Dunaújvárosban folytathatja a pontgyűjtést az UTE

   

A pénteki játéknap győztesei csapnak össze vasárnap este hattól Dunaújvárosban, ez lesz az idény első Dab-UTE mérkőzése. Biztos érsekújvári győzelemmel érkezik a Dunaújváros, de játékosai nem bízhatják el magukat az Újpest elleni meccs előtt. A tabellamásodik ellen erőteljes, gyors játékkal szerezte meg a három pontot a csapat, és ugyanezeket az erényeket kell felmutatni a jelenleg az utolsó helyen álló, de egyre izmosabb UTE ellen is, ha győzni szeretnének.

Ancsin János csapata végre megszerezte első győzelmét az idényben, méghozzá remek védőmunkát mutatva, melyet megkoronázott Pleszkán teljesítménye. Hogy az UTE egyre izmosabb, azt mutatta az is, hogy a szezon eddigi kilenc, túlórában eldőlt meccséből négynek volt részese a lila-fehér csapat. Ha vasárnap a címvédő ellen is pontot szeretnének szerezni, akkor minden bizonnyal újra a Ferencváros elleni kiállításcunami alkalmával már bemutatott fegyelmezett és önfeláldozó védekezésre lesz szükség, majd a megszerzett korongokból épp olyan hatékonysággal kell értékesíteni a helyzeteket, mint pénteken Pesterzsébeten.

“Nem szeretnénk lebecsülni egyik csapatot sem – mondta a klub előzetesében Szilassy Zoltán másodedző. – Az Újpestben sok fantáziát látok, jó úton haladnak, és pénteken megszerezték az első győzelmüket is. Látszik rajtuk, hogy nagy odaadással és akarattal küzdenek minden meccsen. Visszatérve ránk: ha úgy tudunk játszani, mint az Érsekújvár ellen, akkor nem lehet gond. Ott nagyszerű kezdést produkáltunk, mindenkinek az az álma, hogy az első támadás első lövéséből megszerezze a csapat a vezetést. Nagyon fontos, hogy rátegyük az ellenfél torkára a kést, s ezt ilyen remek kezdéssel lehet például elérni. Ezzel a mentalitással kell tehát készülnünk vasárnapra is. Természetesen az, hogy otthon játszunk egy kicsit könnyebbé teszi a helyzetünket, de még egyszer mondom, nem szabad elhinnünk, hogy már az elején zsebünkben van a meccs. Vaszjunyinnak szerencsére jól sikerült az operációja, nagyjából tíz nap múlva megkezdheti a felsőtestére az edzést, három hét múlva pedig teljes terhelést kaphat, ha minden jól megy. Papp Csaba is jól halad, neki is kell még egy kis idő, de ha minden rendben lesz és olyan formát mutat, akkor jövő hét vége felé visszatérhet a pályára, vasárnap viszont még mindketten hiányozni fognak”

Dab.Docler–UTE 6-4

   

Mérsékelt teljesítménnyel aratott izgalommentes győzelmet a Dab.Docler az UTE ellen.Gyors gólváltással indult a mérkőzés.  Hamar vezetést szerzett a Dunaújváros a Vaszjunyint a második sor centerpozíciójában pótoló Virág Tamás révén, de Szirányi három percen belül válaszolt. Újabb kevesebb, mint három perc elteltével Virág Tamás második góljával szerezte vissza a vezetést a hazai csapat, ezt a szünet előtt nem sokkal Peterdi toldotta meg még eggyel. Fordulás után Szappanos növelte háromgólosra az előnyt, de az UTE tovább kapaszkodott, Hüffner kiállítását Vecaj révén használták ki a vendégek. Innentől a koreográfia még kétszer ismétlődött, három góllal elment a Dab, az UTE pedig felzárkózott két gólra. Előbb Peterdi és Kovács Viktor, majd Szappanos és Pichler voltak a gólszerzők. Mivel mindvégig biztonságos távolságban volt az ellen, a harmadik harmadban a legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy a hosszú sérüléséből éppen csak felépült PappCsaba arcét eltalálta egy felcsapódó korong. Mint utóbb kiderült, a fiatal csatár pechszériája tovább tart, most orrcsonttörést szenvedett. A Dab.Docler fölényben játszott, de az UTE játékosai remekül küzdöttek, és jól használták ki a helyzeteiket. A hazaiak győzelme megérdemelt.

fotó: Ady Géza – Dab.Docler

Stephan Lundh, Dab.Docler: Két napja nagyon kemény meccset játszottunk, és van az úgy, hogy néha a győzelemhez vezető út egy kicsit hepehupásabb. Ez a meccs pont ilyen volt. A játékosaim az első harmad után elhitték, hogy ma könnyebben nyerthetnek, sokszor egyszerre akartak szépen és eredményesen játszani, de ez nem mindig sikerül. A legfontosabb a három pont volt, ezzel megszilárdítottuk helyünket a mezőny élén.

Ancsin János, UTE: Az első harmadban túlzottan is tiszteltük az ellenfelünket. A második és a harmadik harmadban mindent megpróbáltunk, hogy pontot szerezhessünk, sajnos nem sikerült.

MOL Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Druga, Sós, Soós, Vas.
Kiss T.: 81,0% (Cziller)
K
Hajek: 86,1% (Pleszkán: 95,2%)
Kiss D., Lindgren, Szappanos, Galanisz, Pavuk
1
Zalavári, Maklári, Kovács, Szirányi, Pál
Hüffner, Chvatal, Azari, Virág T., Peterdi
2
Vecaj, Sommer, Schellin, Pichler, Farkas
Nagy R., Erdélyi P., Somogyi, Gröschl, Kiss Á.
3
Bereczki, Dorner, Meretei, Dömötör, Szajbert
Tőkési, Mestyán, Szabados, Papp V., Papp Cs.
4
Németh, Virág Cs., Reiter, Jankovics
Lundh Stephan, Szilassy Zoltán
E
Fekti Bálint, Janne Sinkkonen
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:30 DAB Virág T. Peterdi Azari
1-1 06:25 UTE Szirányi Pál Kovács
2-1 09:17 DAB Virág T.
3-1 16:11 DAB Peterdi Hüffner Azari
4-1 24:54 DAB Szappanos Kiss D. Pavuk
4-2 26:41 UTE PP Vecaj Sommer
5-2 32:34 DAB Peterdi Azari Erdélyi P.
5-3 32:49 UTE Kovács Szirányi
6-3 47:49 DAB Szappanos Galanisz Pavuk
6-4 57:57 UTE Pichler Farkas
57 Kapura lövések száma 21
20 Kiállításpercek 16
Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 30., csütörtök
NHL 02:05 PITCHI 
    • SPÍLER TV
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
U14 18:40 UTEAVS 
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk