A HSC ezúttal saját játékosát tiltotta el

   

Rendkívül fontos mérkőzésre kerül sor Csíkszeredában hétfőn este magyar idő szerint fél héttől, amelyet a Digi Sport is közvetít. A HSC Csíkszeredának hazai pályán kötelező a győzelem a Ferencváros-ESMTK ellen, de ehhez a vendégeknek is lesz szavuk. Eddig ötször találkozott egymással a két csapat, és a Ferencváros kétszer is győzött, egyszer rendes játékidőben, egyszer pedig hosszabbításban. A rájátszásért folytatott versenyben a HSC nem engedheti meg, hogy pontokat veszítsen, a Ferencvárosnak viszont már csak matematikai esélye van, gyakorlatilag elbúcsúzhat a rájátszástól.

“Kötelező a három pont begyűjtése, de előre leszögezném, hogy nem számítunk könnyű mérkőzésre a Ferencváros ellen – nyilatkozta a klub előzetesében Nagy Béla, a csapat másodedzője. – A Fradi eddig öt pontot vett el tőlünk, amelyek most nagyon jól jönnének. Azt az idei MOL Ligában megtapasztaltuk, hogy előre lejátszott mérkőzés nincs. Komolyan veszünk minden ellenfelet. A Ferencváros tegnap beleszaladt egy hatgólos vereségbe, de szerintem csalóka az eredmény. Molnár Szabolcsnak kiújultak a derékfájdalmai, így ő nem fog pályára lépni, és sajnos nem vagyok biztos abban, hogy a szezonban még használni tudjuk. Adorján József a Brassó elleni mérkőzés után fegyelmi büntetésben részesül, miután nem megengedett hangnemben beszélt az edzőkkel. A büntetése az, hogy két hétig a Csíkszeredai ISK-HSC csapatával készül. A pénteki mérkőzés mintájára ma este is négy sorral vágunk neki a Ferencváros elleni küzdelemnek.”

Az FTC 25-30 percig kiválóan helyt állt a Brassó otthonában, ha ezt az időszakot tovább tudják nyújtani Dobos Tamás tanítványai, akkor van esély a vasárnapinál szorosabb mérkőzésre.

A mérkőzést a Digi Sport mind Romániában, mind Magyarországon – az elmaradt Érsekújvár–Miskolc meccs helyett – műsorára tűzi, élőben.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

 

HSC Csíkszereda–FTC 6-1

   

Sokáig megint jól tartotta magát a Ferencváros, Kmit 1+2-vel zárt a HSC-ben. Bár nem sikerült a korai gólokat elkerülnie a vendégeknek, hiszen a Csíkszereda már a 8. percben 2-0-ra vezetett Becze és Hurtaj góljaival, innen egy közel fél órás gólcsend következett. Ezt Novak törte meg, aki a 38. percben háromgólosra növelte a HSC előnyét. Még ekkor sem tört meg a Fradi, azonban a 47. percben Lencsés és Borbás kiállítása után kettős előnybe kerültek a hazaiak, akik éltek is a kínálkozó lehetőséggel, a 48. percben Góga szerzett gólt.

Az 55. percben a Szereda új légiósa, az addig két asszisztot szerző Kmit köszönt be, amire egy percen belül Roczanov válaszolt. A végeredményt Mihály Ede állította be, az 58. percben szerzett találatával 6-1-re nyertek a hazaiak. Győzelmével a HSC pontszámban beérte a nála eggyel több mérkőzést játszó Érsekújvárt a táblázaton.

Timo Lahtinen, HSC Csíkszereda: “Szörnyen játszottunk, főleg a második harmadban. A fiúk talán a Ferencváros brassói vereségét követően azt hitték, hogy könnyen meglesz a meccs, de nem így volt. A lényeg a három pont.”

Dobos Tamás, Ferencváros: “Nagyon hamar kaptuk a két gólt. Innentől kezdve kinyíltunk, elkezdtünk rohanni az eredmény után. Két vasat lőttünk a második harmadban és egy olyan gólt kaptunk, amely könnyedén elkerülhető lett volna. A harmadik harmadban nagyon kinyíltunk, így felborult a pálya. Sok ziccert kínáltunk fel a Csíkszeredának, amelyekkel élni is tudtak.”

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

 

MOL Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 650 néző. Játékvezetők: Lascar, Miroslav, Keresztes, Mathe.
Kozuch: 96,2% (Ruczuj)
K
Szőke: 86,4% (Meravy)
Papp, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
1
Győri, Erdélyi, Borbás, Kiss, Hegyi Á. Z.
Nagy I., Kósa, Tranca, Becze, Kmit
2
Hoffmann, Hrajnoha, Sijka, Dancsfalvi, Hegyi D.
Bors, Péter, Molnár Zsolt, Moldován, Szőcs
3
Lencsés, Mestyán, Roczanov, Revák, Berta
Flinta, Molnár Zsombor, Bíró T.
4
Horváth, Fodor Z., Léránt
Lahtinen Timo, Nagy Béla
E
Dobos Tamás, Horváth Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:29 SCC Becze Kmit
2-0 07:57 SCC PP Hurtaj Papp Kmit
3-0 37:19 SCC Novák Mihály Papp
4-0 47:22 SCC PP2 Góga Hurtaj
5-0 54:16 SCC Kmit Tranca Becze
5-1 55:11 FTC Roczanov
6-1 57:45 SCC Mihály Hurtaj Novák
44 Kapura lövések száma 26
6 Kiállításpercek 14
Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
KHL 13:30 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
NHL 01:05 PITSTL 
    • SPÍLER TV
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
U18   KMHMIS 
NHL 02:00 NYRPHI 
    • SPÍLER TV
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
EBJL 18:40 UTEMAC 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
NHL 01:00 NJDWSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSEDM 
    • SPÍLER TV
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   HCIHKB 
NHL 01:00 AllStar
    • SPÍLER TV
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBYSL 13:10 DMJOHC 
EBYSL 13:40 MACZNO 
EBEL 17:30 DECAVS 
EBYSL 17:30 MZAVAS 
EBJL 18:00 UTEDMJ 
NHL 22:00 AllStar
    • SPÍLER TV
január 30., hétfő
EBJL 16:40 VASETO 
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
január 31., kedd
U18 18:30 DHKMIS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk