Hét vereség után nyert a Plzen

 

A Kometa Brno mélyrepülése pedig tovább tart. A Skoda Plzen nyolcmeccses győzelmi sorozatát egy hét mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozat követte, a pénteken megszakadt. A cseh bajnokságot vezető plzeniek a Vítkovicét fogadták, 3-0-ra nyertek, ezzel megőrizve első helyüket. Fontos volt nyerniük, hiszen a második helyen álló PSG Zlín 6-3-as győzelmet aratott Jaroslav Balastik mesterhármasával a Bílí Tygrí Liberec ellen. A szezont jól kezdő Kometa Brno viszont továbbra is rossz formát mutat, legutóbbi hét meccsüket elbukták a brünniek, ezúttal Ceské Budejovicében szenvedtek 6-3-as vereséget, lecsúsztak a tabella tizedik, még pont rájátszást érő helyére.

Németországban az EHC Red Bull München hektikus mérkőzést játszott Krefeldben. Pat Cortina klubcsapata a 21. percben 3-1-es hátrányba került, ám a harmad végére már vezettek. A záró húsz percben három-három gól esett, így a müncheniek 7-6-ra nyertek a Krefeld Pinguine otthonában. A rájátszás továbbra is elérhető számukra, ugyanannyi pontjuk van, mint a tizedik Iserlohn Roostersnek. A szlovén Sabolic a hét szerződött a szlovák extraligából az Ingolstadtba. Bemutatkozása jobban nem is sikerülhetett volna, csapata 5-4-re nyert, ő pedig 1+1-gyel zárta a meccset.

Extraliga (Csehország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

SM-liiga (Finnország)
aktuális forduló
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

DEL (Németország)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

NLA (Svájc)
aktuális forduló
tabella
kanadai táblázat

Elitserien (Svédország)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Extraliga (Szlovákia)
sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk