KMH Budapest?Salzburg Eagles 0-5

 

Másodszor is nullára verte a salzburgi EWHL-csapat a magyart. Így az osztrák bázisú női felnőtt bajnokságban már több mint 300 perce nem lőtt gólt Gömöri Csaba csapata.

A szombati 6-0 után vasárnap jobb eredményre számítottunk, de nem csak ennyivel. Gólt, gólokat kellett volna lőni, de nem sikerült. “Sajnos csatáraink képtelen kihasználni a legjobb lehetőségeket is ? értékelte Gömöri Csaba vezetőedző a látottakat. ? Kapkodunk, a szólókat, a kidolgozott helyzeteket, a 2 az 1 elleni szituációkat egyaránt elpuskázzuk. Ráadásul nagy egyéni hibákból kapjuk sorban a gólokat. Vasárnap jobb volt a játékunk, az ötgólos vereségnél sokkal szorosabb eredményt kellett volna elérnünk.”

Azt tudni kell, hogy ebben a ligában mindig más összetételű csapattal áll fel a KMH, és ezúttal messze volt a legjobb összeállítástól. “Az U18-as válogatott keret kialakítását nagyban segítik ezek a meccsek. Egyértelműen látszik, kik azok, akikre számíthatok, és kik, akikre nem a decemberi világbajnokságon. A következő hat EWHL-mérkőzésből 5-öt az ifjúsági válogatott végleges, közel végleges kerete játszik majd a vb előtti felkézsülésként. Van mit javítanunk az EWHL-eredményeinken.”

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA INFO
EL 18:00 MISSCC INFO
EL 18:30 DEBBJA INFO
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE