istennek se akart névnapi bulit szervezni nekünk…)

Kicsit kései, de annál finomabb ebéd: a pacalcsorba, amit állítólag csípős tejföllel Szeredában a legjobban a Csillag Motelban készítenek (újabb két szál rönk a házhoz…!) és a borzaska ízét bármikor előhívom képzeletem ízlelőbimbóiból! Aztán start a Vákárba, de előbb irány az ?Öt Farkas?! (Még senki nem tudta megmagyarázni, hogy miért ez a neve!) Néhány korsó sör elfogyasztása közben megpróbáltunk beszélgetni a székely cimborákkal, de a hangos zene miatt leginkább szájról olvastunk kiabálás közben. Nem akart bántani Gaba senkit a beszólással, csak szerettük volna hallani egymás hangját. Ha félreérthető volt a csendre való örömteli utalása, akkor +1x bocsi!

A csarnokba belépéskor az előírt motozás ? úgy látszik megelőzött a hírünk, miszerint megint itt vannak a miskolci? vadak? ? két, három vagy több(?) ismerős arc menet közben ? vagy csak bebeszélem magamnak, hogy már a múlt évben is láttam őket? Sziasztok, mondja egy apuka, kétévesforma kisfiát ülteti a korlátra, a gyerek nézi a dallamkürtöt tágra nyílt szemekkel: odatartom, fújj bele, óriás! Erőlködés, halkan, de megszólal a zeneszerszám, mosoly, de a tesó nem vállalja, szégyenlősen elfordul. Apa köszöni, nincs mit, mondom, és megnyugtatom, hogy nincsen herpeszem, ha lesz a gyereknek, nem tőlem kapta. A ?megszokott? vendégszektor ennyi embernek tágas, hja, kérem nyolcan nehéz megtölteni az egészet. Jönnek a csapatok, a hangunkat könnyedén elnyomja a csíki szurkerek ovációja. A mellettünk lévő ?szégyenszektorban? ülnek a tegnapi szépvízi ellenfeleink képviselői. Remélem számíthatunk rájuk, ha eksön lenne ? de miért lenne?

Viszonylagos béke a lelátón ? az első szünetben a legendás Laci bácsival megvitatjuk a menet közbeni sorcsere szabályainak nagy misztériumát ? aztán nyugi bent a büfénél, a kinti cigizésnél, sőt egy-kétszavas rövid értékelésekkel szólítanak meg az ellenoldalról. Vezet a Szereda egyszer, kétszer, egyenlítünk egyszer-kétszer, Krinó bravúrt bravúrra halmoz, mi egyre jobban örülünk és a hangunk is egyre jobban erősödik. Annyira, hogy egy oldalháló és egy hihetetlenül pazar Budai hárítás után a szomszédból felhangzó felkiáltásra ? utalván a vélt találatra ? ?ott van,? már visszaszólok: ?igen, ott van ? a kapus alatt?. ?Ne kóstolgassál!? jön a rendreutasítás, de inkább a lemondást és a csalódottságot érzem ki belőle, mint a fenyegetést. Hosszabbítás: nincsen döntés. Büntetők: Salué éppen átcsúszik, de jól láthatóan két korongnyival, nem is kétséges, hogy gól. Novák belövi, talpon a csarnok, de a következő kettőt már csak mi értékesítjük, az új szeredai szerzemény elhibázza. A hazai szurkerek átkozzák az edzőt, hogy miért vele lövette, mi úszunk a boldogságban. Győztünk! Ordítok és kürtölök, a korlátra mászva egyensúlyozva integetek a csapatnak, akik hozzánk koriznak és megtapsolnak minket, majd némi közös karlengetéses örömködés után az öltöző felé veszik az irányt.

Csalódott székelyek odakint, többen gratulálnak nekünk (pedig nem mi harcoltuk ki a győzelmet) van, aki a kezét nyújtja, na itt már nem lesz semmilyen nézeteltérés. Az ?Öt Farkas? tele, menjünk a Fenyőbe, igyunk egy gyógysört. Miközben dumálunk, megjelenik a finn edző, köszönünk neki, de csak biccent egyet a fejével, gondolataiban talán már a felmentésével foglalkozik. Aztán szép lassan beszambáznak a Maci-játékosok, nyíltszíni taps, kézfogások, gratuláció, itt van Tim is, mosoly, ?öröm-bódottág, hotta Mikulát báti?. A fiúk gyorsan vacsiznak, s indulnak haza a buszos társszekérrel.(A géperejű jármű sáfiorja még elmondja, hogy egy betűhibáért a busz papírjaiban jól levették a román határőrök, ráment az összes ejrója + egy ?Deákigazolvány? ? na, sőn, hogy a büntetésről nincs bevételi pénztárbizonylat, vagy kézi számlatömbös elismervény…)

Lassan búcsúzkodunk fő vendéglátónktól,az isten áldjon meg mind a két kezével Sárig Attila!

Még egy éjszaka a Csillag Motel komfortos szobáiban, bőséges búcsúreggeli (ebből már a tömítőfilc is meglesz a rönkházhoz..!) Gaba és Lajcsi a panzió tulajával ? nem tudom, említettem-é már, hogy Csillag Motel, Csíkszereda, Brassói út 113 (kötőelemek is nagyrészt megvannak!) ? karöltve még szervez egy kis biomézvásárlást egy helyi őstermelőtől, akitől aztán mindenféle nálunk nem kapható finomságot vettünk. Ajándékba meg olyan finom, sűrű és nehéz csíki kenyereket kaptunk még, hogy ihajla!

A hazaútban már nem volt semmi kunszt. Bánffyhunyadon megint megcsodáltuk a bodzagyűjtők palotáit, kikerültük Kolozsvárt és Nagyváradot, a határon vígan átszambáztunk az érvényes papírjainkkal. Csak egy kicsit izgultunk, hogy vajon tartanak-é csomagellenőrzést, merthogy azért nehogy mán? minden simán menjen ? az egyik kocsi csomagtérfedelét az istennek sem lehetett kinyitni már két napja.
Azóta, ha akáclombos kis falunkban feltámad az esti lágy szél, az Erdélyt megjárt párok összebújnak a kandalló előtt ? nem tudom, hogy Mazsi és Voscsy kellőképpen összemelegedett-e a közös szobában…? ? s vágyakozva összesúgnak: jövőre velünk s veletek ugyanott!

(Míg el nem felejtem: tudok és ajánlhatok mindenkinek egy jó és olcsó szállást Csíkszeredában: Csillag Motel…)