Visszatér a Patriot a Jégpalotába
Kedden és szerdán ? hosszú szünet után és előtt ? ismét hazai jégen látható a magyar MHL-csapat. A 18 órakor kezdődő mérkőzéseken a cél az utolsó helyen álló fehérorosz csapat előtti előny növelése.
Sietnie kell annak, aki még 2012-ben látni szeretné Nemes Benjáminékat, ugyanis e két meccs után már csak januárban játszik Budapesten a Patriot. A Junoszty Minszk elleni páros meccset az év legfontosabbjaiként harangozza be a klub hivatalos sajtóközleménye, és van igazság ezekben a jelzőkben. A Patriot rövid fennállásának legmélyebb hullámvölgyét éli át ezekben a hetekben. Az edzőváltás eddig kézzel fogható eredményességnövekedést nem hozott. A legutóbbi fehéroroszországi túrán hatból ötször alulmaradt a budapesti csapat. Így 13 pontosra olvadt a Patriot előnye az utolsó helyezett minszki csapat előtt, ezt lehetne két nap alatt hat egységgel növelni. Ez azért is fontos, mert a csapatok magukkal viszik a megszerzett pontokat az alapszakasz utáni körbe is.
Fotó: Szilágyi Gábor (Patriot)
A Patriot gyengélkedésének legfőbb oka, hogy elfogytak játékosai. Fehéroroszországban kínosan kevesen álltak Igor Tóth rendelkezésére, elsősorban kapus és hátvédposzton volt jelentős a deficit. A túra második felére nem maradt egészséges kapus, és a bevethető bekkek száma 4-re csökkent. De a három csatársor is alig volt meg. Nemes Benjámin blogunknak elmondta, emberfeletti jégidőt kapott ezeken a meccseken, s bár panaszra semmi oka, de nagyon elfáradt, hiszen ezeken a meccseken közel fél órát volt jégen.
Pihenésre nem sok idő maradt, hosszú utazás után ért haza a csapat, és kedden máris itt az újabb feladat. Az első minszki meccset 4-3-ra a Patriot nyerte, de a visszavágót másnap 4-1-re a Junoszty hozta. Náluk ugyancsak edzőváltás történt, épp a Patriot-meccsek előtt. A csapatba jó néhány beteg és sérült visszatérhet kedden, ez biztató. A súlyos agyrázkódást szenvedett Hardi Richárd legkorábban szerdán léphet jégre a hírek szerint.
A játékosok reménykednek benne, hogy újra sokan biztatják a magyar csapatot a Jégpalotában. ?Amikor a Dinamo ellen játszottunk Minszkben, volt, hogy 1000-1200-an szurkoltak a fehéroroszoknak, de a kevésbé látogatott meccseken is kint volt egy 30 fős B-közép, amely nagyon jó hangulatot csinált ? mesélte Nemes Benjámin. ? Jó lenne, ha itthon is sokan kijönnének a meccseinkre, és állandósulna a szurkolás, mert ez nagyon sokat segít a pályán. Amikor legutóbb a Jégpalotában játszhattunk, már elindult valami a nézőtéren, aminek nagyon örültünk. Reméljük, most is sokan kijönnek buzdítani minket.”
Nemes jelenleg a csapat harmadik leggólerősebb játékosa. Glemba és Bozík 10-10 gólt lőtt eddig, mögöttük Nemes és néhány társa következik 7-7 találattal. A magyar center 32 MHL-mérkőzésen 13 pontot szerzett eddig, és továbbra is szilárdan tartja első soros pozícióját a csapatban.
Kedden és szerdán is 18 órakor kezdődik az MHL-mérkőzés, 150 cm alatt továbbra is ingyenes a belépés.
A junior-világbajnokságok miatt ezt követően már csak december elején játszanak az MHL-ben meccseket. A Patriot a leghosszabb túrára indul, Habarovszkban lép jégre. Után viszont hosszú szünet következik, csak január 11-én játssza következő meccsét a magyar MHL-együttes, akkor a lett juniorválogatottal nagyjából megegyező HK Riga érkezik Budapestre.