Oroszország éppen hogy elődöntős

 

Észak-amerikai és európai rangadót játszanak a döntőbe jutásért az U20-as vb-n.Eldőltek az elődöntő párosításai az ufai A csoportos junior-világbajnokságon. Az első párharc során az USA sima, 7-0-s győzelmet aratott Csehország felett. Az első harmadban tíz perc alatt hét kiállítást is kiosztottak a játékvezetők, amiből az amerikaiak kerültek ki jobban, hiszen a harmad felénél kettős emberelőnybe kerültek, amit a 12. percben gólra is váltottak. A második harmad szimpla amerikai előnnyel indult, ebből nem egészen fél perc alatt kettőre növelték előnyüket, majd 40 másodperc múlva már 3-0-ra vezettek. Ekkor a csehek kapust cseréltek, de ez sem sokat segített helyzetükön, hiszen ebben a harmadban még három gólt tettek hozzá teljesítményükhöz, amiből kettő volt emberelőnyös. Az i-re a pontot a harmadik harmadban egy újabb kettős előny tette fel, amiből újfent eredményesek voltak az észak-amerikaiaik, így alakult ki a 7-0-s végeredmény.

A másik kiadó elődöntős helyért a házigazda oroszok Svájccal játszottak egy igen szoros mérkőzést. Oroszország szerzett vezetést emberelőnyből a hetedik percben, amit Svájc emberhátrányos egyenlített ki négy perccel később. A 30. percben ugyan újra előnyhöz jutottak a házigazdák, ám a helvétek ezúttal is hamar készen voltak a válasszal, a 33. percben Hentes Kristóf csapattársa, Martin Ness egyenlített. A harmadik harmadban fordult a kocka, ezúttal Svájc szerzett vezetést a 49. percben. Az oroszok sokáig nem tudtak mit kezdeni a svájciakkal, akik meglepő módon az egész meccs folyamán többször próbálkoztak kapura lövéssel ellenfelüknél. Végül a rendes játékidő letelte előtt másfél perccel emberelőnyből visszahozták a már-már elvesztettnek hitt mérkőzést. Következett a hosszabbítás, amelyben az oroszok újabb két perc tiszta emberelőnyt kaptak, ám ezzel nem sikerült élniük. Végül a szétlövésben sikerült behúzniuk a mérkőzést, a végeredmény 4-3 lett.

Csütörtökön Kanada–USA és a Svédország–Oroszország mérkőzéseken dől el a döntőbe jutás kérdése.

A kiesési szakaszban is lejátszották az első mérkőzést, melynek során Finnország csapott össze a német válogatottal. Papírforma eredmény született, a finnek az utolsó harmadot 5-0-ra megnyerve 8-0-ra nyertek. A finneknek így 6 pontjuk van, az egy meccsel kevesebbet játszó szlovákoknak 2, a németeknek 1, a letteknek pedig 0. Holnap Szlovákia–Lettország összecsapásra kerül sor.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
U16 19:40 MACAVS ÉLŐ
március 25., szombat
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20 12:15 DHKAVS 
U20 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 15:40 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk