Miskolc–Fradi 5-2?

   

A szezonban két meccset játszott egymással a két csapat, mindkétszer magabiztosan, 5-2-re győztek a Jegesmedvék. A Ferencváros csütörtökön megvált első számú kapusától, Jozef Rackótól, helyére feltehetően Szőke Attila lép majd. A Miskolc október végéig hosszabbított szlovák hátvédjével, Igor Bobcekkel. A boon.hu a pénteki meccs előtt interjút közölt Egri Gergő menedzserrel, másodedzővel és Budai Krisztiánnal is, amelyben az előretekintés mellett megvonták az elmúlt tíz mérkőzés mérlegét és kitértek az UTE elleni hosszabbításos győzelemre is.

Egri Gergő: “Természetesen néhány eredmény lehetett volna jobb, így az újpesti is, de nincs okunk pánikba esni, a csapat vezetése továbbra is bízik mind a vezetőedzőben, mind pedig a játékosokban. Jó hogy vannak vágyaink, elképzeléseink egy-egy összecsapásra vonatkozóan is, de ugyanígy gondolkodnak mások, az ellenfelek, aztán a jégen, az adott pillanatban vagy úgy alakul, vagy nem. Egyet tehetünk, tehetnek játékosok, mégpedig azt, hogy keményen dolgoznak tovább.”

Budai Krisztián: “Egy dolog, hogy egy csapat papíron jobbnak gondolja magát egy másiknál, azt a meccsen be is kell bizonyítani. Nyilvánvalóvá vált, hogy az a produkció, amit legutóbb nyújtottunk, senkivel, még az Újpesttel szemben sem elég, jobbak annál, minthogy bárki is félvállról vegye őket. Ez azt mutatja, hogy az idén nagyon kiegyenlített a liga, és minden egyes pontért komolyan meg kell harcolni. Az én értékelésem szerint az eddig tíz mérkőzésből hármon nem nyújtottuk a tőlünk elvárt teljesítményt, tehát korántsem vagyok elégedett, viszont borúlátó sem. Októberben hét hazai találkozónk lesz, ezeket hozni kell, és nem csak a korábban elhullajtott pontok miatt. Az első feladat a Ferencváros aztán vasárnap a Csíkszereda érkezik, nincs mentség, tettekre van szükség…”

Dobos Tamás (vezetőedző, Ferencváros): “A szezonban másodszor látogatunk a borsodi megyeszékhelyre. Az Érsekújvár ellen helyenként már biztató játékot mutatottunk, de ahhoz hogy sikert érjünk el a Jegesmedvék ellen, fegyelmezettebb első harmadbeli játékra és jobb védekezésre lesz szükség. Felépült Dancsfalvi, de Berta még mindig lábadozik, és Lévai bokája is megsérült az előző mérkőzésen. Németh Ádám viszont harcra kész, a fiatal csatár utolérte magát erőnlétileg. Változhat az első sor összeállítása is, ezzel a cél az, hogy eredményesebb legyen a kezdő ötös.”

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk