9-ből 8-at nyert a Dallas a divíziójában

 

Mindössze egyetlen egy mérkőzést rendeztek szombat hajnalban az NHL-ben. A Dallas fogadta az Aneheimet az American Airlines Centerben. A Stars jó előjelekkel várta ellenfelét, ugyanis az utolsó nyolc mérkőzéséből hetet megnyert a Pacific-divízió csapatai ellen.

A mérkőzés után a Dallas tovább javította sorozatát, ugyanis magabiztos játékkal fektette le az Anaheimet. A derbi gyakorlatilag már az első húsz perc után eldőlt, amikor a texasi alakulat kétszer vette be Jonas Hiller kapuját emberelőnyből Trevor Daley,  majd Jamie Benn jóvoltából. Ráadásul Brad Staubitz végleges kiállítást kapott a Brenden Dillon ellen elkövetett szabálytalansága miatt. Sőt ha még ez sem lett volna elég csapás, a Kacsák szurkolóinak azt kellett látniuk, hogy a második harmadra Viktor Fasth korcsolyázott ki a kapuba a sérült Hiller helyett.

Az anaheimi Bonino találata csak szépségtapasz volt a 36. percben, mert a Stars végig kézben tartotta a mérkőzést. A kétgólos különbséget Loui Eriksson állította vissza, ami egyben a kegyelemdöfés is volt a Kacsáknak. A hazai csapatban Eriksson, Golikoski és Roy egyaránt két ponttal zárt.

Vasárnap hajnalban igazi nagyüzem lesz, 12 helyszínen lépnek jégre a csapatok, amiből kiemelkedik a Maple Leafs montreali látogatása.

2013. február 8.:

Dallas–Anaheim 3-1 (videó)
G.: Daley, Benn, Eriksson ill. Bonino

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 4., vasárnap
NHL 02:00 NSHPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk