Rangadón mutatkozik be Kmit

   

A Mol Liga pénteki fordulójának egyik rangadóját Brassóban rendezik, ahol a HSC vendégjátékára kerül sor. Van elszámolni valója egymással a két együttesnek, hiszen nagyon kevés köztük a különbség, amely egy esetleges hazai győzelem esetén még tovább zsugorodhat. Ráadásul a brassóiak már így is sok borsot törtek a csíkszeredaiak orra alá, hiszen a Románia Kupa döntőjében Csíkszeredában sikerült legyőzniük a hazai csapatot. A sportrivalizáláson túl más jellegű afférok is pettyezték a két csapat kapcsolatát, játékosigazolástól verbális és fizikai agresszióig. Remélhetően ezúttal újra a sporté lesz a főszerep, mert mindkét csapat bizonyította, hogy amennyiben a játékra koncentrál, sokkal maradandóbb élmények nyújtására képes.

Fotó: ASC Corona Brassó

Az idei eddigi három brassói Mol Liga mérkőzésük közül kétszer a Brassó nyert, egyszer a HSC. A tabellán jelenleg éppen fordított a sorrend, vagyis negyedik a HSC és négy ponttal lemaradva a rájátszást jelentő helyről ötödik a Brassó. Ha a vendégek nyernek, az azt is jelenti, hogy másfél hónapos menetelés után a Brassó ismét kissé leszakadna az élbolytól. A mérkőzésen bemutatkozik a HSC frissen igazolt légiósa, Jaroslav Kmit. Nehezítés a hazaiak számára, hogy Érsekújváron kapott végleges kiállítása miatt automatikusan kétmeccses eltiltással bűnhődik Greg Lindqvist vezetőedző, aki helyett Petres Tivadar meccselhet.

Greg Lindqvist (Brassó): Sokszor játszottunk már a Csíkszereda ellen, és minden alkalommal kemény és szoros mérkőzésre került sor, amelyeken bármelyikük győzhetett volna. Mindkét csapat számára nagyon fontos a találkozó, ezúttal mi játszunk itthon, remélem a teltházas mérkőzésen szurkolóink biztatása sokat fog lendíteni a játékunkon. Tudjuk, hogy a hazai mérkőzések kiemelten fontosak, hiszen az idegenbeli túrákon nagyon könnyű pontokat veszteni ebben a ligában. A csapat készen áll az ütközetre, vannak kisebb sérüléseink, de reméljük, holnapra mindenki rendbe jön és egy újabb győzelmi sorozatot kezdünk meg.

Antal Előd (HSC Csíkszereda): Nagyon fontos mérkőzés következik Brassó ellen. Úgymond igazi hatpontos meccs, hiszen nagyon közel vagyunk egymáshoz a táblázaton. Muszáj nyerjünk. Ha ez sikerül, akkor egy nagy lépést teszünk a rájátszás felé. A csapatból mindenki egészséges, mindenki bevethető leszámítva Bíró Ottót, aki térdsérülést szenvedett a Dunaújváros elleni mérkőzésen. Jött egy új játékos, aki holnap már játszani is fog és a harmadik sorban kap helyet. Győzni megyünk Brassóba, és reméljük sikerül is.

Brassó–HSC 0-2

   

A Mol Liga erdélyi rangadóján a vendégek új igazolása, Jaroslav Kmit góllal és gólpasszal mutatkozott be. Nagyon fontos pontokkal lett gazdagabb a Csíkszereda. Az első harmadban a vendégek fiatal tehetsége, Tranca Dániel szerzett vezetést a Csíkszeredának, Jaroslav Kmit passzából volt eredményes. A nem túl gólgazdag mérkőzésen többnyire a vendégek kerültek emberhátrányba, azonban a Brassó nem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel, sorra puskázta el a lehetőségeit. Aztán a harmadik harmadban a játékvezetők Kmitet állították ki, azonban 20 másodperccel a büntetőpadról történt visszatérése után megszerezte a HSC második gólját. Mivel a Brassó továbbra sem tudott túljárni Kozuch eszén, így a 2-0-s vendégelőny a mérkőzés végéig megmaradt. Érdekesség, hogy ez volt Kozuch harmadik shutoutja a szezonban, ebből kettőt a Brassó ellen ért el.

Greg Lindqvist (Brassó): Az biztos, hogy úgy nem tudsz hokimeccset nyerni, ha nem lősz gólt. A csapatom mindent jól csinált ma, de Kozuch egyszerűen fantasztikus volt. Már most nagyon várjuk a vasárnapi mérkőzést, mert akkor kötelező itthon tartanunk a három pontot. Még mindig van esélyünk bekerülni a rájátszásba, semmi nem dőlt el.

Timo Lahtinen (HSC Csíkszereda): Hatpontos mérkőzést nyertünk ma meg, ami miatt nagyon boldog vagyok. A második harmad elejét leszámítva azt mondhatom, hogy kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, amelyen Kozuch nagyon jól védett. Továbbra is csak rajtunk múlik, hogy bekerülünk-e a rájátszásba, ezt feltétlenül el kell érnünk.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1600 néző. Játékvezetők: Iliescu, Gergely, Butucel, Mathe.
Polc: 89,5% (Fülöp Rajmond)
K
Kozuch: 100% (Ruczuj)
Wehrs, Piszarenko, Bonar, Zsók, Virág
1
Papp, Góga, Novák, Hurtaj, Mihály
Nagy Cs., Rawlyk, Péter R., Antal, Petres
2
Nagy I., Adorján, Tranca, Becze, Kmit
Péter Zs., Hietamaki, Bálint Zs., Imecs, Fodor
3
Bors, Péter L., Molnár Zsolt, Moldován, Szőcs
Mastaleriu, Mihailescu, Borsos, Basilidesz, Lőrincz
4
Flinta, Kósa, Molnár Zsombor, Bíró T.
Petres Tivadar
E
Lahtinen Timo, Nagy Béla
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:09 SCC Tranca Nagy I. Kmit
0-2 43:34 SCC Kmit
35 Kapura lövések száma 19
20 Kiállításpercek 20
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk