A sebességünk a legnagyobb erényünk

   

Amíg a Miskolc és a HSC a Kontinentális Kupában játszik, a mezőny négy tagja teljes tornát játszik egymás között. A harmadik játéknap televíziós rangadóján a Ferencváros látogat Dunaújvárosba. Egyelőre a zöld-fehérek állnak a legrosszabbul a négy csapat között két nap után, és hétfőn este sem lesz egyszerű dolguk, ha javítani szeretnének a mérlegükön, hiszen a mezőnyből egyre inkább kiemelkedő Dab.Docler az Érsekújvár és az UTE elleni biztos győzelmekkel a háta mögött várja őket. Elbizakodottságra azonban semmi ok, október elején a Ferencváros emlékezetes hajrával lopott pontot Dunaújvárosból, és nyilvánvalóan valami hasonlóra készülnek a zöld-fehérek most is.

fotó: Mudra László – Dab.Docler

“A Ferencváros fizikailag erősebb játékosokból áll, mint az UTE – mondta blogunknak Stephan Lundh, a Dab.Docler mestere. – Nem lesz könnyű dolgunk ellenük, végig kell hajtanunk a 60 percet. A sebességünk a legnagyobb erényünk, a gyorsaságunkat kell pontos passzjátékkal kombinálnunk, az első erctől az utolsóig nyomás alá kell helyeznünk az ellenfelet.” A hazaiaknál nem állhat rendelkezésre a vasárnap ismét megsérült Papp Csaba, illetve a műtétje után lábadozó Vaszjunyin.

“A listavezető otthonában nem sok babér termett az eddig oda látogatóknak, de ennek ellenére győzni indul a Ferencváros a Fejér megyei városba – áll a zöld-fehérek előzetesében. – Berta góllal tért vissza hosszú kihagyás után, Nagy László és Németh Ádám sérült, Meravy kapus válla még nem tökéletes, a többiek viszont Dobos Tamás rendelkezésére állnak. A Fradi nem játszott rosszul az Érsekújvár ellen, de a helyzetkihasználásán és az emberelőnyös játékán javítania kell, ha pontot, pontokat szeretne hazahozni Dunaújvárosból.”

Dab.Docler–Ferencváros-ESMTK 7-5

   

Rendkívül élvezetes, nyíltsisakos mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a Dab a Ferencváros ellen. A hazaiak csak egyszer vezettek, a meccs végén, de rendkívül hosszú volt az út, amíg eljutottak eddig a pontig. Remekül kezdett a Ferencváros, az első támadás végén a kapu előtt egyedül maradt Gergely Csaba szerzett gólt. A 12. percben kétgólosra nőtt a ferencvárosiak előnye, ezúttal Feil maradt egyedül a kapu előtt, elhúzta Kiss mellett a korongot, és bepasszolta a kapuba. Egy perccel a szünet előtt tovább fokozta a meglepetést a Ferencváros, amikor Hegyi Ádám Zoltán értékesített egy kipattanót. A szünet után a kezdő bedobást követően rögtön a semmiből szépített a Dab.Docler. Sokat tapasztalt szurkolók sem sokszor láthattak olyat, hogy a kapu mögött álló játékos keresztpassza az alapvonalon álló kapusa korcsolyáját találja el, és onnan a saját kapuba kerüljön a korong. Most pontosan ez történt, Gergely Csaba szerencsétlen megmozdulása nyomán, a gólt Pavuknak adták. Öt perc múlva Kiss Ákos a bedobópont környékéről eresztett el egy lövést, ami Szőke mellett a kapuba jutott. A 31. percben Szappanos révén már egyenlített a Dab.Docler. A szünet előtt nem sokkal visszavette a vezetést a Ferencváros, Pilcsik kotort be egy lepattanót emberelőnyben, de Szappanos szinte azonnal újra egyenlített. A harmadik harmad elején Gergely távoli lövését nézte el egy kicsit Kiss Tamás, de Pavuk ismét hamar egyenlített. Egyre erősebb lett a Dunaújváros fölénye, de újabb gólt ezen a meccsen szokatlanul sokáig nem láthattunk. Végül Hoffmann kiállítása alatt Galanisz szúrt bele Lindgren egy lövésébe, ezzel először vezetett a Dab a mérkőzésen. Másfél perccel később Azari passzával Papp Viktor mehetett el szólóban,és nem hibázott. A hátralevő percekben a Ferencváros küzdött, de nem volt már elég erő a csapatban a felzárkózáshoz, így nagyon nehezen ugyan, de a Dab.Docler otthon tartotta a három pontot az idei gólcsúcsot hozó mérkőzésen.

Stephan Lundh, Dab.Docler: “Tudtam, hogy nem lesz könnyű meccs, ám arra nem számítottam, hogy húsz perc után három góllal vezet majd ellenfelünk. Szokásomtól eltérően az első szünetben nagyon keményen szóltam a csapathoz, pontosabb, gyorsabb játékot kértem, mert, amit az első harmadban nyújtottunk, az egy ilyen szintű csapattól elfogadhatatlan teljesítmény volt. Ezt követően már jobb játékot nyújtottunk, ezért természetesen örülök a fordításnak, s annak, hogy végül megnyertük a mérkőzést.”

Dobos Tamás, Ferencváros-ESMTK: “Nagyon jól kezdtünk, szervezetten játszottunk, ám a második harmadban jött a szokásos rövidzárlatunk, s a hibáinkat könyörtelenül kihasználta a DAB. Ezen mindenképpen javítanunk kell a közeljövő mérkőzésein, hogy eredményesebbek legyünk, ugyanakkor a csapat küzdeni tudásával és hozzáállásával a mai estén is maximálisan elégedett lehettem.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Haszonits, Kovács, Abonyi, Márkus.
Kiss T.: 82,1% (Sevela)
K
Szőke: 87,9% (Géczi)
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Hoffmann, Hrajnoha, Gergely, Dancsfalvi, Pilcsik
Hüffner, Chvatal, Azari, Virág, Peterdi
2
Erdélyi Tamás, Győri, Borbás, Kiss G., Hegyi Ádám Zoltán
Nagy R., Erdélyi P., Somogyi, Gröschl, Kiss Á.
3
Lencsés, Revák, Berta, Feil, Saliji
Tőkési Lajos, Mestyán István, Szabados, Papp V., Strenk
4
Lévai, Horváth, Léránt René, Hegyi D.
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Dobos Tamás, Horváth Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:43 FTC Gergely Pilcsik Dancsfalvi
0-2 11:37 FTC Feil Berta Erdélyi Tamás
0-3 18:59 FTC PP Hegyi Ádám Zoltán Kiss G. Borbás
1-3 20:23 DAB Pavuk
2-3 25:40 DAB Kiss Á. Kiss D.
3-3 30:53 DAB Szappanos Pavuk Lindgren
3-4 38:37 FTC PP Pilcsik Kiss G. Gergely
4-4 39:08 DAB Szappanos Pavuk
4-5 42:10 FTC Gergely Dancsfalvi Pilcsik
5-5 43:04 DAB Pavuk
6-5 52:41 DAB PP Galanisz Lindgren Pavuk
7-5 54:12 DAB Papp V. Azari Peterdi
58 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 20
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE 3-1VÉGE
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 7-1VÉGE
EL 20:00 TITFTC 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U20   PEFKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U20 19:00 MISDHK 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   ZEGPEF 
U20 15:45 UTEOHC 
KHL 17:30 DMISBA 
    • SPORT 2
U20 17:40 VASG99 
U18 18:45 UTEVAS 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
január 27., szombat
DEBL   KMHGGV 
U18   AVSRBS 
U18   VSVETO 
U18   ZEGGEP 
U20   HDJMAC 
U20   VSVAVS 
U20 12:45 ETODHK 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 15:50 MACKAC 
EL 18:30 TITBRA 
U18 18:45 UTEMIS 
U18 19:40 VASEHL 
január 28., vasárnap
DEBL   GEPGGV 
U18   OHCMIS 
U20   HDJAVS 
U20   OHCDHK 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
U20 11:30 UTEKMH 
EWHL 13:00 KMHSAE 
U18 13:20 MACRBS 
U18 15:20 UTEETO 
U18 16:35 KMHEHL 
EL 18:30 UTEDAB 
EL 19:50 VC2SCC 
január 29., hétfő
EL 18:00 FTCBRA 
EL 20:00 MACMIS 
    • M4 SPORT
január 30., kedd
EL 18:30 TITSCC 
Partnerünk