Ferencváros?Érsekújvár 3-5

   

Hamar jelentős különbségű vezetést szerzett az Érsekújvár, azonban a Ferencváros mindent megtett a felzárkózásért. Az eredmény: végig pörgős meccs. A 7. perben Miroslav Stefanka kerülte meg a kaput, passzolt az üresen álló Caladihoz, aki nem hibázott. A 14. percben egy kapu előtti kavarodás végén Barcák volt eredményes, amivel már 2-0-ra vezetett az Érsekújvár. Tíz másodperccel a harmad vége előtt pedig saját harmadukból indítottak kontrát az érsekújváriak. A hazai játékosok talán el sem hitték, hogy ebből még lehet valami, azonban egy gyors háromszögelést követően Hrudik az utolsó másodpercben háromgólosra növelte a különbséget.

A második harmadban jóval összeszedettebb játékot mutatott a Fradi. Hamar emberelőnybe is került, de a legnagyobb helyzeteket is kihagyta. A harmad 8. percében másodszor került előnybe a Ferencváros, ám a kihagyott 2-1 elleni szituációt követően az Érsekújvár eredményes kontrát vezetett, melynek végén Dobry növelte a vendégek előnyét, 0-4. Ami nem sikerült 5 a 4 ellen, összejött 4 a 3 ellen. Egy ferencvárosi kiállítás után ugyanis két érsekújvári következett, amit a hazaiak mindössze 5 másodperc alatt használtak ki, Géczi kékvonalas bombájába Hoffmann ért bele, 1-4. A Fradi a 34. percben újabb esélyt kapott a felzárkózásra, hiszen kettős emberelőnybe kerültek. Végül az egyik kiállítás letelte után, szimpla előnyben Borbás passzát Kiss vágta védhetetlenül a felsőbe, kétgólosra csökkentve a hazai hátrányt. A harmad legvégén ezúttal is kapitulált a ferencvárosi védelem, egy 4 a 3 elleni szituációban Uhnák maradt teljesen üresen a kapu torkában, nem is hibázott és 7 másodperccel a vége előtt 2-5-re alakította az állást. Jól kezdte a harmadik harmadot a Ferencváros, Borbás az előkészítés után a 45. percben gólszerzőként iratkozott fel a jegyzőkönyvbe. Kifejezetten pörgőssé vált a meccs, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az 59. percben időt kért Dobos Tamás vezetőedző, sőt, egy percre rá a kapust is lehozta a Fradi, gólt azonban már nem sikerült szerezni, maradt a 3-5.

Dobos Tamás, FTC-ESMTK: Az elején nem azt játszottuk, amit a játékosoktól kértem és amit egy ilyen gyors és technikás csapat ellen kell. A második harmadtól már jobban ment a játék, végig küzdöttünk. A rutin hiányzott a csapatomból, amellyel talán a harmadok utolsó másodperceiben kapott gólok elkerülhetők lettek volna.

Robert Spisák, HC Nové Zámky: 3-0 után kényelmesekké váltunk, lassan és rosszul játszottunk. Ezt a második harmadban azzal tetéztük, hogy rengeteg kiállítást kaptunk, úgyhogy az öltözőben is fel kellett emelnem a hangomat. Összességében nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, nem vagyok elégedett a csapat meccsen nyújtott teljesítményével.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 200 néző. Játékvezetők: Németh, Mayer, Székely, Vas.
Racko: 78,3% (Szőke)
K
Beno: 89,7% (Zima)
Győri, Hrajnoha, Pilcsik, Gergely, Saliji
1
Lehocky, Hrudík, Uhnák, Stefanka M., Caladi
Erdélyi, Lévai, Feil, Borbás, Kiss
2
Sucharda, Joanidis, Ruzicka, Dobry, Varga
Lencsés, Géczi, Fekecs, Hegyi Á. Z., Hegyi D.
3
Árvay, Baron, Goga, Stefanka O., Barcak
Bontovics, Horváth, Hoffmann, Léránt
4
Král, Kukla, Klobucnik, Púchovsky, Tarnóczy
Dobos Tamás
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:51 NZÁ Caladi Uhnák Stefanka M.
0-2 13:02 NZÁ Barcak Dobry Goga
0-3 19:59 NZÁ Hrudík Ruzicka Caladi
0-4 28:31 NZÁ SH Ruzicka Dobry
1-4 29:56 FTC PP Hoffmann Géczi
2-4 34:56 FTC PP Kiss Borbás Saliji
2-5 39:53 NZÁ Uhnák Stefanka M. Hrudík
3-5 44:22 FTC Borbás
29 Kapura lövések száma 23
12 Kiállításpercek 30
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum