A finnekkel idén is számolni kell a junior vébén

 

Javában zajlanak a felkészülési mérkőzések a december 26-án kezdődő junior-világbajnokságra. Szombaton a finnek az USA válogatottjával játszottak és nyertek 5-1-re. A mérkőzés a harmadik harmad elejéig szoros volt, hiszen a finnek a 16. percben szerzett góllal 1-0-ra vezettek. A harmadik harmadban azonban előbb a második, majd a harmadik és a hatodik percben is betaláltak, az amerikaiak találata a negyedik percben csak a szépítéshez volt elég. Az i-re a pontot a 12. percben tették fel, Teravainen találatával állították be a végeredményt. A mérkőzésen a finn-orosz kettős állampolgár Alexander Barkov 1+2-vel zárt.

A nap másik mérkőzésén Kanada Svédországgal mérte össze az erejét. A háromkoronások szereztek vezetést Wennberg révén, a 10. percben. Drouin a 38. percben szerezte meg Kanadának az egyenlítő találatot. Mivel sem a harmadik harmadban, sem pedig a hosszabbításban nem esett már több gól, így jöhetett a szétlövés, melyben a kanadaiak voltak jobbak, Huberdeau és Nugent-Hopkins is betalált. A vége 2-1 lett. A mérkőzésen egy szerencsétlen ütközés során a svéd védő, Jesper Pettersson súlyos sérülést szenvedett, miután találkozott a kanadaiak centerével Boone Jennerrel. Egyes források szerint a védőt bordatöréssel, mások szerint vállficammal és csuklótöréssel diagnosztizálták. Az biztos, hogy számára a vébé úgy ért véget, hogy el sem kezdődött, a kanadai játékosra eltiltás vár. Az eset megtekinthető az alábbi videón:

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum